Veszélyes vírust mutattak ki egy magyar folyóból: már többször mutálódott

virus-folyo-1813107966
Olvasási idő kb. 2 perc

Az utóbbi napokban a Cibakházi-Holt-Tisza területén jelentős halpusztulást figyeltek meg, amely 99 százalékban ezüstkárászokat érintett. Mint kiderült, ezért a folyó vizében lévő herpeszvírus felelős.

„Az előzetes adatok alapján megállapítható, hogy a halpusztulásnak nem vízminőségi okai voltak, hanem egy ötödik generációs herpesz vírus áll a háttérben” – hívta fel a figyelmet az Agroinform.

Több hullámban pusztíthat a folyóban a vírus

A halpusztulásról a Cibakházi Vegyesüzemi Horgász Egyesület tájékoztatta a Halgazdálkodási Hatóságot. A beszámoló szerint a vírus korábbi mutációi 2010 és 2020 között már több alkalommal is okoztak a jelenlegihez hasonló, illetve ezt meghaladó mértékű halpusztulást.

A vírus 99 százalékban ezüstkárászok pusztulását okozta a folyó egyes szakaszain
A vírus 99 százalékban ezüstkárászok pusztulását okozta a folyó egyes szakaszainwrangel / Getty Images Hungary

A cibakházi szakaszon végzett haltetemek begyűjtése során frissen elhullott halat már nem találtak, dr. Gorda Sándor halászati szakmérnök azonban megjegyezte,

a vírus kártétele akár több hullámban is jelentkezhet a nyár hátralévő részében.

„Köszönjük a haltetemek begyűjtésében segítő önkéntesek közreműködését, sajnos nem zárható ki annak lehetősége, hogy a munkájukra még szükség lesz” – írta erre utalva az egyesület. Fontos kiemelni, hogy ez a vírus fajspecifikus, szinte kizárólag az ezüstkárász többnyire közepes méretű egyedeit támadja, ugyanakkor elszórtan más halfajok közül is szedhet áldozatokat.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek