OFFLINE

Bosszút álltak a Burberry-n, veszélyben az ikonikus minta

2013. december 3., kedd 16:42

Nemrég még azon töprengtünk, vajon hány forintba is kerül a Burberry-minta inspirálta sál az egyik budapesti multibrand üzletben, most viszont maga a luxusmárka foghatja a fejét és tervezheti újra a jövőjét. Kínai hatóságok úgy döntöttek, engedélyeznék más cégeknek is, hogy törvényesen használják az ikonikus fekete-piros-bézs trióból álló kockás mintát bőrből készült termékeken és bár a Burberry fellebbezett, nem lehet megjósolni, vajon hogyan végződik a történet.

"Kína a luxuspiac egyik legnagyobb vásárlója (a gazdasági lassulás és a luxus elleni kampányok ellenére a Burberry bevételének harmadát ők adják) és még tavaly nyújtottak be egy javaslatot, hogy vonják vissza a védjegyet a brit márkától: indoklásukban az állt, hogy az elmúlt három évben nem használták elégszer a mintát" - olvasható a Guardian honlapján.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Mit szól ehhez a Burberry?

Természetesen az ügyben érintett Burberry is megszólalt. "A Burberry-kockák mindig is kizárólagosan a márka tulajdonában állnak majd és senki más nem használhatja azokat a cég engedélye nélkül. A Burberry mindig erősen lép fel azokkal szemben, akik törvénytelenül szeretnék használni (vagy már használják) őket" - olvasható a közleményükben. A minták egyébként annyira egybeforrtak a brit márka nevével, hogy skóciai tartan registerben (magyarra fordítva skótkocka-jegyzék) corporate tartanként (vállalati skótkocka) tartják számon.

A Burberry-kockák természetesen a brit márka ünnepi kampányában is helyet kaptak. De vajon mi lesz jövőre?
A Burberry-kockák természetesen a brit márka ünnepi kampányában is helyet kaptak. De vajon mi lesz jövőre?
Fotó: Burberry

Hogyan tovább?

A WWD szerint tavaly augusztusban érkezett panasz a Burberry-re a Kínai Védjegyhivatalhoz. Üzleti források szerint a Lubida gyár szólalt fel a brit cég ellen, azt pedig tudjuk, hogy ők voltak azok, akiket előtte a Burberry cibált bíróságra, mert szerintük az üzem az ő táskáikat hamisította.

Akkor a luxusmárka nyert, de most vajon hogyan végződik a történet? Ha megtarthatja a védjegyét, akkor a dolgok mennek tovább a rendes kerékvágásban, de ha mégsem? Mennyire veti majd vissza a vásárlásokat, ha az elit vásárlók rájönnek, hogy (a már most is létező hamisítványokon kívül) más cégek is használhatják az ikonikus mintákat? Kénytelen lesz a Burberry, aki egy teljes birodalmat épített fel erre a védjegyre, egy újat alkotni?

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta