Holnapra már az egész országra riasztást adtak ki a meteorológusok

GettyImages-1817450873
Olvasási idő kb. 2 perc

Miközben még mindenkinél elöl van otthon a fürdőruha és a strandpapucs, túl vagyunk már egy jelentős árhullámon, mára pedig az egész ország azt latolgatja, lesz-e ebből október elejei havazás. A meteorológusok találgatás helyett figyelmeztető jelzéseket adnak ki, holnapra például már az ország teljes területére.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. a mai, csütörtöki nap további részére 

hét vármegyére adott ki első fokú jelzést a rövid időn belül lehulló csapadékmennyiség miatt, péntekre azonban az egész országra kiterjesztette a figyelmeztetést, Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegyékben másodfokúra emelve azt.

Ma ez várható még az országban

Jelenleg Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Zala vármegyékre van érvényben első fokú, azaz citromsárga figyelmeztetés. A jelzést a 24 óra alatt, várhatóan a 20 mm-t is meghaladó mennyiségű csapadék indokolja.

Holnapra ezt jelzik az egész ország területére

Miközben pillanatnyilag úgy tűnik, a hétvége nyugodt lesz és sem szombaton, sem vasárnap nem kell hasonló jelzéssel számolnunk, addig holnapra, azaz péntekre a meteorológai szolgálat hazánk teljes területére kiterjesztette a jelzést az egy napon belül lehulló, 20 mm-nél is nagyobb mennyiségű eső okán.

Kitartóan esik majd az egész ország területén
Kitartóan esik majd az egész ország területénsarayut Thaneerat / Getty Images Hungary

Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegyékben az előrejelzések értelmében, még ennél is jelentősebb, akár 30 mm feletti csapadéktömeget várnak, ezért ezeken a területeken másodfokú, narancs figyelmeztetés lép életbe. Ugyancsak pénteken Békés és Csongrád-Csanád vármegyékben zivatarok kialakulása is árnyalhatja majd az égi képet, villámlások jelenthetik majd az elsődleges veszélyforrást, de ezeken a vidékeken a jégeső sem kizárt.

Enterol - probiotikum minden évszakban

A zárt közösségekben gyakoriak a gyomor-bélrendszeri fertőzések. Az Enterol hasmenés esetén védi és helyreállítja a bélflórát.

Vény nélküli gyógyszer. Hatóa.: S.boulardii CNCM I-745. Forg.: MagnaPharm Hungary Kft., 1119 Bp., Fehérvári út 97-99. 4. em.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek