Ezt az 7 dolgot semmiképp ne hagyd a kocsiban télire

GettyImages-1872717614
Olvasási idő kb. 4 perc

Nem csupán a nyári hőségben kell odafigyelni arra, hogy ne maradjon a kocsiban olyasmi, aminek árthat az extrém hőmérséklet. A téli fagyok is okozhatnak meglepetést, ha hosszabb időre az autóban felejtjük vagy ott raktározzuk azokat az eszközöket, amelyekre az utazás során szükségünk lehet.

Jobb, ha a jégoldón, a hólapáton, a láthatósági mellényen, az elakadásjelzőn és a tartalék téli szélvédőmosó folyadékon kívül semmi mást nem tárolunk az autóban télen. Ellenkező esetben meglehet, hogy az tönkremegy vagy épp kárt okoz a gépjárműben. 

Ezeket nem szabad a kocsiban hagyni télen

Jó ötletnek tűnhet azokat a tárgyakat, amelyekre gyakran van szükségünk, az autóban hagyni, ezek azonban a kemény fagyokban károsodhatnak, akár teljesen működésképtelenné is válhatnak. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan dolgot, amellyel kapcsolatosan jobb, ha kétszer is meggondolod, hogy az autóban hagyod-e a hideg, téli időben.

Ha a hőmérséklet télen fagyosra fordul, a kocsi is gyorsan kihűl
Ha a hőmérséklet télen fagyosra fordul, a kocsi is gyorsan kihűlAleksandarNakic / Getty Images Hungary

Vizes palack, kulacs

Szomjoltásra vagy köhögés csillapítására mindig jó, ha van az autóban egy palack víz vagy üdítőital, de nagyon fontos, hogy soha ne hagyjuk azzt gépjárműben, miután kiszállunk az autóból. Ha a hőmérséklet nulla fok alá süllyed, a palackban lévő folyadék gyorsan megfagy, az ilyenkor bekövetkező térfogatnövekedés miatt a tárolásra használt eszköz kitágul, majd a nyomás miatt megrepedhet, szétrobbanhat. 

Ha pedig a fagy engedni kezd, a jégből ismét folyadék lesz, ami már az autóban fog szétfolyni.

Nem csak nekünk kellemetlen hosszan a hideg autóban ülni: egyes tárgyakra is negatívan hat ez
Nem csak nekünk kellemetlen hosszan a hideg autóban ülni: egyes tárgyakra is negatívan hat ezKlaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Gyógyszer

Szélsőséges időjárás esetén az autóban felejtett gyógyszer elveszítheti hatékonyságát. Különösen igaz ez az inzulinra, amit semmiképpen nem szabad megfagyasztani. Ha mindenképpen nálunk kell, hogy legyen a gyógyszerünk, akkor az a legjobb, ha a nem hagyjuk az autóban, hanem a táskánkban magunkkal visszük.

A gyógyszerek minősége és hatóanyag is megváltozhat, ha hosszú ideig hidegen tároljuk
A gyógyszerek minősége és hatóanyag is megváltozhat, ha hosszú ideig hidegen tároljukNurPhoto / Getty Images Hungary

Konzerv

A dobozokban tárolt italok és élelmiszerek, így a konzervek is megfagyhatnak. A stabilnak tűnő fehérbádogból és ónozott acéllemezből készült tárolóedények a fagyás során szintén kitágulhatnak, és a konzervdobozokból az élelmiszerek kifolyhatnak, valamint összekenhetik az autó kárpitját.

Bevásárlás után ne hagyjuk sokáig télen sem a kocsiban az aludobozos italokat és ételeket
Bevásárlás után ne hagyjuk sokáig télen sem a kocsiban az aludobozos italokat és ételeketpicture alliance / Getty Images Hungary

Elektronikai cikkek

Az elektronikai cikkek akkumulátorai a hideg hatására romló teljesítményt nyújtanak, ezáltal jelentősen csökkenhet az olyan készülékek élettartama, mint az okostelefon, a laptop, táblagép, az okosóra vagy a különféle navigációs készülékek. A hideg autóban hagyott, gyenge akkumulátoros eszközökre nem lehet biztonsággal hagyatkozni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében jó, ha van kéznél az autóban is egy töltőkábel arra az esetre, ha a készülék akkumulátora lemerülne.

A telefont is vigyük mindig magunkkal, ha kiszállunk az autóból
A telefont is vigyük mindig magunkkal, ha kiszállunk az autóbólNikola Stojadinovic / Getty Images Hungary

Szemüveg

Nem csupán a műanyagpohár, hanem a szemüveg műanyag kerete, sőt, még a lencséje is törékennyé válhat a hidegben. Ettől még a kesztyűtartó, az autó kárpitjában kialakított vagy a kipárnázott szemüvegtokok sem nyújtanak védelmet. 

Hangszer

Különösen a fából készült hangszerek vannak kitéve az időjárás és a hőmérséklet viszontagságainak. A hidegben megrepedhetnek, ami a hangszerek károsodásához vezethet, sőt, akár tönkre is mehetnek. Fagypont alatt a rézfúvós hangszerek hangminősége is megváltozhat, hiszen a hangszer mozgatható alkatrészei a hideg miatt lelassulhatnak.

A téli hidegben az autóban a hangszerek is elhangolódhatnak
A téli hidegben az autóban a hangszerek is elhangolódhatnakchabybucko / Getty Images Hungary

Aeroszolos doboz

Ahogyan a hőség, úgy a hideg is károsíthatja az aeroszolos dobozokat. Amikor a hőmérséklet csökken, a spray-k dobozai megrepedhetnek vagy felrobbanhatnak, ami károsodást, sérülést  okozhat az autó belsejében.

Csak egy téli közlekedési viszonyokra jól felkészített autóval szabad útnak indulni hóban és fagyban.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek