Ugyan a ceglédi rendőrök elfogták a hamis forintokat előállító bűnbandát, a szoljon.hu információi szerint azt nem tudják, mennyi pénzt sikerült forgalomba állítaniuk.
Idén januárban buktak le az érintettek a hamis forintokkal, melyek ugyanazt a sorozatszámot viselték, tájékoztat a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportál. Mint írják, Pest vármegyében több helyszínen is fizettek a hamis 2000, 10 000 és 20 000 forintosokkal az elkövetők.
Hamis forintok lehetnek forgalomban az országban
Pénzhamisítás bűntette miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája a január 24-én megtartott ülésen elrendelte két gyanúsított letartóztatását, áll a ceglédi önkormányzat oldalán. A több gyanúsított által elkövetett bűncselekmény során az érintettek megállapodtak abban, hogy a fenti három címletben hoznak létre fizetésre látszólag alkalmas bankókat.
Egy adag hamis pénzt már lefoglaltak
A nyomozás során az egyik gyanúsított lakóhelyén a hatóság le is foglalt egy köteg fénymásolt 20.000 forintos bankjegyet, és megtalálták az előállításukra utaló bizonyítékokat: a bankjegyek készítésére alkalmas laptopokat és színes nyomtatókat is.
A nyomozók a ruhájába rejtve 17 darab, azonos sorozatszámmal ellátott 2000 forintos bankót is találtak. A rendőrség később hasonlóan sikeres eredménnyel végzett házkutatást az idősebb gyanúsítottnál is. A gyanúsítottak előéletét figyelembe véve — a cselekményt büntetőeljárás hatálya alatt követték el —, fennáll a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb bűncselekményt követnek el.
Mint írják, az ügyben a nyomozás még folyamatban van, így a terheltekkel szemben fennáll a bizonyítás akadályozásának veszélye. Az eljárás érdekére tekintettel az ügyészi indítvány szerint a két férfival szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése indokolt, ezért a letartóztatásukat is elrendelték a pénzhamisítás gyanúja miatt.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés