OFFLINE

Teszt: hová tűnt a klasszikus csokis perec?

2014. április 7., hétfő 15:13

Egy kisebbfajta félreértés miatt született meg ez a kóstoló, ugyanis egyik szerkesztőnk kérésére csokis pereceket kóstoltunk. Csakhogy a klasszikus, finom perecek eltűntek a boltokból. Bár elméletileg például a Pilótának még létezik a csokis perece, gyakorlatilag viszont ketten kajtattunk végig minden szóbajövő kicsi (két ember környékén található összes kisbolt), közepes (Aldi, Lidl, Penny, CBA) és nagy (Auchan, Interspar, Tesco) boltot, és így is csak alig néhány mintát tudtunk beszerezni. Csak abban tudunk reménykedni, hogy azért nem akadtunk rá sehol az igazi, klasszikus, finom csokis perecekre, mert a szemfülesek mindenhonnan azonnal felvásárolják őket.

Könnyebb lett volna a dolgunk, ha belevesszük a merítésbe a mézeskalács tésztájú, csokival bevont édességeket is, de ezt nem tettük meg, hiszen az egészen más műfaj.

Mivel sajnos vagy szerencsénkre alig találtunk a boltokban pereceket, ezért olyan aprósütemény-válogatások is kerültek a tesztbe, amelyekben nem csak csokis perec van - de gondosan kiválogattuk a pereceket.

Az is később derült ki, hogy az Urbán & Urbán Kft. uralja a csokis perecek világát, ugyanis három boltban (Tesco, Lidl, Auchan) csak az ő általuk gyártott perecre akadtunk. Sajnos. A kóstolón a legtöbb perec szinte ehetetlen volt, azért persze nem hagyjuk cserben önöket, megpróbáltuk megkísérelni a lehetetlent, és találni egy finomat.

Mert ugye a pereceket semmiféle tudományos szempont alapján nem vizsgáltuk, kizárólag arra voltunk kíváncsiak, hogy ehetők-e (finomak-e) vagy sem. A tesztcsapat a szerkesztőségből összeverbuvált ínyencekből és nem ínyencekből áll, és azt próbáljuk meg eldönteni, hogy mi az, amit érdemes megvenni.

MG 5382

Egyébként menő még ez a retró édesség? Ön mit gondol? Ha ötletük van, hogy mit teszteljünk, írjanak nekünk levelet!

5. helyezett:  Urbán & Urbán mini kakaós perec (dobozos)

Ezek az óriás kiszerelések akkor a legjobbak ha házibulit szervez, mert egyébként ha hosszabb ideig állnak kibontva, megpuhulnak a perecek. Vagy legalábbis nem olyan „ízletesek” már, mint egyből felbontás után. Azt nem mondjuk, hogy ez a perec most emiatt végzett az utolsó helyen (hiszen most bontottuk fel), az viszont lehet, hogy benne van a pakliban, hogy a zacskóssal szemben (ami ugye ugyanez a márka) ennek már júniusban le fog járni a szavatossága, míg a másiknak csak decemberben.

A dobozosban eléggé meg voltak olvadva a perecek, nem tudjuk mióta állhatott már a polcon a többi között. Az viszont nagyon is egyértelmű volt, hogy fogyni nem igazán fogyott, szerintünk mi voltunk az elsők ebben a hónapban akik megvették. Afelől azonban nincsen semmilyen kétségünk, hogy a zacskós és a dobozos ugyanazt rejti, bár míg a dobozos fajlagos ára 1800 forint körül mozog, a kisebb zacskós fajlagos ára a Lidlben csak 1400 forint. Még jó, hogy az olcsóbb a „jobb”.

MG 5392

„Nagyon csúnya. Ráadásul ragacsos, és felháborítóan rossz. A mellékíze a legszomorúbb szocializmust idézi. Ezt soha!” „Fanyar műanyagíze van,. az ételbevonó szinte cseppfolyós, amint kézbe veszi az ember, cserébe transzzsír ízű az egész.” „Kicsit rücskös, mintha darált kekszből lenne, vagy kókuszos lenne. Se nem kókuszos, se nem darált kekszes, viszont különösebben nem is finom.” „A csokimáz nem az igazi, itt-ott már kibukkan alóla a tészta, bár nagyon nem zavar. Az már sokkal inkább hogy konkrétan semmilyen íze nincs, mintha szándékosan kivontak volna belőle minden anyagot ami hathat az ízlelőbimbókra.” „Emlékeztet gyerekkorom darálós kekszére. Ennek ellenére nem győzött meg.” „Vajas csokimassza, nem is, ez inkább kakaó. Nagyon zsíros, csúszós. A keksz még jó is lenne, de ez a barna valami rajta... Csak a keksz miatt kap pontot.”

4. helyezett: Urbán & Urbán, kakaós perec 

Következzen a kóstoló egyik kakukktojása, ami csak abból a szempontból kakukktojás, hogy kétszer is bekerült a tesztbe ennek a cégnek a terméke. Történt ugyanis, hogy a Tescóban felmarkoltunk egy nagy vödör csokis perecet, a többi boltban kisebb kiszerelésű zacskósokat és a kiértékelésnél tűnt csak fel, hogy ez a perec, illetve a dobozos egy és ugyanaz gyártó, és összetevőügyileg is azonos. Pontban mégis jobban végzett a zacskós változat, Jó, azért ez nem jelenti azt, hogy meg is kell tapsolni érte, mert ez sem ér fel a „nagy duzzogva megeszem” kategóriába. Ezt árulja a Lidl és az Auchan is.

MG 5387

„Omlós keksz, rajta bevonó. Lehet, hogy nem mérgező, de nem szívese enném.” „Omlós a keksz, végre nem az a kemény valami, a csoki ízetlen, de még így is jobb, mint az átlag.” „Matt az egész, mintha már megolvadt volna. Semmi íze nincs, tényleg semmi, ami ebben a mezőnyben pozitívum.” „Itt jöttem rá, hogy ezek teljesen egyformák. 1,2,4 ugyanúgy néz ki. Ez viszonyt finom, megennék egy egész zacskóval szívesen.” „Ugyanaz, mint az előző. Vaníliás karikára emlékeztet. Egy nagyon, nagyon elrontott vaníliás karikára.” „Omlós a keksz, és már a csoki is ízlik, de szerintem csak azért, mert végre vége a tesztsornak!!!” „Miért nem lehet ezeket olyan csokimázzal ellátni, ami nem kezd el olvadni szobahőmérséklet alatt, és nem lesz maszatos a kezem már attól, hogy ránézek???” 

3. helyezett: Aldi, finest bakery 

Hasonló a helyzet az aldis pereccel, mint a Sparossal, itt is csak a mindent bele kiszerelést találtuk. Ebből válogattuk ki a pereceket. Nem szerették különösebben a tesztelők, morzsálódik, zsíros, állott és kevés rajta a csoki – ezeket a jelzőket kapta. 

MG 5384
„Látványra nagyon csúnya. Ízre is, de a mellékíz miatt kap pontot, mert ez legalább ad valami pluszt.” „Na, hát ez viszont nem jó. Először is, nincs rajta elég csoki. Másodszor is, ami van, az gyenge, és a tésztája is ipari zsiradék ízű.” „Édeskés, jobb, mint az átlag ami a teszten van, a csoki is mintha jobb minőségű lenne rajta. Vagy a többi ennyire rossz?!” „A csokimáz itt is rettenet, mintha meg lenne szórva valami fehér anyaggal. Ráadásul össze-vissza morzsál evés közben (valószínűleg ez ragad a mázba is), a perec része száraz és állott tészta.” „Nagyon finom illata van, nekem karácsonyt idéz. Az íze viszont azonnal feledteti ezt a kellemes emléket és vissza is repít a szerkesztőségbe a borzalom perecek közé. Köszcsokisperec. Csak az emlékek felidézése miatt kaphat egy pontot, többet nem.”
 
Itt is feltétlenül ki kell emelnünk, hogy a zacskó többi édessége finom, a lekvárosakkal viszont itt se kísérletezzen. Mondjuk ha választani kellene a kettő között (Spar, Aldi), nem tudnánk dönteni, hogy melyik a jobb. 

2. helyezett: Spar, gebäckmischung

Az Intersparban sem találtunk kifejezetten csokis perecet, volt viszont olyan „mindent bele apró sütemény” zacskó. Ezek közül válogattuk ki a pereceket, maradandó élményt nem okoztak, de legalább a bevonó nem volt olyan ehetetlenül vészes, a keksz is ehető volt, csak kinézetre lett tőle rosszul mindenki. 

MG 5390

„Na, ez viszont egészen jó, annak ellenére, hogy érezhetően nem csoki, hanem bevonómassza. De egynek jó lehet.” „Savanykás. Ételbevonós. Szörnyűség.” „Nagyon kemény és ronda. A csoki botrányos. A keksz jó lenne, mert omlós, de a csoki miatt borzasztó.” „Ez sem a szép konzisztens csokibevonóval próbálja levenni lábáról a fogyasztót, de legalább van valami savanykás mellékíze is, amitől az élmény inkább felejthető.”

Azt muszáj megemlítenünk, hogy természetesen megkóstoltuk a zacskóban fellelhető összes süteményt és bár a lekvárosak abszolút ehetetlenek (de csak a lekvár miatt), a pereceket teljes mértékkel túlszárnyalták. Sőt, a vaníliás karika utánzat egyszerűen mesés! Konklúzió: ha nem a csokis perec miatt veszi meg – amiből egyébként is alig van benne – ne féljen megvenni, jó lesz.

1. helyezett: Alnatura, schoko dinkel brezeln

Mivel annyira kevés volt a csokis perec, úgy gondoltuk, kakukktojásként abszolút belefér a dm saját márkás natúr családjából származó Alnatura csokoládéba mártott perece is. Igaz, ez nem csak a megszokott édeskést ízt hozza, ugyanis ez egy sós perec tejcsokoládéba mártva, ráadásul még tetézi, hogy a perecet tönkölylisztből készítették. Szóval kicsit édes, kicsit sós - és piszkosul drága. Az íze meglepően kellemes, bár igaz, hogy étcsokoládéval sokkal inkább el tudnánk képzelni a sós ízt, mint tejcsokoládéval, de ez legyen a legnagyobb baja. A teszten abszolút nyertes és nem csak azért, mert a többi jóformán ehetetlen volt, hanem mert: nádcukorból, kakaóvajból, teljes kiőrlésű tönkölylisztből és keményítetlen pálmazsírból áll. Már ezért megéri megvenni ha csokis perecre vágyik. 

MG 5385

„Nagyon meglepő, de nagyon menő! Ez egy csokis sósperec. Tetszik, hogy egyszerre édes és sós.” „Na ez végre valami különleges, a ropi és tejcsoki páros teli találat!” „Nagyon kicsi, talán sós is? Ez ropi perec leöntve csokival. Nem mondom, hogy ilyet vennék, de eddig messze ez a legjobb! (Ez is maradt a legjobb a végére is.)” „Én már a földimogyorós csokikat is utálom, mert az édes és sós számomra nem találkozhat, még a végtelenben sem. A tejcsoki máz nagy várakozásokat ébresztett, de alatta konkrét sósperec lapul. Fúj. Külön-külön viszont teljesen jó mind a kettő.” „Ha étcsokival lenne bevonva, megkapná a maximális pontszámot, így viszont, hogy tejcsoki sajnos le kell hogy fokozzam. Elég kiábrándító a cukros, édes tejcsokoládé, a sóshoz sokkal jobban megy szerintem az étcsoki. Kinézetre eszméletlen guszta, de tényleg!”

Ha ön nem szeretné átélni ezeket a borzalmakat amiket mi, de szívesen enne csokoládés perecet, javasoljuk készítse el házilag

Válogatjuk a pereceket a vegyes csomagokból...
Válogatjuk a pereceket a vegyes csomagokból...
Termék Ár (kiszerelés/forint) Fajlagos ár (forint/kg) Pont (30-ból) Itt vettük
Alnatura, schoko dinkel brezeln 799 7990 21 drogerie markt
Spar, gebäckmischung 599 1198 15,5 Interspar
Aldi, finest bakery 500 1000 15 Aldi
Urbán & Urbán, kakaós perec 229 1431,25 15 Lidl (Auchanban is kapható)
Urbán & Urbán mini kakaós perec (dobozos) 1299 1855,71 10 Tesco

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta