Kétségtelen, hogy e két európai uralkodónak a legjobban dokumentált a szerelmi élete, amely nem feltétlenül a házastársi szeretetről szólt egyikük esetében sem. Ahogyan általában az uralkodók által kiválasztott nők, úgy Lajos és Károly szeretői is királyi kegyben részesültek. Őket, akárcsak a királynőket, nem véletlenszerűen választották, és nem is csupán az uralkodó szeszélyei alapján, hanem legtöbbször a királyi udvar környezetéből. A nők szinte kivétel nélkül magas nemesi rangúak voltak, akiket családjuk révén mutattak be az udvarban, egyikük-másikuk famíliája már generációk óta kedvelt királyi társaság volt.
Ők voltak a francia király híres szeretői
Bizony akadtak köztük olyanok is, akik magas pozíciót töltöttek be az uralkodói udvarban, mi több, rendszerint a királyné háztartásában. Ilyen volt – többek között – a Napkirályként is emlegetett XIV. Lajos fekete mágiával is hírbe hozott szeretője, Françoise de Rochechouart de Mortemart, Montespan márkiné, aki nem mellesleg előkelő származása mellett Ausztriai Mária Teréziának, a Napkirály feleségének az udvarhölgye volt. Ami azt illeti, bizony a királyi hercegnők kísérete is kínált megannyi lehetőséget a Napkirály számára, így volt ez
Louise de La Baume Le Blanc, La Vallière kisasszony, valamint Marie-Angélique de Scorailles de Roussille, Fontanges kisasszony esetében is, akik ugyancsak XIV. Lajos különleges odafigyelését élvezték.
Az angol uralkodó sem fukarkodott a kedvességgel
Egy birodalommal odébb, II. Károly is szívesen töltötte idejét szeretői társaságában, akiket ő is saját kíséretéből vett. A Napkirállyal ellentétben azonban ő éppúgy választott nőket az alacsonyabb rangú angol, ír vagy walesi nemességből, mint az előkelők közül.
A kisbirtokosi családból származó Lucy Waltertől egy fia is született, akit ráadásul a király törvényesített is: ő volt Monmouth hercege.
Az angol uralkodó ezután azonban inkább az udvarból választott hölgyeket, így lett viszonya Lady Barbara Palmer hercegnővel, majd egyik felesége udvarhölgyével, Winifred Wellesszel. Ám II. Károly nem korlátozta magát kizárólag saját alattvalóira, szívesen kezdett francia hölgyekkel, köztük Louise de Kerouaille-jal, aki állítólag ugyancsak szült neki egy fiút. Később szívesen múlatta az időt a kávéházakban Moll Davis és Nell Gwyn színésznőkkel, bebizonyítva azt, hogy királyi szívét nem csak az udvarban élő hölgyek rabolhatják el.
Ajándékokkal halmozták el őket előkelő udvarlóik
A szeretők ajándékokat kaptak különféle tárgyak vagy akár pénz formájában, amelyek értéke státuszuk függvényében változott. Franciaországban a királyi szeretők éves juttatása 4-80 ezer font körüli volt, amely több volt mint elég a kényelemhez. Azok a szeretők, akik hivatalos pozíciót is kaptak, reménykedhettek abban, hogy közvetlenül a palotában élhetnek.
Panaszra azonban azoknak sem volt okuk, akik már „nem fértek el” a királyi lakban, számukra volt máshol is hely, Nell Gwyn például egy takaros kis londoni házat kapott.
Az alacsonyabb rétegből érkezők általában nem kaptak sok tiszteletet, nem úgy mint azok, akiknek családja nemesi származású volt: a családjuk által örökölt vagy házastársukkal megosztott vagyon révén emelkedhetett a társadalmi és gazdasági rangjuk. Például Françoise d’Aubigné, valamint az angliai Barbara Palmer is udvari pozíciót szerzett, dacára annak, hogy az uralkodóikkal való szorosabb ismeretség előtt nem rendelkeztek ilyennel. Az előbbi az örökös herceg feleségének második öltöztető dámája lett, míg az utóbbi Braganza Katalin, II. Károly feleségének első udvarhölgye. De hová emelkedhettek azok, akik már rendelkeztek udvari pozícióval? Még magasabbra, ahogyan Madame de Montespan is. A nők a legelőkelőbb címeket úgy is el tudták érni, hogy földeket kaptak ajándékba, vagy annyi pénzt, amelyből meg tudták vásárolni azokat.
Louise de Kerouaille tört a legmagasabbra: ő az egyetlen hölgy, akit angliai és franciaországi hercegnévé is kineveztek.
Úgy élhettek, mint a királyi dinasztiában
És hogy mégis mit kezdtek a felhalmozott vagyonnal? Amellett, hogy élvezték annak minden előnyét, a királyi szeretők mindent megtettek azért is, hogy barátaikat és rokonaikat pozícióba hozzák, vagy, hogy művészek és védencek pártfogóivá váljanak. Mi több, olykor még a kormányzásból is kivették a részüket, sőt a diplomáciában vagy a politikai kinevezésekben is részt vettek.
Mint azt már korábban említettük, voltak szeretői kapcsolatok is, amelyekből gyermekek születtek. Nem is akármennyi! XIV. Lajosnak legalább tizenkét, II. Károlynak pedig húsz házasságon kívüli gyermeke volt, akikhez ugyanúgy viszonyultak, mint a szeretőikhez: társadalmi helyzetük vagy az irántuk érzett szeretetük határozta meg, hogy bánnak velük.
A szolgálók vagy az „átmeneti” szeretők gyermekeit általában anyjuk férjeinek gyermekeként ismerték el, noha királyi apjuk titokban támogathatta őket.
Azok a gyerekek, akik magas rangú nemes nőktől születtek, nagyobb tiszteletet kaptak: törvényesítő levelekkel hivatalosan is elismerték őket, királyi származásukra utaló neveket, címereket és címeket, valamint birtokokat és magas pozíciókat kaptak.
Törvényesített királyi utódok
A szeretőknek sem volt mindegy, hogy az utódaikat törvényesítik-e vagy sem, hiszen miután ezek a nők királyi utódok anyjává váltak, nagyobb hatalmat kaptak. Kulcsszerepet játszottak herceggé és hercegnővé váló gyermekeik nevelésében, akiknek birtokait és vagyonát is igazgatták. Mindemellett ügyeltek arra is, hogy megőrizzék, sőt növeljék az örökölt vagyont, így tulajdonképpen
a törvényes dinasztiával párhuzamos családok jöttek létre.
Noha azt gondolnánk, hogy a kegyvesztett szeretők magukra maradtak, tévedünk, hiszen az uralkodóval való kapcsolatuk révén megszerzett javak és vagyon révén visszavonulhattak vidéki vagy városi birtokaikra, ahol továbbra is kényelemben élhettek.
Ha az is érdekelne, hogy miért volt olyan büdös a versailles-i kastélyban, olvasd el az erről szóló cikkünket!
