Az eredeti tervek szerint korlátozták volna a nehéz tehergépjárművek forgalmát 2024. július 13-án szombaton 15 órától július 14-én vasárnap 22 óráig, azonban a forróság miatt enyhítettek a kamionstopon, így az éjszakai időszakban, szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik azt – számolt be a hvg.hu a közlekedési szaktárca közleménye alapján.
A hőség miatt oldották fel a közlekedési korlátozást
A felforrósodott vezetőfülkében való várakozás egészségtelen, illetve balesetveszélyes is, mert ronhatja a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét, amikor továbbindulnak. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja a minisztérium szerint. Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára arról beszélt, hogy a gépkocsivezetők sokkal inkább megszenvedik a hőséget, a veszély elsősorban nem akkor leselkedik rájuk, amikor vezetnek, hanem akkor, amikor egyéb feladataikat végzik. Ilyen például a rakodás, a járműellenőrzés és a kötelező megállások.
![Fontos közlekedési korlátozást oldottak fel a hőség miatt](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5725/57255/572551/57255113_85f50b1594e58293d6e476cb51d4838a_wm.jpg)
A probléma része, hogy a járművek nem minden esetben vannak felszerelve állóklímával, amely a motor járatása nélkül is képes temperálni a vezetőfülkét. De ha egy teherautóba beépítettek is ilyen hűtőrendszert, az akkumulátor nem biztos, hogy bírja a hosszabb megállásokat, ezért a hosszú pihenők alatt csak a motort járatva lehetne hűteni a járművet. Ez a környezetre is káros, és gazdaságilag sem éri meg.
Hűtés nélkül azonban komoly veszélyben van a gépkocsivezetők egészsége, akár életveszélyes helyzet is kialakulhat.
Ráadásul a forróságban pihenni sem tudnak, így fáradtan, rossz közérzettel és gyengébb fizikai állapotban ülnek a volán mögé, ezzel pedig megnövekedik a balesetek kockázata. Árvay Tivadar kiemeli azt is, hogy a szállított rakományoknak sem tesz jót a hőség.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok, készüljetek!
Jön a DOGZ, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés