középkori válás

Hans Talhoffer 1467-ben kiadott Fechtbuch (Vívókönyv) címmel egy művet, amely illusztrációkkal mutatja be a párbajokat. Ez idáig nem lenne túl különös, ami mégis azzá teszi, az az, hogy itt a szemben álló felek nem sportolók vagy egymás kihívói, hanem házastársak. A középkori válás e szokatlan megoldásáról az Európai Középkori Harcművészeti Akadémia számolt be.

Válás középkori módszerekkel

A párviadal intézményét már az ókorban is ismerték (lásd a bibliai Dávid és Góliát történetét), sőt, még a kőkorszaki szinten élő népeknél is bevett szokás volt, hogy háborúkat bajvívás útján döntsenek el. Egyfajta jogintézménnyé azonban a középkorban vált, arra alapozva, hogy a becsület nem lehet alku tárgya: vagy sértetlenül birtokolja valaki, vagy örökre elveszti. A becsületért kiállni pedig kötelező, nyilvános gesztus, amellyel a párbajozó azáltal győzte meg a többieket valós vagy vélt igazáról, hogy kész volt az életét is kockára tenni érte.

Kézikönyv a válási küzdelemhez

Noha e tevékenységet a törvény tiltotta, és ha a párbajozó az ellenfelét megölte, az hivatalosan gyilkosságnak minősült, ezeket a törvényeket sem a társadalom, sem a jogalkalmazók nem vették komolyan. A legtöbben a jó hírükön ejtett csorbáért, illetve az őket vagy szeretteiket ért sérelmekért vettek elégtételt. Volt azonban a párbajoknak egy olyan fajtája, amiről jóval kevesebbet lehet hallani: a középkori válás is ily módon nyerhetett elismerést.

Az illusztrációkkal bemutatott leírás szerint azok a párok, akiknek elegük volt egymásból, válópárbajjal vethettek véget a házasságnak. A férfiak nyilvánvaló testi fölényét úgy egyenlítették ki, hogy nekik egy nagyjából egy méter széles, derékig érő gödörben állva kellett küzdeniük, ráadásul csak félkézzel, a másik kezüket a testükhöz kötözték. A szabad kezükbe egy bunkósbotot foghattak, ilyenből összesen három állt a rendelkezésükre. A nők viszont három kővel voltak felfegyverkezve, amelyeket egy ruhába kötöttek, ahogy manapság egy zokniba tesznek különféle tárgyakat a nagyobb ütés kedvéért – derül ki az Oklahomai Egyetem professzora, Kenneth L. Hodges kutatásából.

Ha a férj hozzáért a gödör széléhez, elvettek tőle egy botot. Ha ezt háromszor tette meg, fegyvertelenül kellett folytatnia a harcot. Ilyenkor az maradt az egyetlen lehetősége, hogy berángassa a nőt maga mellé a lyukba. A kézikönyv tanácsokat adott az eltérő nemű küzdőfelek számára legjobb technikákról, és még azon is végigment, hogy a felek hogyan tudják kiaknázni a másik gyengeségeit.

Rossz vége lett a válás miatt vívott párbajoknak

Bár maguk a válópárbajok nem halálra mentek, a vesztes számára mégis ez lett a vége. Ha a férj nyert, a feleségét élve eltemették, ha pedig fordítva történt – ami állítólag viszonylag gyakori volt –, akkor a férfi búcsúzhatott el a fejétől. Mindennek tudatában a házaspároknak egy-két hónapot adtak arra, hogy a harc előtt rendezzék a nézeteltéréseiket. A párbajra csak akkor került sor, ha nem tudtak kompromisszumot és békét kötni egymással. 

Egyes beszámolók szerint a nőknek joguk volt maguk helyett mást harcba küldeni. Ez azt sugallja, hogy esetleg a kegyeiért küzdhettek meg a férfiak, vagyis ez jobban hajaz az általunk is ismert klasszikus párbajokra szeretőkkel és szerelmi háromszögekkel. Hogy hány ilyen eset történt, nem tudni, de annyi bizonyos, hogy a középkori válás bonyolult procedúra volt, csak az impotencia adott felmentést, vagy az, ha kiderült, hogy a pár túl közeli rokonságban áll egymással.

Ha az is érdekel, hogy mit tettek a második világháború után azokkal a nőkkel, akikről tudták, hogy a megszálló németekkel álltak össze, ide kattintva arról is olvashatsz.