„Az elhunyt utolsó havi nyugdíja alapvetően a hozzátartozókat illeti meg. Kicsit más a helyzet a 13. havi ellátásnál, január 1-jétől az erre vonatkozó rendelkezések módosultak. A változás természetesen a 13. havi nyugdíj halál esetén történő kifizetésére is hatással van. Megkaphatja-e rokon az elhunytnak járó plusz egy havi pénzt?" - tette fel és válaszolta is meg a kérdést a hóvége.hu.
A családi pótlékkal és más juttatásokkal ellentétben a nyugdíjakat a fizetésekhez hasonlóan mindig az adott tárgyhónapra fizetik. A jogosult elhunytával a nyugdíjra való jogosultság is megszűnik, azonban van, amikor a halál pillanatában az adott havi járandóságot még nem kézbesítették. Ebben az esetben is egész hónapra jár, elsődlegesen a házastárs jogosult rá. Ha nincs házastársa, az örökösök kapják meg, az élettársak például csak végrendeleti örökösként lehetnek rá jogosultak.
A 13. havi nyugdíj sorsa ez lesz
„2024-ben még a januárban elhunyt nyugdíjas hozzátartozója felvehette a februárban érkező 13. havi nyugdíjat, csupán kérelmeznie kellett. 2025. január 1-jétől módosultak a 13. havi járandóságnál a jogosultsági feltételek: mostantól csak annak jár, aki a megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév februárjára társadalombiztosítási nyugellátásban részesül. Egyszerűbben megfogalmazva, annyiban változott a törvény, hogy 2025-ben az érintettnek februárban is nyugdíjasnak kell lennie" - írja a hóvége.hu.
Vagyis azok a nyugdíjasok, akik a idén januárban hunynak el, már nem szereznek jogosultságot a 13. havi nyugdíjra. Ez azt jelenti, hogy velük együtt élő hozzátartozójuk vagy az örökösük sem kérheti a 13. havi nyugdíj kifizetését.
Nem mindenkinek jár a 13. havi nyugdíj
A 13. havi juttatást csak azok kaphatják meg, akik a megelőző év december 31-ig nyugdíjba vonultak, és már januárban is jogosultak voltak a nyugdíjra. A plusz egy havi nyugdíjjal megegyező összegű 13. havi nyugdíjat idén a februári nyugellátással együtt kézbesítik. Azok, akiknek bankszámlára érkezik a nyugdíjuk, utalással jutnak hozzá, akik pedig postán kapják kézhez, a kézbesítőtől várhatják majd a nagyobb összegű kifizetést jövő hónapban.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés