Változnak a perköltségek: ők járnak jól az illetékek módosítását követően

munkaidő bíróság
Olvasási idő kb. 3 perc

A kis értékben pereskedők jól járnak: számukra mérséklődik a perilleték összege, azonban lesz, aki közel háromszoros árat kell fizetnie majd az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításokat követen.

Elfogadta az Országgyűlés az "adósaláta" értelmében módosul a a polgári peres eljárások megindításakor fizetendő illeték számítása. A kisértékű perek megindítása olcsóbbá válik, a nagyértékűeké azonban akár jelentősen is megdrágulhat - számolt be róla a Jogászvilág.hu. 

A jelenlegi szabályok szerint a felperes perindításkor a pertárgyérték 6 százalékának megfelelő illetéket köteles fizetni, azonban eddig ennek volt felső határa: 1,5 millió forintnál akkor sem kellett többet fizetni, ha milliárdokról szólt a jogvita.  A most elfogadott módosítások a százalékos mérték helyett egy nyolc szintből álló, sávos rendszert vezetnek be, és eltörlik az illeték összegének felső határát is. 

Sávossá válik a perilleték összege
Sávossá válik a perilleték összegeShutterstock

Így módosul a perilleték összege

A lap többek között egy 10 millió forint összegű perrel mutatja be a változás mértékét. Eszerint jelenleg 600.000 forint illeték árán lehetne megindítani egy ilyen pert, a módosítást követően azonban mindössze 489.500 forintot kellene befizetni. Az is kiderül, hogy magasabb értékű per során miként módosul a fizetni való:

"Példaként: 100 millió forintos pertárgyérték esetén jelenleg az illetékmaximumot, azaz 1,5 millió forintot kell megfizetni. A módosítást követően azonban az illeték már 4.039.500 forintra ugrik – és ez még csak a bíróság eljárásáért fizetendő összeg. Erre rájönnek a bizonyítás és az eljárás egyéb költségei (pl. fordítás), az ügyvédi munkadíjak, valamint az esetleges jogorvoslatok költségei. Fontos, hogy a módosítás nem feltétlenül csak a felpereseket érinti, hiszen végső soron továbbra is a pervesztes fél állja a költségeket, így az eljárási illetéket is” – ismerteti Szilas Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szenior ügyvédje, aki úgy véli,

a módosítások növelhetik a választottbírósági eljárások vagy akár a mediáció vonzerejét is.

A 250 millió forintnál nem nagyobb értékű, lakásokat érintő perek esetében is módosul majd a befizetendő illeték összege, itt a sávos rendszer szerinti illetéknek maximum a fele fizetendő.

Van, amit nem érint a módosítás

A jogorvoslati illetékeket azonban nem érintik a változások, az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés benyújtásakor továbbra is maximum 2,5 millió forintot, felülvizsgálat esetén pedig legfeljebb 3,5 millió forintot kell majd fizetni a pereskedőknek. Változatlan marad a választottbírósági eljárás  megindításakor a választottbírósági díj részeként fizetendő illeték, mely az eljárási érték 1%-a, de legfeljebb 250.000 forint marad.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek