Nobel díj nő

Nils Holgersson, a vadludakkal utazgató kisfiú története megjelenése óta a gyerekek kedvence volt: először csak Svédországban, majd miután a világ szinte összes nyelvére lefordították, szerte az egész világban. A könyv szerzőjét, Selma Lagerlöföt 1909-ben Nobel-díjjal jutalmazták: regényének „mélyen morális” mondanivalójáért és „magasrendű idealizmusa, élénk képzelete és szellemi érzékenysége elismeréséül”. De miért értett olyan jól az írónő a gyerekek nyelvén, ha neki magának nem éppen idilli gyermekkor jutott?

Selma Lagerlöf 1858-ban jött a világra, katonai felmenőkkel rendelkező, jómódú családban. Csípőficammal született, háromévesen pedig mindkét lábára teljesen megbénult. Több kezelést kapott, amelyek után visszanyerte mozgását, bár egész életében viselte a betegség nyomait: sántítva, bicegve járt.

Hétévesen elhatározta, hogy író lesz

Talán emiatt, talán a korabeli polgári szokásnak megfelelően, Selma nem járt általános iskolába: házitanító járt a család mårbackai otthonába. Apja alkoholizmusa ugyanakkor rányomta a bélyegét az otthoni légkörre, a kislány inkább a nagymamájához kötődött, aki sokat mesélt neki: tőle hallhatta azokat a történeteket és legendákat, amelyek későbbi írásaiban is visszaköszönnek.

Csendes, komoly, visszahúzódó gyerek volt, aki állandóan olvasott, és hétévesen elhatározta: ha felnő, író lesz.

Bár apja ellenezte, hogy az otthoni tanulás után továbbképezze magát, Selma végül felsőfokú végzettséget is szerzett, ami után tíz évig egy vidéki leánygimnáziumban tanított. Időközben apja alkoholizmusa miatt a gyermekkori ház, a szeretett mårbackai birtok is elúszott, ami Selmát igen mélyen érintette. Első regényéhez, a Gösta Berlinghez (amelynek későbbi filmváltozatában Greta Garbo alakította a főszereplőt) is tanítónőként fogott hozzá. A könyv megjelenésekor nem keltett különösebben nagy feltűnést, a sikerhez és az elismeréshez környezetváltozásra volt szükség.

Barátság vagy szerelem?

Lagerlöf 1894-ben ismerte meg Sophie Elkant, akivel élete végéig igen közeli viszonyban állt. 1895-ben felhagyott a tanítással, hogy az írásnak szentelhesse minden idejét, és Sophie-val Olaszországba és Palesztinába utazott, amelyek újabb művek megírására inspirálták. Az 1900-as évek elejétől fogva szoros kapcsolatban állt a svéd szüfrazsettel, Valborg Olanderrel is, a kapcsolat alakulását Sophie Elkan féltékenyen figyelte. (Lagerlöf velük való levelezése, amelyből az sejlik fel, hogy mindkét nővel a barátság és a szerelem között mozgott a kapcsolat jellege, 1993-ban és 2006-ban jelent meg svédül.)

Selma Lagerlöf és a Nils Holgersson

A Nils Holgersson megírására 1902-ben kérte fel a svéd Országos Tanítóegyesület.

Kevesen tudják, hogy a könyv eredetileg olvasókönyvnek készült, azzal a szándékkal, hogy a svéd iskolások képet kapjanak hazájuk földrajzáról.

A cselekmény szerint Nilset, aki szüleivel él egy tanyán, engedetlensége és rossz cselekedetei miatt 20 centiméteresre zsugorítja egy házi manó. A kisfiú ezután egy házi lúd hátán beutazza egész Svédországot, a déli részen fekvő szülőfalujától kezdve egészen Lappföldig. Mivel ért az állatok nyelvén, nem okoz neki nehézséget a velük való kommunikáció, és jelentős személyiségfejlődésen megy keresztül: jó cselekedetei miatt a féléves utazás után a házi manó visszavarázsolja eredeti méretére.

Ezért küldte el az emlékérmet Finnországba

Selma Lagerlöföt a megjelenés után Nobel-díjra is felterjesztették, bár az, hogy nő is legyen a jelöltek között, nem mindenkinek tetszett: a Svéd Akadémia titkára például öt alkalommal is megakadályozta. Ennek ellenére Lagerlöf elsőként a női szerzők közül 1909-ben megkapta a Nobel-díjat, 1914-ben pedig a Svéd Akadémia is tagjai közé választotta. A Nobel-díjjal járó pénzjutalomból visszavásárolta a családi birtokot, amelynek dolgozószobájában további művek születtek: például a gyermekkorát felidéző trilógiája (Amikor én kislány voltam, Egy gyermek emlékei, Selma Lagerlöf naplója). A nácizmus térnyerését és a második világháború kitörését aggodalommal figyelte; amikor pedig a szovjetek megtámadták Finnországot, a Nobel-díjjal kapott érmet elküldte Finnország kormányának, hogy segítsen pénzt gyűjteni a Szovjetunió elleni harchoz. A finn kormány, bár nagyra becsülte a gesztust, végül visszaküldte számára a kitüntetést.

Életeket mentett

Az olvasók időnként levelet írtak neki, Selma Lagerlöf pedig szívesen válaszolt. Így tett akkor is, amikor a Németországban élő, 15 éves Nelly Sachstól kapott levelet, aki el volt ragadtatva Gösta Berling történetétől. Éveken át leveleztek, és bár sohasem találkoztak személyesen, 33 évvel később, amikor Nelly családjával együtt menekülni kényszerült a hitleri Németországból, egy barátnőjén keresztül üzent Selma Lagerlöfnek. Azt kérte az írónőtől, hogy segítsen számukra svéd vízumot szerezni, amelynek segítségével elhagyhatják Németországot. Selma Lagerlöf latba vetette kapcsolatait, és egészen a svéd királyi családig jutott. Nelly és családja végül az utolsó pillanatban, 1940 tavaszán érkezett Stockholmba: egy hét múlva már a koncentrációs táborba vitték volna őket.

Selma Lagerlöfnek már nem tudták megköszönni, amit értük tett: az írónő 1940. március 16-án, 81 éves korában elhunyt.

Ha szívesen olvasnál egy másik írónőről is, ezt a cikket ajánljuk.