Kevesen tudják: három évvel nyugdíj előtt így kellene elkezdeni a felkészülést

nyugdij-felkeszules-adategyeztetes
Olvasási idő kb. 3 perc

Aki szeretne időben felkészülni a nyugdíjra, és tájékozódni a szolgálati éveiről, annak érdemes korábban megkezdeni az adategyeztetést. Sok múlhat rajta.

Sokan csak akkor kezdik „összeszámoltatni az éveiket”, amikor már közel vannak a nyugdíjkorhatár betöltéséhez, míg mások jó előre felkészülnek és megtervezik nyugdíjba vonulásukat. Különösen gyakran teszik ezt azok a hölgyek, akik a nők kedvezményes nyugellátását, a „Nők40”-et tervezik igénybe venni, és egészen pontosan szeretnék tudni, hogy ez mikortól lehetséges számukra – írja az Adó Online.

A nyugdíjba vonulásra érdemes időben felkészülni

A ledolgozott évek „összeszámolása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ennél az időpontnál korábban kérje azt.

Azonban az adategyeztetési eljárás hivatalból a nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően három évvel indul. Ennek során a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részletes kimutatást küld az általa nyilvántartott adatokról.

Az egyeztetésnél az érintett személy az esetleg hiányzó adatokra vonatkozóan észrevételt tehet, erre vonatkozó dokumentumait benyújthatja.

Érdemes időben felkészülni a nyugdíjas évekre és elkezdeni az adategyeztetést
Érdemes időben felkészülni a nyugdíjas évekre és elkezdeni az adategyeztetéstJohner Images / Getty Images Hungary

A nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szerv az eltérés okait megvizsgálja, és a vizsgálat keretében az érintett személyt nyilatkozattételre hívhatja fel. A nyugdíjra való felkészülésnél jó tudni, hogy

a jövedelem és járulék adatok 1987. december 31-ét követően fontosak, mert a nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapítás napjáig elért nyugdíjjárulék- köteles keresetekből, jövedelmekből kell kiszámítani.

A korábbi foglalkoztatótól vagy más adatszolgáltatásra kötelezettől is kérhetnek be adatokat, majd a teljes adategyeztetési eljárás határozat kibocsátásával zárul.

Jó tudni, hogy akik korábban szeretnének felkészülni és információhoz jutni a nyugdíjazásuk kapcsán, azok tájékoztatást kérhetnek: évente egy alkalommal nyújthatnak be kérelmet az adategyeztetési eljárás lefolytatása iránt a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek. Betekintési jogunk is van az adatainkba:

a szolgálati idő megismerésére, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által vezetett nyilvántartásba az érintett személy vagy képviselője kérhet betekintést.

A külföldön szerzett szolgálati ideje sem vész el a bejelentett külföldi munkahellyel rendelkezőknek. Az adategyeztetési eljárás során mód van a külföldön szerzett szolgálati idők igazoltatására is, amelyhez a magyar nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv segítséget nyújt oly módon, hogy az érintett személy által megadott adatok és dokumentumok megküldésével beszerzi a munkavégzés helye szerinti ország nyugdíjbiztosítási szervétől az ott szerzett szolgálati időről szóló igazolást.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek