Téged is érinthet: hozzányúlhatnak a készpénzfelvétel limitjéhez

keszpenzfelvetel-limit (2)
Olvasási idő kb. 2 perc

Túl kevés már a bankautomaták készpénzfelvételi limitje, egy törvényjavaslat alapján változtathat rajta a kormány.

Egy képviselői törvényjavaslat szerint meg kellene növelni az ATM-ekből ingyenesen felvehető készpénz mértékét – írja az Infostart.

Változhat a készpénzfelvétel limitje

Az infláció miatt egyre többen hangoztatják, hogy túl alacsony a limit az ATM-ekből havonta ingyen felvehető pénzösszeget illetően. Jelenleg minden bankszámla-tulajdonos mindössze havonta két alkalommal és összesen maximum 150 ezer forintig vehet fel díjszámítás nélkül készpénzt bankautomatákból. Ez az összeget 2014-ben határozták meg, akkor még elegendő volt, ma viszont már kevésnek tartják a szakértők.

Változhat a készpénzfelvétel limitje
Változhat a készpénzfelvétel limitjeBloomberg Creative / Getty Images Hungary

Az átlagnyugdíj 2014-ben mindössze 103 ezer forint volt, a minimálbér pedig 101 500 forint. Azaz mindkét összeget egyben fel lehetett venni. 10 évvel később azonban az átlagnyugdíj már 214 ezer forint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, míg a minimálbér idén bruttó 266 ezer forint. Vagyis sokan kénytelen pluszpénzt fizetni, ha felvennék a teljes összeget. Az idősebb generációk a mai napig szeretnek készpénzzel fizetni, míg a fiatalok szívesebben használják a bankkártyájukat vagy a telefonjukat.

A MSZP-s Vajda Zoltán már be is nyújtott egy törvényjavaslatot az ingyenes készpénzfelvételről, melyben felveti, hogy a limitet emeljék fel a mindenkori minimálbér összegére, azaz jelenleg 266 800 forintra.

A portál megkereste a Miniszterelnökséget, hogy változhat-e a készpénzfelvételi limit. Végül a Nemzetgazdasági Minisztérium azt válaszolta nekik, hogy

jelentősen kibővül a készpénzfelvételi lehetőség, ugyanis a lakosságnak 2025 januárjától a bankjegykiadó automaták mellett már a postai ügyfélkiszolgálási pontokon is lehetősége lesz havonta két alkalommal, összességében legfeljebb 150 ezer forintnyi készpénz ingyenes felvételére.

Illetve kitérnek a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre is, ami további legfeljebb 40 ezer forintos összeget jelent, már ahol van rá lehetőség.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek