Alpesi hangulatért még a határt sem kell átlépni: ez a hely mintha nem is Magyarországon lenne

GettyImages-2148168638
Olvasási idő kb. 5 perc

Mintha csak egy másik országba csöppennénk az egyébként is festői Zempléni-hegység szívében, megannyi csodája mellett ugyanis itt található egy meseszép, alpesi hangulatú völgy. Az aprócska Zsólyomkát még a sok terepet megjárt és megannyi különlegességet látott kirándulók is szájtátva csodálják, és már hogy ne tennék! Ennek a látványnak párja sincs Magyarországon.

A Tokaj-Hegyalja lenyűgöző tájai között, Sátoraljaújhely központjától épp csak 800 méterre, friss levegőt adó erdők közt bújik meg a Zsólyomkai-pincesor, amely minden túlzás nélkül egy igazi ékszerdoboz tele történelemmel és ízekkel. No és amolyan alpesi hangulattal, amelyekhez még csak hasonló sincs nemhogy a környéken, de talán egész Magyarországon sem. 

Alpesi hangulat a Zemplén szívében

A helyszín már önmagában, a Zempléni-hegység szépsége miatt is különleges, de ami igazán egyedivé teszi, az az itt található, 1200-1400-as évek során épült pincesor a Zsólyomka-patak két oldalán, a Magas-hegyi felvonóhoz és kilátóhoz, valamint a Szár-hegyre vezető út mellett. A völgy a nevét valószínűleg a sólymokról kaphatta, miután a terület egykori birtokai vadászterületként működtek. Noha a Zsólyomka-völgy felső részén található kis házakat már a kilencvenes évek végére elbontották, szerencsére maradt még

közel harminc épület, köztük hegyoldalba vájt pincék és borházak.

Az alpesi hangulatú pincesor egy eldugott, aprócska völgyben bújik meg a Zemplén szívében
Az alpesi hangulatú pincesor egy eldugott, aprócska völgyben bújik meg a Zemplén szívébenDaVinci14 / Wikimedia Commons

Ma is használják a völgy pincéit

Pont úgy, mint egykor, az ősöktől tanult módon most is ezen a pincesoron dolgozzák fel ugyanis a hegyen nevelgetett szőlőt, és az itt sorakozó présházak adnak otthont a már elkészült, messze földön híres, tokaji szőlőből készült nedűnek is. A pincesor épületei tehát máig használatban vannak, nem csoda, hogy szüret idején a völgy messze földről érkezettek találkozóhelyévé válik: minden évben, október 28-án, Simon és Juda napján rendezik meg a Zsólyomkai nyitott pincék napját, amikor

mindenki látni, no és ízlelni szeretné az alpesi hangulatú hely minden szépségét és zamatát.

Ebben az időszakban éppen olyan pezsgővé válik a völgy, mint régen, amikor ez még a szőlőtermelők kedvelt mulatóhelye volt, amelynek közelében még fürdő is működött.

A takaros kis épületeket egyébként egykor alagúttal kötötték össze, amelyek menedéket jelentettek a háborúk idején. 

Út a forrásokhoz és az emlékhelyhez

A Sátoraljaújhely nyugati szélén található völgyhöz a város központjából a piros sáv és a kék háromszög jelzést követve sétálhatsz el. A pincesori látogatás után két lehetőséged is van: továbbmész a piros turistajelzés mentén a völgyön a zempléni hegyek adta forrásvizek felé, vagy a Szár-hegy oldalában a kék háromszöget figyelve a Magyar Kálvária történelmi emlékhelyet veszed célba. 

A Zemplén a sátoraljaújhelyi érdekességek mellett még ezernyi csodát rejt szívében
A Zemplén a sátoraljaújhelyi érdekességek mellett még ezernyi csodát rejt szívébenmajorosl / Getty Images Hungary

Sátoraljaújhelyi izgalmak, érdekes tapasztalnivalók

Ha már a környéken barangolsz, akkor megannyi különleges helyre is érdemes ellátogatnod. Sátoraljaújhelyben elveszhetsz a sok kaland között, ugyanis a maga 2275 méteres hosszúságával itt található hazánk leghosszabb csövön rögzített bobpályája. Kicsivel több mint egy éve adtak át egy vadi új, 1261 méter hosszú, 268 székes libegőt is, amely a Zempléni Kalandpark középső állomását köti össze a Szár-hegy tetejével.

Aztán itt van még a Magas-hegyi libegő is, amely 1332 méteres pályahosszával Magyarország leghosszabbja is.

Ha ennél még több izgalomra szomjazol, akkor mutatunk még valamit: azt a Szár-hegy és Magas-hegy közötti 1036 méteres kötélpályát, amelyet nem csak üvegpanorámás, zárt kabinban tehetsz meg, hanem egy 80 km/órás sebességgel átcsúszó kötélpályán is. És hogy is felejtkezhetnénk meg Sátoraljaújhely, Zemplén és egyben Magyarország egyik legnagyobb épített újdonságáról, a Szár-hegyet és a Vár-hegyet összekötő, június elején átadott, 720 méter hosszú függőhídról, amelyen 80 méteres magasságban sétálgathat a nagyérdemű.

Ha inkább most gyermekbarát kirándulóhelyekről olvasnál szívesen, e cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

az errő

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek