Ahogy az évek során a világháborúk és a bombázások emlékei elhalványultak, többnyire már csak történelemkönyvek lapjain találkozhattunk az óvóhelyek fogalmával. Azonban manapság, amikor Irán ballisztikus rakétákkal lövi Izraelt, de még a közeli Ukrajnában is mindennaposak a bombázások, újra égetően aktuálissá vált az óvóhelyek kérdése. Az Ukrajnával szintén szomszédos Lengyelországban már az orosz támadás 2022-es megindításakor elrendelték az óvóhelyállomány felmérését, hiszen nekik is többször kellett a múltban határaik keleti oldaláról indult agressziót elszenvedniük. Csaknem 13 ezren egy évig dolgoztak a teljes állomány feltérképezésén, amelynek alapján a lakosság számára applikációt készítettek, amin keresztül a környékükön található óvóhelyeket és azok állapotát is megismerhetik Lengyelország egész területén. Nálunk közben még a meglévő óvóhelyek is titkosak, alig tud valaki a létezésükről. Mi most egy ilyenbe jutottunk be a magyar fővárosban.
Ez a fővárosi óvóhely egy a sok közül
Emberek százezrei kényszerülnek világszerte, hogy óvóhelyekre húzódjanak, miközben a felszínen háború és erőszak tombol. Izraelben régóta megszokták, hogy légiriadóval kelnek vagy fekszenek, és az ott élők már reflexszerűen rohannak a legközelebbi óvóhelyre. De Ukrajnában is mindennapossá váltak a légiriadók szirénái, különösen a fővárosban és a nagyvárosokban, ahol a lakosság gyorsan megtanulta, hová kell menekülnie a bombázások elől. A mélyvezetésű metróállomásokon kívül az addig elzárt földalatti létesítmények is élettel teltek meg – de ez az élet most menekülésről, rettegésről és túlélésről szól.
A levegő nehéz és fojtó, a pánik és a feszültség szinte tapintható. Gyerekek sírnak, felnőttek suttognak, mindenki figyel az apró szellőzőnyílásokból beszűrődő távoli zajokra. A fejek fölött remeg a beton, amikor a tüzérségi lövedékek becsapódnak valahol odafent, a föld remegése a lábak alatt is érezhető. Az emberek összetömörülve ülnek, falnak támaszkodva vagy földön fekvő matracokon, próbálják fenntartani a reményt. Néhányan imádkoznak, mások halkan beszélgetnek, de mindenkit összeköt az a szörnyű bizonytalanság, hogy nem tudják, mi marad majd a felszínen, amikor vége lesz a támadásnak. A félelem, a fojtogató forróság, és az emberek közelsége elkerülhetetlen. Minden apró nesz, egy távoli robbanás vagy egy ajtó nyikorgása elnémítja a beszélgetéseket, és mindenki egyszerre mozdulatlanná dermed. Az óvóhely falai visszaverik a zajokat, mintha az idő itt, lent megállt volna, míg odakint az élet egyre mélyebbre süllyed a káoszba.
Budafok, Sörház utca 5.
Budafok mélyén, a Sörház utca alatt is rejtőzik egy titokzatos óvóhely, amely izgalmasan idézi fel a 20. századi történelem sötét, mégis érdekes oldalát. Ami még érdekesebbé teszi, az az, hogy ezt a helyet nem a második világháború idején vagy arra készülve alakították ki, hanem jóval később. Egyike azoknak a titkos alagutaknak, amelyeket a budai hegyek mélyén hoztak létre, hogy védelmet nyújtsanak az esetleges nyugati támadások elől. Annyira titokzatos, hogy még a bejárata sem a tényleges címéről van, hanem a Sörház utca 14. udvarán át lehet megközelíteni. Azon keresztül jutunk egyre lejjebb a vastag betonfalak közé, ahol megnézhetjük, hogyan tudnák az emberek itt átvészelni a háborús idők poklát.
A hűvös, nyirkos levegő azonnal megcsap, ahogy leereszkedünk a föld alá. A vastag, acélból készült ajtó lassan zárul mögöttünk, és egy pillanatra teljesen csend lesz, csak a szívverésem visszhangzik a szűk alagútban. A kinti zsibongó világ itt lent megdermedt: rideg fények világítják meg a hosszú folyosókat, amelyek úgy kanyarognak a mélyben, mintha végtelenek lennének. Idegenvezetőnk elmondja, azért alakították ki így a járatokat, hogy ha közvetlenül a bejáratnál robbanna bomba, az se okozhasson nagyobb kárt odabent.
Kik léphettek az óvóhelyre?
A hideg falak mögött egy másik világ emlékei bújnak meg, ahol a hidegháború által feltüzelt rettegésben nyújtottak volna menedéket a kiválasztottaknak. 1500 négyzetmétert hálóznak be a lenti termek és járatok, amelyek most konganak az ürességtől. A térben visszhangzik a múlt, és az óvóhely sötét mélyén a fenti zajos világ távolinak tűnik, mintha egy másik dimenzióban járnánk. És valóban: ez a világ teljesen elszeparálható, saját légcserélő rendszerével és tőzeges vécéivel, illetve az itt felhalmozott konzervkészlettel és vízzel önellátásra tudott berendezkedni.
Amíg a főváros központibb részén a többemeletes házak alagsorai viszonylag nagy védelmet nyújtanak, a külső kerületek családi házainak lakói nem lennének nagyobb biztonságban saját pincéjükben, mint a nappalijukban. Ezt a földalatti menedéket mégsem arra tervezték, hogy a környéken élőket megóvják, hanem eredetileg Krämer Fülöp borász pincéi működtek itt. A készítőinek nem lehetett túl nehéz dolguk, a hegy anyaga ugyanaz a könnyen megmunkálható mészkő, amibe a promontori barlanglakásokat is vájták.
A Sörház utcai pincerendszer a hidegháború kiéleződésével kapott új szerepet. Az '50-es és '60-as években ugyanis, amikor a nukleáris fenyegetés reális veszélynek tűnt, ilyen óvóhelyeket létesítettek, hogy szükség esetén védelmet nyújthassanak egy atomtámadás ellen.
Az óvóhely technikai szempontból a mai napig működőképes, ami jól mutatja, mennyire komolyan vették a fenyegetést ezekben a hidegháborús évtizedekben
– fejtette ki Csecserits Artúr, az Erődítés Történeti Egyesület elnöke, megmutatva, hogyan indíthatók el a berendezések, vagy áram híján hogyan hozhatók manuálisan működésbe.
Így maradhatnak életben az óvóhelyen lévők
A légtisztító rendszerek az esetleges mérgező gázok és a radioaktív szennyeződés szűrésére szolgálnának, mivel egy atomtámadás esetén a radioaktív por hosszú időre a levegőben maradna. Tehát arra kellett berendezkedni, hogy az óvóhelyet huzamosabban lehessen használni. Ezért úgy alakították ki, hogy akár hetekig, sőt hónapokig is biztonságos menedéket nyújthasson a túlélőknek.
Ezek a helyek a polgári védelem részeként biztonsági hálót jelentettek, és bármikor újra aktiválhatóak lettek volna, ha a hidegháborús fenyegetés valósággá válik. A jelenlegi helyzet, amelyben közvetlen környezetünkben is nap mint nap kényszerülnek arra az emberek, hogy a föld alatt keressenek védelmet, fájó emlékeztető arra, hogy az óvóhelyek máig nem veszítették el szerepüket. A technológia és a fegyverek fejlődése ellenére, most is ez az egyetlen lehetőség, hogy a veszélyben lévők az életüket védő falak mögé húzódjanak.
Nem csoda, hogy az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kaptak ezek a történelmi helyszínek, néhol időnként – például a Múzeumok Éjszakáján – szervezett túrákat is indítanak, ahogy az Erődítés Történeti Egyesület által gondozott létesítményekben is. Itt az érdeklődők testközelből tapasztalhatják meg az óvóhelyek nyomasztó, mégis izgalmas hangulatát. Budafok rejtett alagútjai nemcsak a múlt tanúi, hanem egyfajta kalandos utazás is a háborús Magyarország remélhetően soha vissza nem térő mindennapjaiba.
Ha arról is olvasnál, hogy katonáink hogyan mentették ki az afganisztáni háborús helyzetben az ott rekedt magyarokat, azt ide kattintva megteheted.
