Fontos döntés született a magyarok bankszámláiról: augusztusban lép életbe

GettyImages-1428165420
Olvasási idő kb. 2 perc

Bankszámlavezetési és kártyahasználati díjak stopot vezetnek be augusztustól Magyarországon, amely értelmében ezek a költségek nem emelkedhetnek meg az év hátralévő részében.

Bár a pontos rendelet még nem jelent meg, az intézkedés előrejelzi, hogy a banki ajánlatok egy időre kőbe vésődnek – írta meg a Pénzcentrum.

Változások a magyar bankszámláknál

Az új szabályozás augusztus 1-jétől lép hatályba, amely értelmében a tranzakciós illeték 0,45 százalékra emelkedik, a tétel felső határa pedig 20 ezer forint lesz. A készpénzfelvétel költsége 0,9 százalékra nő, a konverziós műveleteknél a kiegészítő illeték 0,45 százalék lesz 20 ezer forintos limit mellett.

A magyar bankszámlákkal kapcsolatos pontos információk még váratnak magukra
A magyar bankszámlákkal kapcsolatos pontos információk még váratnak magukrad3sign / Getty Images Hungary

A pontos kormányrendelet mond majd többet

Az új szabályozás révén könnyebb dolguk lesz a következő hónaptól azoknak, akik bankváltáson gondolkodnak, hiszen a díjak és a költségek fixen maradnak az év hátralévő részében. Fontos azonban megvárni a pontos kormányrendeletet, mivel a részletek határozzák meg, hogy valójában hogyan alakulnak majd a költségek. Az is kérdéses, hogy a pénzintézetek esetleg más szolgáltatások árain keresztül megpróbálják-e visszaszerezni a stop és az adóemelés miatti bevételkiesést.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek