gobbi hilda apja

Kevés olyan sokoldalú tehetséggel megáldott művész van, aki nemcsak szakmájában, de más művészeti ágakban is maradandót alkot. Gobbi Hilda nem csupán a világot jelentő deszkákon, de később visszaemlékezéseivel, nyomtatott formában is értéket hagyott az utókorra. Közben.. című önéletrajzi regényében a korabeli Magyarország mindennapjaiba is beleshetünk. 

Gobbi Hilda 1913-ban született. Apja révén olasz származású volt, családja több generáción keresztül a művészetnek szentelte életét, szinte minden közvetlen felmenője zenész volt. Anyja mindössze 15 esztendősen ismerte meg a leendő édesapát, a kiskorúság miatt házasságot csak engedéllyel sikerült kötniük. Nem sokkal később világra jött Hilda, Gobbi Ede Alajos és Schneckenburger Margit egyetlen közös gyermeke.

Gobbi Hilda olasz családból származott

Dédapja Mantovában született, grófi családba. Két testvérével együtt mindhárman a zenei pályát választották, igaz, a két fiút a család nem engedte zenésznek. Ezért szöktek a szomszédos Osztrák-Magyar Monarchia területére. Gobbi Hilda dédapja, Luigi Gobbi (Gobbi Alajos) hegedűs, dirigens lett, így ismerte meg későbbi feleségét, Róth (Rott) Mária bécsi énekesnőt.

Szülei ki is tagadták, a vagyonból semmihez nem jutott. Amikor kolerával megbetegedett, a grófnő ugyan elutazott gyermekéért a császárvárosba, az azonban hajthatatlan maradt, a családi béke nem állt helyre. Gyermekei közül is többen választották a zenét, fia, Henrik Liszt Ferenccel dolgozott együtt, zongoraművész volt. Lánya, Adél énekesi pályára ment, később egy véletlen folytán sikerült a már színésznőként dolgozó Hildával megismerkednie. Addigra mélyszegénységben élt. 

A harmadik gyermek, Hilda nagyapja, Alajos hegedűs, karmester volt, Erkel Ferenc barátja, közeli munkatárása, zenekarának első hegedűse a Nemzeti Színházban. Később a Nemzeti Zenede igazgatójaként dolgozott. Nagy teher volt Hilda számára a sok zenész, ő ugyanis saját bevallása szerint egyértelműen antimuzikális volt, hiába próbálták számos hangszerrel megszerettetni.

"Gyűlöltem ezeket az órákat, mert tehetetlen mérgében a vonóval rá szokott suhintani a kezemre. Azt hitte, lusta vagyok pedig kínlódva szerettem volna megismerni a zenét. Nem ment."

– emlékezik vissza nagyapjára a színésznő.

Gobbi Hilda apja és anyja túl korán házasodott össze

Nagyanyja, Weis Jozepha még Türingiában született egy kalapgyáros lányaként született, a művésznő rá úgy emlékezik vissza, mint mindig is rideg, németes, tartózkodó dámára. Az anyai ágon egy lengyel arisztokrata családból származó Jozepha férje pedig a polgári társadalom csúcsán foglalt helyet, egy híres osztrák gyároshoz, Schneckenburger Sándorhoz ment feleségül. Papírkárpitokkal, tapétákkal foglalkoztak, Bécsben és Budapesen egyaránt.

Gazdagságukat jól mutatja, hogy a ma is a Ferenciek terén álló Klotild-palota több emeletét elfoglalta az üzlet bemutatóterme. Annak ellenére, hogy felmenői okán nem kellett volna nélkülöznie, apja féktelen élete pár év alatt semmissé tette a több generáció alatt felhalmozott vagyont.

Az első világháború kitörésekor apja huszár lett, s a család óvó tekintetétől távol kibontakozott valódi személyisége. Lovát rendszeresen eljátszotta, eldorbézolta, havonta több ízben sürgönyzött még mindig kislány feleségének, hogy küldjön pénzt újabb és újabb lovakra. 

A Fradi mindennél fontosabb volt Gobbi Hilda apjának

Volt, hogy a nagy futballszurkoló hírében álló apja egy egész vonatot bérelt ki a csapat drukkereinek, hogy Bécsbe utazhassanak megnézni a Ferencváros meccsét. A pénzt a tapétagyár egy kifizetendő számlájából kölcsönözte hozzá. Örökpáholyt fizetett a Fradi-pályán, mely szintén egy nagyobb vagyonnal ért fel évente.

 "A mi világunk úri muri volt. A hitelezők tömege senkit nem zavart, igaz, nem is tudott róla senki, csak apám. „Folyt a pezsgő, gerbeaud-mignonokkal részegen célozgatták hajnalban a Duna-part gesztenyefáit, a fürdőkádban piás tábornok honolt, az erkélyen elázott méltóságos asszony ölelkezett egy ludovikás fiúval (…). Éjfélig én is ott téblábolhattam közöttük rózsaszín krepdesinruhámban, fekete lakkcipőmben – és azt hittem, ez így szép és jó” – írja erről az időszakról.

A gimnázium után a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe járt, ahol saját bevallása szerint két dolgot szeretett meg: a virágokat és a színházat. Amikor hazaköltözött volna, azzal szembesült, hogy házukat elárverezték, anyja keze alól emelték ki a költöztetők szeretett zongoráját. Fejenként egyetlen poharuk, tányérjuk és ágyneműjük maradt csak a fényűzően berendezett lakásból, apja pedig azonnal egy másik nőhöz költözött. A szülők elváltak, Gobbi Hilda pedig megismerte a nélkülözést. Anyja kártyajósként dolgozott, amit Hilda igencsak szégyellt azonban amikor már az üvegpoharaikat is el kellett adniuk, hogy kenyeret vehessenek az árán, belátta, hogy még a jóslás is jobb, mint az éhhalál.

A család sem segített a beteg Gobbi Hildán

Barátoknál, barátnőknél laktak, amikor Hilda elkapta a bárányhimlőt. Már orvoshoz is nehéz volt eljutni pénz nélkül, azonban a fertőző betegséggel nem engedték vissza őket oda, ahol korábban meghúzták magukat. Anyja saját anyjához vitte volna a beteg lányát, azonban a kemény szívű német nagymama ahelyett, hogy a Magyar utcai kétszintes palotában otthont adott volna nekik, be sem engedte őket, csak egy üres bőröndöt adott nekik, és 20 pengőt. Menjetek szállodába, mondta. 

"A londiner kikapta anyám kezéből a bőröndöt, megérezte, hogy üres. Arca megmerevedett, furcsa tekintetet vetett ránk. Egy koszos, udvari szobába tettek, egyágyas szobába, ez volt a legolcsóbb. Elkezdtünk félni, kirúgnak? Rendőrt hívnak ránk? Félelemtől és láztól gyötörten vergődtem késő délutánig."

Hilda gyermekkora súlyos terhét egészen hosszú ideig nyögte, az apja által elszórakozott és nőkre költött tandíját még akkor is vonták fizetéséből, amikor már a Nemzeti Színházban játszott. A szegénység és a nyomor azonban mély hatást gyakorolt a színésznőre, és élete végéig, bármilyen pozíciót is töltött be, minden esetben gondja volt a kevésbé tehetősökre.

Gobbi Hilda színészeknek és művészeknek alapított nyugdíjas otthona ma is áll, ebben a cikkünkben ezzel az intézménnyel foglalkoztunk.