Sok magyar hiába várja az előre kifizetett ékszereket, csalókat sejtenek a vállalkozás mögött

GettyImages-923079848
Olvasási idő kb. 2 perc

Megható búcsúüzenettel próbálják rávenni az interneten böngészőket egy bezáró családi vállalkozás nevében, hogy óriási kedvezményekkel vásároljanak kézműves ékszereikből. A kommentek szerint azonban sokan hiába várják a megrendelt és kifizetett árut, az talán sosem fog megérkezni.

A közösségi médiában elérhető hirdetésük szerint családi vállalkozásuk nem bírta a versenyt a nagyobb kereskedőkkel, ezért kénytelenek bezárni az üzletet, és búcsúzóul a megmaradt készleteket jutányos áron kiárusítják. A kommentelők véleménye szerint azonban a megható szöveg mögött csalók állnak.

Az ékszerek megvásárlását megható üzenettel próbálják elérni

A rendkívül erős, néha már túl erősnek is érezhető érzelmi hatásra törekvő üzenetben a gátlástalan piac áldozataként jelenik meg a családi vállalkozás, és hálájuk jeléül egy utolsó nagy lehetőséget kínálnak törzs- és egyéb vásárlóiknak, hogy azok óriási kedvezménnyel hozzájussanak a kiárusításra kerülő ékszerekhez. A közösségi oldalon a hirdetés alatt ilyesfajta kommenteket olvasni:

Én 130 000-ért rendeltem szeptember elején, és még mindig várom. 7. napja írja, hogy a helyi futárcég átvette a csomagot, persze a magyarországi székhelyű cég terméke Kínából érkezik.

Valaki csak annyit ír, hogy neki nem küldik, amit rendelt, más egyenesen leírja, hogy állítólag kamuoldal. Gyanús, hogy a kizárólag ékszerkollekcióit kínáló vállalkozás azt írja, hogy a ruháiból lehet rendelni, amit az alábbi nyelvtani hibával tetéz:

Ingyenes szállítás minden Magyarországra

Kézműves ékszerek végkiárusítása... a kommentelők szerint inkább csalásról van szó
Kézműves ékszerek végkiárusítása... a kommentelők szerint inkább csalásról van szó

Az internetes csalók a legkülönfélébb módszerekkel szerzik meg a pénzünket

Bár a fenti esettel kapcsolatban nem tudni, kik működtetik az oldalt, a  Díványon rendszeresen számolunk be különféle trükkökről, amelyek által vagy az érzékeny adatainkat, vagy egyenesen a pénzüket próbálják megszerezni tőlünk. Az elmúlt napokban beszámoltunk már álrendőrökről, banki csalásokról, szinte minden nagyobb magyarországi bank nevében külön-külön elkövetve, de még csomagküldő céget is felhasználnak a csalók, hogy hitelesnek tűnjön a próbálkozásuk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek