Ők járnak igazán jól a visszaváltási rendszerrel

vissza-valtas-rendszer1
Olvasási idő kb. 3 perc

Kiderült, hogy hogyan alakulnak a bevételek a visszaváltási rendszerrel kapcsolatban, ahogyan az is, hogy kik járnak igazán jól ezzel.

A MOHU bejelentette, hogy elértük a százmillió leadott palackot, és kiderült, hogy hol éri meg igazán a visszaváltás – írja az Economx, amely a MOHU és CBA képviselőit kérdezte.

Így működik a visszaváltási rendszer bevétele

Szabó Szilvia, a MOHU visszaváltásért felelős vezetője szerint a visszaváltási rendszernek (DRS) két finanszírozási oldala van. Az egyik a bent maradó 50 forintok, a másik pedig a gyártók által befizetett szolgltatási díjak. A gyártók a kibocsátásaik arányában fizetnek szolgáltatási díjat, amely mértékéről a miniszter döntött.

Ehhez negyedévente kell jelenteniük, hogy hány kilogramm csomagolást bocsátottak ki.

Kiderült, hogy kiknek nyereséges a visszaváltási rendszer
Kiderült, hogy kiknek nyereséges a visszaváltási rendszerHegedüs Róbert / MTI

Ebből következik, hogy ha a vásárlók kevesebb terméket visznek vissza, vagyis több 50 forint ragad bent, akkor a gyártók szolgáltatási díjrésze lesz kisebb, ha viszont a vásárlók egyre több terméket visznek vissza, akkor gyártók befizetése nő. Így, bár nem olcsó a fenntartási rendszer, pénzügyileg semleges.

A MOHU vállalta, hogy 2035-ig a hazánkban keletkező hulladék 65 százalékát újrahasznosítja, amelyhez elengedhetetlen a kiskereskedelemben megjelenő csomagolóanyag begyűjtése. A csomagolásért minden gyártó felelős, ahogyan a hulladékgazdálkodási életciklus költségeiért is.

A MOHU bevételt szerezhet a hulladékbegyűjtésből. A százmillió eddig begyűjtött terméket a logisztikai partnereik elviszik a válogató-létesítményekbe. A PET-palackokat áttetsző, világoskék és színes részekre válogatják, a fémeket mágnesezhető és nem mágnesezhető fémekre, ezeket újrahasznosítóknak bálázva majd értékesítik, aztán ismét csomagolást gyártanak belőlük.

A törtüveget egyből lehet értékesíteni.

Versenyeznek a boltok a visszaváltókért

A kényelmi szolgáltatásoknak nagyon fontos szerepe van abban, hogy minél több vásárlót tudjunk megfelelően kiszolgálni, és ezen kényelmi szolgáltatások közé tartozik a Repont-automaták a működtetése is

– mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója. Az automaták ürítése nagy terhet ró a dolgozókra, sok helyen megnégyszereződött a visszaváltás intenzitása.

A kommunikációs vezető szerint mégis hétről hétre emelkedik azon üzletek száma, ahol elérhető a visszaváltás – sokan nem gondolták, hogy ekkora sikere lesz a rendszernek. A kereskedők versenyben állnak egymással, amiben az egyik fontos tényező lehet a REpont, sokan pedig a levásárlást választják, így a visszaváltást nyújtó üzletben végzik el a bevásárlást, ami növeli a forgalmat.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek