Kettészakad az ország: óriási különbségek lesznek az időjárásban

idojaras-kulonbseg-1491191410
Olvasási idő kb. 3 perc

Figyelmeztetést adott ki több vármegyére záporok, zivatarok miatt a HungaroMet. A hétvégén még marad a kánikula, ám a jövő hét elején komoly lehűlés várható – kivéve az ország keleti részét.

Változékony időre kell számítani a mai napon. A HungaroMet előrejelzése szerint többfelé várható zápor, zivatar, főként az ország középső részén. A meteorológiai szolgálat emiatt ki is adott figyelmeztetést Pest, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Baranya, Tolna, Fejér, Veszprém, Somogy, Zala és Vas vármegyékre, valamint a fővárosra. Délkeleten ugyanakkor marad a napsütéses, meleg idő, kevesebb felhőre kell számítani.

Noha időjárási front nem lesz az ország fölött, a nyári meleg és az erősödő szél miatt az arra hajlamosabbakat fejfájás, migrén kínozhatja.

 

Ráadásul az elkövetkező napokban egyre nő a különbség az ország keleti és nyugati felének időjárása között. Alapvetően azonban megmarad a nyárias meleg, záporokkal, zivatarokkal tarkítva. Szombaton 28 és 33, vasárnap pedig 29-34 Celsius-fok között alakulhat a napi maximum.

Hatalmas különségek várhatók: nyugaton eső, keleten napsütés
Hatalmas különségek várhatók: nyugaton eső, keleten napsütésYakobchukOlena / Getty Images Hungary

Hatalmas időjárási különbségek várhatók

A jövő hét elején azonban egy ciklon éri el Magyarországot, amelynek hatására drasztikus különbségek alakulhatnak ki a nyugati és a keleti országrész időjárása között. Nyugaton és Közép-Magyarországon sok esőre, záporokra, zivatarokra kell készülnünk, és ezek hatására le is hűl az idő, a maximális hőmérséklet 21 fok körül alakul. Ezzel szemben keleten, északkeleten marad a meleg és a napsütés idő, jellemzően 32 fok körüli napi maximumokkal.

Az ország két felének napi maximális hőmérséklete között tehát akár 10 foknyi eltérés is kialakulhat.

Az előrejelzések szerint a jövő héten alapvetően megmarad a hűvösebb idő, bár a hét második felében kissé magasabb hőmérséklet várható, 24-25 Celsius-fok körüli maximumokkal.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek