A Balaton mélye nemcsak a víz titkait őrzi, hanem évszázadok óta egy rejtélyes aranylelőhely legendáját is. A történet szerint valahol a tó fenekén, a homok és iszaprétegek között bújik meg a kincs. Egy 1798-as levélben maga a tihanyi apát hívta fel a figyelmet arra, hogy az iszapban kimosható méretű drágakőszemcsék és arany is található. Ezt egyrészt saját tapasztalataira, másrészt írásos forrásokra alapozta. A későbbi Magyarország területén az aranybányászatot meghonosító rómaiak korabeli levelezéséből ugyanis kiderült, hogy élénken érdeklődtek a tó nemesfémtartalma iránt, mivel az ottani aranymosók jó eredménnyel kutattak arrafelé. A mítosz valóságtartalmának a Tóretró blog járt utána.
Ez a magyar arany titka
A tihanyi apát 226 éve írt levele keltette fel a figyelmét egy erdélyi bányamérnöknek, aki a múlt század elején megpróbált tiszta vizet önteni a Balatonba, vagy legalábbis a pohárba. Hollósvári Imre 1907-ben a Budapesti Hírlapban publikálta kutatási eredményeit, amelyek szerint a magyar tengerben jelentős mennyiségű nemesfém található. 61 különböző pontról vett iszapmintákat, amelyek mindegyike tartalmazott aranyat.
A szakember eredetileg az 1898-ban alakult Kaláni Bánya- és Kohó Rt.-nél dolgozott, de cikke megírásakor már három éve a Dunántúl geológiáját vizsgálta. Ennek a munkának köszönhetően került kapcsolatba olyan aranyászokkal, akik még a 20. század elején is keresték az értékes fémet a zalai és a somogyi tóparton, leginkább Keszthely és Siófok környékén, aranymosó teknőkkel és egyszerű eszközökkel kutatva a víz által kisodort apró aranydarabok után. A környékbeli halászok és pásztorok ugyanis generációról generációra adták tovább a történetet, miszerint a tó közelében egykor gazdag aranylelőhelyek voltak, és az évszázadok során az aranyszemcsék a vízbe szivárogtak. Voltak, akik azt állították, hogy a part mentén különösen nagy esőzések vagy áradások után az aranyszemcséket az iszap és a hordalék közé keveredve lehetett megtalálni.
Ennyi arany van a magyar tenger mélyén
Az aranyászok sáraranynak nevezik ezt az iszapban fellelhető, finom pikkelyformájú előfordulást. A balatoni mintákban 100 kilogrammonként két szem sárarany volt, amiből 1000 szem kell egy gramm aranyhoz. Akkor most jöjjön egy kis matek, hogy közérthetőbb legyen, mit is fednek ezek a számok. A Balaton 600 négyzetkilométer területű, ami az 5 méteres iszapréteggel számolva 6 milliárd tonnányi homokot jelent. A leletek alapján ebből 120 tonna aranyat lehetne kitermelni. A szemléletesség kedvéért ez annyi arany, hogy ha kihengerelnénk, akkor beboríthatnánk vele a tó egész felületét. Ráadásul Hollósvári 23 karátosnak becsülte a talált nemesfém tisztaságát, ami mai árfolyamon kilogrammonként nagyjából 15 millió forintot ér. Ez 120 tonna esetében 1800 milliárd forintot tenne ki, ami – ahogy mondani szoktuk – még gombócból is sok.
A számításoknak azonban ezzel még nincs vége. Azt is ki kell kalkulálni, hogy mennyire lenne gazdaságos ezt a rengeteg homokot végigrostálni. El kell, hogy keserítsük a kincsvadász kedvű olvasókat: 6 milliárd tonna tömörödött kőzet átvizsgálása többe kerülne, mint amennyit a kinyert nemesfémért kapni lehetne. És ez még csak a dolog pénzügyi része, a másik egy technikai nehézség: nem tudnák hová rakni a fennmaradt meddő homokot. Bár egyszerűnek tűnne visszahányni a tóba, ám – Hollósvári számításai szerint – olyan mértékben foglalna nagyobb helyet, mint a mostani tömörödött, hogy azzal sivataggá változtatná a Balatont. Ha pedig nem kerülne vissza, 5 méter magas falat lehetne belőle építeni a tó körül, ami – valljuk be – nem lenne túl mutatós.
Magyarország a világ 3. legnagyobb aranykitermelője volt
A balatoni aranykincs létezése egyébként nem olyan meglepő. A 13. és 16. század közötti Magyarország valóságos aranybánya volt – és nem csupán a szó átvitt értelmében. Ebben az időszakban hazánk adta Európa nemesfém-kitermelésének elképesztő részét, mintegy 80 százalékát, amivel nemcsak a kontinens, hanem az egész világ nemesfémpiacán is meghatározó szereplővé vált. Az ország bányái évről évre több mint 1 tonna aranyat és 10 tonna ezüstöt ontottak magukból, ami a globális termelés tekintetében a harmadik helyet biztosította Magyarországnak.
Tegyük rögtön hozzá, hogy akkoriban még az ország is nagyobb volt, az erdélyi és felvidéki bányák voltak messze földön a leghíresebbek. Az aranybányászat jelentősége nemcsak hazánk gazdagságát növelte, de egyben politikai hatalmat is biztosított. A nemesfémek áramlása révén Magyarország a nemzetközi kereskedelem egyik fontos központjává vált, és gazdag kincstárával sikeresen ellenállt a hódítóknak és a belső ellentéteknek egyaránt.
Az arany és ezüst csillogása nemcsak Magyarország fénykorának jelképe volt, hanem a világ gazdaságának egyik pillére is. De miközben a magyar aranyra gondolsz, amellyel királyi koronákat, kincstárakat és ékszereket ékesítettek szerte Európában, nem árt a korabeli bányászokat is felidézni, akik a föld mélyén, verejtékkel és kemény munkával hozták felszínre azokat az aranyrögöket.
A Balaton csendes vizének mélyéről viszont nincs az az aranyásó, aki kihozná az ott lapuló rögöket. Bár a mai napig akadnak olyanok, akik búvárruhát öltve próbálják megtalálni a mesés kincset, de ebből sosem fognak úgy meggazdagodni, mint a félezer évvel ezelőtt élt uralkodók. Ennek ellenére a régi legenda továbbra is izgalomban tartja az emberek fantáziáját, és a tó partjain sétálva talán te is hallani véled a víz mélyéről a titokzatos arany hívogató csengését.
Egy másik tó mélyén is lapulnak titkok, erről az alábbi cikkünkben olvashatsz!
