126 éves magyar időkapszula került elő: segítséget kérnek a megfejtéshez

idkapszula
Olvasási idő kb. 3 perc

Az Igazságügyi Palota egyik ablakkeretébe rejtettek üzenetet az eljövendő nemzedéknek. Az időkapszulát bárki megfejtheti, mutatjuk, mit találtak benne.

Az Igazságügyi Palota egy ablakának renoválása közben találtak az 1800-as évek végéről származó időkapszulát. A hírről a Steindl Imre Program Facebook oldala számolt be. A posztban az olvasók segítségét kérik az elmosódott üzenet megfejtéséhet. 

A Kossuth Lajos téri Igazságügyi Palota,  eredeti nevén Magyar Királyi Igazságügyi Palota a millenniumi építkezések keretén belül készült, eklektikus stílusban, Hauszmann Alajos tervei alapján. A mostani felújítás során egy, két évvel az átadása után készült renoválásra derült fény az időkapszula segítségével. Úgy vélik, az ablakokon azért kellett viszonylag hamar korrigálni, mert nem szigeteltek megfelelően. Így kerülhetett az időkapszula is a keretbe. 

Az időkapszulát még 1898-ban helyezték el az ablakban

" Az 1898 (!) május 12. napi datálású üzenet arra enged következtetni, hogy az épület átadása (1896) után két évvel hozzá kellett nyúlni az ablakszerkezetekhez - talán "húztak". Erre van példa a korban: a Földtani Intézet és az Országház épülete is így járt." - összegzik az oldalon. 

1949-ig a Kúria épületeként szolgált az épület, majd a Néprajzi Múzeum, illetve a Politikatörténeti Intézet osztozott rajta. A palota felújítása jelenleg is folyamatban van, ha elkészül, a tervek szerint az utóbbi intézmény költözik vissza a falai közé. 

A felújítás során bontották meg az időkapszulát rejtő ablakot is. A keretben egy gyufaskatulyába rejtettt üzenetet is találtak.

Olvasóik segítségét kérik a megfejtéshez

A skatulyában elrejtett, apróra hajtogatott üzenet 126 éven át várta, hogy valaki elolvassa, azonban meglehetősen rossz állapotban sikerült megtalálni. 

"A töredékes üzenet szerint írója a Komárom megyei - ők írták így ekkor! - Tatáról való, írója talán Hoch (?) György kőműves segéd - ha valaki jobban ki tudja bogarászni, örömmel várjuk a megfejtést!"

- írják az oldalon. Kommentelőik egyikének sikerült a dátumot is már kibogarászni, május 12-én keltezhették a titokzatos üzenetet. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek