OFFLINE

Íme az új Rihanna-kollekció

2008. január 21., hétfő 08:05

Hiába, mi sem tudjuk megállni, hogy ne tudósítsunk minden egyes alkalommal a sztárok által "tervezett" divattermékekről. Az új évezredben ugyanis nem elég, ha egy celeb simán csak szponzorál vagy reklámoz egy terméket - nem, úgy kell csinálnia, mintha ő is tervezte volna azt.

Előrebocsátjuk, hogy Rihannának két okból van megbocsátva minden a következő 2 évre előre:

1. Amellé, hogy eszméletlenül néz ki, még jól is öltözködik.

2. Vállalható és élvezhető, idegesítő allűröktöl mentes popzenét nyomat.

Emiatt bocsátjuk meg neki pl. azt is, hogy az első 4 videoklipje gyakorlatilag egy-egy mobiltelefonreklám volt, hogy youtube-os klipjei végére is be-beilleszt egy-egy szemrebbenés nélküli reklámszlogent, és a termékeknek a Spice Girlst megszégyenítően széles skáláját szponzorálja kínosnál kínosabb akciók keretében.

És most már persze neki is van egy "kollekciója", amiben külön szimpatikus, hogy legalább a "tervezte" szót sehol nem használja a hozzá tartozó kampány. Natalie Portman ugye vega cipőket árul, hát Rihannának is kerestek valami olyan terméket, ami igazán passzol hozzá. Hogy a kreatívok mit találtak ki, az kiderül a hajtás után.

Tehát a sztori az, hogy a tavalyi nyár slágere ugye az Umbrella volt, ami az óceán mindkét oldalán népszerűségi rekordokat döntött, és még mi is meghallgattuk egyszer most itt a poszt írása közben. A szám sikerét azzal az igen kézenfekvő marketingfogással próbálták tovább növelni, hogy a címben szereplő tárgyból, azaz az esernyőből gyorsan készítettek pár darabot, amik Rihanna nevével voltak ellátva.

Azóta Rihannának két új száma is megjelent, amik közül az újabb, a Don't Stop the Music máris nagyobb nézettségű a youtube-on, mint az Umbrella, de most egy meglepő fordulattal kiderült, hogy az esernyős akciót mégse csak egynyári, vicces marketingfogásnak szánták. A napokban megjelent ugyanis Rihanna  második esernyőkollekciója!

A legelképesztőbb az egészben, hogy most sem kezdtek el különösebben fickándozni design-téren az ernyőkkel, egyszerűen rájuk van nyomva az énekesnő neve és kész. Itt lehet rendelni belőle, egy darab 15 dollár (azaz 3000 Ft sincs).

Azért reménykedünk, ez nem annak a jele, hogy Rihanna képtelen továbblépni, és hamarosan szőröstül-bőröstül beszippantja az ernyőbiznisz. Ugyanolyan kár lenne érte, mintha a UB40 tagjai '83-ban beálltak volna borásznak, mintha Madonna az ezredfordulótól amerikai pitesütő franchise éttermeket indított volna be, vagy mintha Robbie Williams mondjuk autórádiókat adna-venne legutolsó No1. kislemeze óta.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.01.21 10:35:05Madmoazell

    Na és? Ha esernyőket árul, akkor azt árul.

    A múltkor valami esti bulvár-áradatban azt ecsetelték, hogy az a Kefír-gyerek valami tán gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményt forgalmaz. Könyörgöm, hát pénzből él, egészségére váljék.

  • 2008.01.21 10:47:22venuswoman

    sztem tök oltás... esernyő-nyő-nyő-ő-ő (énekeljétek egyszer magyarul, nagyon vicces :D)

    de azér az, h eszméletlen jól néz ki, az túlzás, ok, az alakja jó, azt elismerem, de a feje sztem félelmetesen ronda...

    ja és az unfaithful c számánál jobban semmitől nem mászok falra x)

  • 2008.01.21 11:36:02Virgogirl

    Én az Umbrellát kapcsolom el azonnal, amint meghallom azt a nyögdécselést. Az alakja tényleg szuper, de az arca nekem se tetszik.

  • 2008.01.21 11:39:45theba

    én nem nagyon szeretem rihannát,minden számát igyekszem elkerülni...

    nem tudom,de én ruhában se hordanék olyat,amit valamilyen"média sztár"tervezett,nagyon-nagyon jónak kellene ahhoz lennie...de ez az esernyő tervezés vicces-legalább humora van:-)

  • 2008.01.21 12:08:18petrezselyem0001

    Pedig én imádom Rüh-Annát...

    ááá

    szörnyű

    Szánalom, hogy van,aki ezért megveszi ezt a látszatra teljesen gagyi esernyőt...Csak mert rá van írva a neve...

    :S

  • 2008.01.21 14:05:17DKone

    Ez tenyleg bena.

  • 2008.01.21 15:15:26heart-shaped.box

    az esernyő rémes, a "zenéje" szintén, de szerintem nagyon szép lány

  • 2008.01.21 15:16:08HalivudEstevez

    Nekem a feje tetszik :)

    Meg a Shut up and drive (nekem olyan need4speed-es kicsit a klipp)



    És legalább nem r'n'b a zenéje.

  • 2008.01.21 15:16:39heart-shaped.box

    azért a "félelmetesen ronda" fogalmáról nekem más elképzelésem van...

  • 2008.01.21 15:21:37Verbalis Inkontinencia

    Szép pofi, fantáziátlan megoldás. Bevallom, még egyetlen számát sem hallottam (és nem is tervezem), mivel kb 5 éve leszoktam a rádiózásról, ami tetszik, úgyis megtalál. Tudom, h. gyerekes vagyok, de én a nevétől vagyok rosszul, spec a ribanc szó ugrik be első asszociációra ...bár valszeg ez engem minősít... :-(

  • 2008.01.21 18:14:33Sleepy

    jaja Esernyő-nyő-nyő-nyő under my esernyő-nyő-nyő-nyő LOL x)

  • 2008.01.21 19:53:02Mr.Brooks

    Igazad van, téged minősít.

  • 2008.01.21 19:56:44heart-shaped.box

    hát, sok mindent el lehet mondani róla, de a nevéről azért mégsem tehet... amúgy szerintem szép név, és a fenti asszociáció elég ferde...

  • 2008.01.21 20:02:27nafretiti

    Az esernyő nagyon ócskának tűnik. Tényleg túlzás, hogy félelmetesen ronda...

  • 2008.01.21 22:06:23venuswoman

    ok, lehet h túlzás, sztem kifejezetten majomfeje van és cs jól ki van sminkelve, ja és kva magas a homloka :D

    az umbrella szám sztem is nevetséges és elviselhetetlen... de azért a magyarosított verzió mókás x)

    amúgy ez a RIHANNA feliratú ernyő sztem se kbözik sokban a TESCO v akármilyentől x) cs rihanna, HŰ

  • 2008.01.21 22:09:55Nekroteka

    Tényleg ez a neve vagy ez csak amolyan művésznév? Csak mert nekem is elsőre a ribanc szó ugrik be róla, de ha nem tehet róla, visszaszívom.

    A zenéjétől meg falra tudok mászni, szerintem elég szörnyű a nyögdécselése meg ahogy vonaglik, manapság tényleg mindent csak csöcsökkel lehet eladni.

  • 2008.01.21 22:55:45gyb

    FYI: Rihanna teljes neve Robyn Rihanna Fenty. Tehát nem művésznév, vagy legalábbis csak annyira, mint Kovács Ákosnak az "Ákos".



    Az Umbrella c. szám szövege itt megtalálható magyarra fordítva, de nem az van benne, hogy nyő-nyő-nyő, hanem valami frappánsabb, ráadásul az eredetiben sem sem "la-la-la", hanem "ella-ella-ella":



    sziklazdatested.freeblog.hu/archives/2007/05/21/Rihanna_-_Esernyo/

  • 2008.01.21 23:03:28Nekroteka

    Akkor ezt nem írom az ő számlájára, amúgyis hülye nyelv a magyar, miatta asszociálok ilyenekre :P

  • 2008.01.22 08:02:26Atina

    Mit csinál Rihanna az esőben?



    ELÁ-zik.

  • 2008.01.22 10:25:35Tpancs

    gyb, az ella az umbrella szó vége, ugyanúgy, mint a nyő. és nem frappáns egyáltalán. :)

    szerintme a cikk a magagagyi. azt hittem, látunk pár (jó) cuccot. ehelyett egy kínai gyártmányú rózsaszín esernyőt kaptunk, meg egy félalakos képet, és linkeket korábbi cikkekre. ha lehetne, máskor egy kicsit többet...

  • 2008.01.22 11:25:05petrezselyem0001

    Egyre igénytelenebb a velvet,sajnos ezt kell megállapítanom...

    Ez az új külső csak rátett egy lapáttal...

    Remélem,hogy valamikor visszatérnek a szép pasztellszínek...

  • 2008.01.22 12:27:16boszor

    Rihanna, brrr. Sikerült az első számánál annyira megutálnom, hogy azóta sem jöttem ki belőle. Folyton az jutott eszembe, hogy kisanyám, ha nem akarod megcsalni, ne csald meg. Ha meg igen, mire jó a ri(h)nyálás?

  • 2008.01.22 12:37:01gyb

    FYI: Rihanna első száma a Pon De Replay volt még 2005 nyarán, az Unfaithful negyediknek jött a sorban, egy évvel később. Nem rinyálós, hanem gyors/táncos (mint az Unfaithfulon kívül az összes Rihanna-szám):



    www.youtube.com/watch?v=XyToptnynBY



    A nevében pedig nem kell a h-t ejteni, hanem kb. úgy hangzik, hogy Ri-Enna.



    Persze ettől lehet nyugodtan utálni tovább, meg nehezen viselni, hogy kétségtelenül a csapból is ő folyik.

  • 2008.01.23 01:00:44Lilienfeld

    Óba', a cikk végéig táskákra vártam... mert azon a fotón az ezüst táska milliószor látványosabb, mint a semmilyen ernyő...

  • 2008.01.23 07:50:50Riti

    Szép arc, szép, eladható test, és ennyi. ez ma a marketing lényege. a belsőt, a kreatívat ne keressük.

    Az umbrella szám pedig angolul és magyarul is gáz.

    Ott is csak az volt a lényeg, hogy dallamos legyen, könnyen megjegyezhető szöveg, hogy énekelje boldog boldogtalan.

  • 2008.01.23 09:39:41graveland

    mit csinál Rihanna az esőben?

    elá-zik



    többi no comment, mert csak fikázódnék.

  • 2008.02.27 14:09:48Marci vagyok

    venuswoman: ha nem lennél ekkora büdös paraszt, akkor értenéd hogy az ubrella című számának nem az ubrella,ubrella.... a lényege, ennyit rólad......

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta