Magasabb árakkal találkozhatnak azok, akik a Balatonon komppal szeretnének átkelni. Módosította az árait és kedvezményeit a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a Szántód-Tihany között az év elejétől.
Növekedő árak idén a Balatonnál
2025 január elsejétől változás áll be a balatoni kompközlekedésbe. A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) megemelte az árait a Szántód-Tihany között közlekedő kompon – vette észre a hirbalaton.hu.
A teljesárú felnőttjegy 900-ról 1000 forintra, egy személygépkocsi átkelése 2800-ról 3000 forintra emelkedett a tavalyi árakhoz képest (ami, mint kiszámolták, 7-11 százalékos emelkedés jelent). Ugyanakkor van jó hír is, a kerékpárok és utánfutók szállítása 450-ről 400 forintra csökkent, és bővült az ingyenes utazásra jogosult kedvezményezettek köre. (A korábban 90 százalékos kedvezményben részesülők immár ingyen utazhatnak.) 0 forintért utazhat: a felnőtt kíséretében utazó gyermek 0-6 éves korig, a 65 évnél idősebb személy, 14-65 év közötti, szomszédos államokban élő magyar személy évi 12 alkalommal (nevére kiállított „magyar igazolvány”, valamint „magyar hozzátartozói igazolvány” bemutatásával), MÁV Start /GYSEV/BAHART dolgozó és családtagja és minden 6-14 év közötti gyermek.
A téli menetrend szerint 2025. január 6-tól hétköznapokon óránként, hétvégén félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között:
Szántódrévből 7.00 és 17.00 óra között,
Tihanyrévből 7.15 és 17.15 perc között indulnak a járatok.
Hétköznap:
Szántódról induló kompok: 7:00, 8:00, 9:00, 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00, 15:00, 16:00, 17:00
Tihanyból induló kompok: 7:15, 8:15, 9:15, 10:15, 11:15, 12:15, 13:15, 14:15, 15:15, 16:15, 17:15
Szombatonként és vasárnaponként:
Szántódrévből indul: 7:00, 7:30, 8:00, 8:30, 9:00, 9:30, 10:00, 10:30, 11:00, 11:30, 12:00, 12:30, 13:00, 13:30, 14:00, 14:30, 15:00, 15:30, 16:00, 16:30, 17:00
Tihanyrévből indul: 7:15, 7:45, 8:15, 8:45, 9:15, 9:45, 10:15, 10:45, 11:15, 11:45, 12:15, 12:45, 13:15, 13:45, 14:15, 14:45, 15:15, 15:45, 16:15, 16:45, 17:15
A balatoni komppal egész évben át lehet jutni a tó túloldalára, csak szélsőséges időjárás és kedvezőtlen jégviszonyok esetén nem közlekedik.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés