OFFLINE

Jobb, mint a macaron, csak nem olyan menő

2013. január 28., hétfő 12:17

Nem is értem, miért nem a moszkauer jutott a macaron sorsára, azaz lett az év(tized) süteménye, amit boldog-boldogtalan megsüt, lefotóz, kiposztol, elad. Drágának drága, kicsit macerás is, tehát a sznobságfaktor adott. Jó, talán nem olyan látványos a kinézete, nevezhetnénk némiképp csúnyácskának is, attól függően, mennyit vacakolt vele a cukrász.

moszk2

Anyám még a Mézes Mackóban vette, bár már akkor is drága volt, és hiába sütött-főzött a nagyanyám, sajna a moszkauer kimaradt a szortimentből. Pedig az elkészítése nem bonyolult, jó az ára kicsit húzós, de nem vészes. Főleg nem akkor, ha karácsony után maradt még egy kis dió, vagy rá lehet venni valamelyik családtagot a megtörésére. A sütemény kollégám orosz felesége szerint tényleg orosz (nem úgy, mint a franciasaláta), és minden családnak egyedi receptje van rá. Ők nem laposra sütik, hanem kis halmokat képeznek belőle, és ezt mártják csokoládéba.

A süti Moszkvai sütemény néven rejtezik a horvátilonában, minden magyar háziasszony bibliájában.

Nem az a gyorsan összedobok valamit, mert bejelentkeztek a vendégek süti, de nem is kell hozzá 40 év a tűzhely mellett. Fontos, hogy ha nem bolti narancshéjat veszünk, akkor kezeletlen héjú, bio narancsot szerezzünk be. Nem, nem azért, mert faxnisak vagyunk, hanem azért, mert a narancsok héját mindenféle vegyszerrel kezelik, amiket még mosással sem tudunk teljesen eltávolítani. A citrusfélék héjának előkészítéséről tudnivalók itt.

moszk5

Dió helyett mandulát is választhatunk, de a dió íze karakteresebb, ezért jobban passzol a moszkauerhez.

Hozzávalók

7 dkg vaj

15 dkg porcukor

15 dkg darált dió

7 dkg narancshéj

1 dl tejszín

2 dkg liszt

igény szerint rum

20 dkg keserű csoki

A megadott mennyiségből 35-40 db lesz.

1. Melegítsük elő a sütőt 170-180 fokra

2. A vajat, cukrot, a felaprított narancshéjat, diót, tejszint és rumot egyszerűen tegyük egy lábosba, és rakjuk a tűzre, kislángon. Melegítsük forrásig, majd zárjuk azonnal el, nem jó főzni, mert összesűrűsödik. Keverjük bele a lisztet.

3. Eközben egy tepsit kenjünk ki vajjal, vagy használjunk szilikonos sütőpapírt

4. Egymás mellé tegyünk kiskanállal halmokat a masszából, melyeket kanállal lapítsunk el. Érdemes közte helyet hagyni, mert sütés közben még lapul.

5. Addig süssük, míg a süti széle világosbarna nem lesz, ez kb 6-8 perc alatt következik be

6. Mivel sütés után közvetlenül még elég lágy, inkább kihűlve szedegessük le őket a sütőpapírról, ehhez egy késsel érdemes alányúlni. Ha nem használtunk sütőpapírt, a fém sütőtepsiről hidegen már csak nehezen fognak feljönni, ebben az esetben langyosan szedjük le őket.

7. Törjük össze az étcsokoládét, és gőz fölött (mikróban, kislábasban, stb) olvasszuk fel. Ha ragaszkodik a saját csokimáz készítéshez, kattintson, és olvassa el, hogyan kell csinálni! Figyelem, a szaloncukorhoz használt máz jóval lassabban dermed, mint az étcsoki!

8. Most jön a legmacerásabb rész: a korongokra egyenként kell rákenni a csokimázat a laposabb (a sütőpapírral érintkező) oldalra.

Nem szép, de finom
Nem szép, de finom

Ha mégsem sikerült időben leszedni a tepsiről, akkor a keletkező törmeléket össze lehet keverni a megmaradt csokoládéval. Ebből igen finom rücskös gombóckák lesznek, melyet Széllkálmánernek neveztem el.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta