A szerepjáték, vagyis annak klasszikus, asztal mellett, kockadobással játszott formái a mai harmincas-negyvenes felnőttek tinédzserkorában élte fénykorát Magyarországon, ugyanakkor a mai kamaszok körében is vannak rajongói. A mi szüleink még többnyire némi értetlenkedéssel, mások esetleg félelemmel vegyes rosszallással figyelték a fantáziavilágokban való több órás elmerülést, ugyanakkor a társasjátékok egy formájaként a szerepjáték arra is alkalmat adhat, hogy szülőként együtt játszhassunk és alkothassunk saját gyermekeinkkel.
Norbert két kamasz édesapjaként rendszeresen játszik tizenhét éves gyermekeivel és azok barátaival. De mégis mi ez az egész, honnan veszi az ötletet egy apuka ahhoz, hogy mesélőt játsszon, nem káros-e, és hogyan kell elképzelni a gyakorlatban? Erről faggattuk.
Mi az az RPG?
A szerepjáték, vagy angol rövidítéssel RPG (role-playing game) egyfajta társasjáték. A játékosok egy közösen elképzelt fantáziavilág keretei között játszanak le egy, akár regények vagy filmek forgatókönyveire emlékeztető cselekményt. Minden játékos egy-egy karaktert, szereplőt személyesít meg a játékban, az alapjául szolgáló történetet, bonyodalmakat pedig a mesélő találja ki.
Honnan jött az ötlet, hogy szerepjátékozz a gyerekekkel? Ők találták ki, vagy te?
Azt hiszem, ez volt a dolgok természetes rendje. Mivel a polcunk tele van „szakirodalommal” és kapcsolódó regényekkel, mindig szem előtt voltak, és előbb-utóbb várható volt, hogy feltámad az érdeklődés. Van azért egy alsó korhatár, ami alatt nem könnyű megérteni és betartani a szabályokat, de ez alkattól is függ. Kb. 14 éves kortól szerintem már nem okoz gondot eligazodni a szerepjáték-szabálykönyvek világában.
Ha te találtad ki, rá kellett őket beszélni, vagy egyből vevők voltak az ötletre?
Én igazából csak az alkalmat vártam, nem akartam erőltetni. Mikor már látszott, hogy vevők lennének az ötletre, akkor leporoltuk a szabálykönyveket, és tartottam egy kiselőadást a témából. Ehhez persze kellett az is, hogy elolvassák például a Gyűrűk urát és a Hobbitot, meg még egy-két fantasy és sci-fi regény, lássanak egy-két filmet, ami kapaszkodót tudott nyújtani. A másik tényező az volt, hogy legyen még pár ember a baráti társaságukból, akiket érdekelhet a játék, akiket be lehet vonni és akikkel majd később játszhatnak együtt is. Ideális esetben 4-5 ember kell egy játékhoz.
A játékban te vagy a mesélő, ez mit jelent, hogy működik? Mindent te találsz ki, vagy van egy konkrét játék, amiből kiindultok, és azon csak módosítasz?
Nálunk én találtam ki az alapötletet és dolgoztam ki hozzá a részleteket, de egyébként számtalan nyomtatott és letölthető forrás elérhető azok számára, akiknek több mankóra lenne szükségük a játékhoz.
A mesélő megteremti a világot, benépesíti a mellékszereplőkkel, és kitalál egy felütést, egy konfliktust, amire a játékosok (a történet hősei) reagálhatnak. Mivel lényegében interaktív történetmesélésről van szó, amiben a játékosoknak érezniük kell, hogy az ő döntéseik befolyással vannak az eseményekre, sokkal szerteágazóbban és rugalmasabban kell felépíteni a játékalkalmakat egy könyvhöz vagy filmhez képest.
A szerepjáték alapvetően nem kompetitív játék. Lehet veszíteni benne, a karakterek elbukhatnak, de nem egymás legyőzése a cél. Ezt az elején, kezdő játékosoknak nem árt hangsúlyozni, mielőtt nekiállnak feldúlni a gondosan felépített mesémet.
Mennyi időt vesz igénybe ez az egész? Egy történet vagy egy kaland egy alkalom? Vagy „többrészes”?
A felkészülés egy képlékeny szakasz, várni kell az ihletet, szabályokat bújni, statisztikákat kiírni, jegyzetelni. Ez akár több hetet is igénybe vehet, attól függően, mennyi ideje, energiája van rá az embernek. (De persze vannak kész receptek is, erről kicsit később.)
Ha a mesélő/kalandmester elég jól fel tud készülni, onnantól kezdve viszont nem sok dolga van, a játékosok hozzáadják a többit, és megy magától a történet. Az a tapasztalatom, hogy bármilyen felkészült is az ember, alul fogja becsülni a mese hosszát. Ideális esetben vannak egy alkalommal lejátszható történetek, 3-4 alkalmas sztorik, vagy eposzi hosszúságú, hónapokon, esetleg éveken át tartó történetfolyamok is. Mint mondjuk egy több évados tévésorozat.
A szerepjátékokban is lehet novella, regény, vagy éppen regényciklusnyi hosszúságú történeteket játszani. Biztos vagyok benne, hogy nem egy modern fantasy, horror vagy sci-fi regénynek szerepjáték volt az alapja. Egy-egy alkalom általában elvisz egy (hétvégi) napot, átlagosan 4-8 órán keresztül zajlik a játék.
Mivel játszotok, mi a történet, milyen karakterek a gyerekek? Ha ez nem titok.
Mikor összeállt a csapat, vagyis a gyerekeimen kívül még két srác, akiket érdekelt a dolog, nekik is megmutattam a különböző játékokat, világokat, szabályrendszereket és végül ők úgy döntöttek, hogy a D&D-t, vagyis a Dungeons & Dragons-t (ez a legismertebb fantasy szerepjáték) szeretnék kipróbálni. Ez áll a legközelebb a tolkieni toposzokhoz és a filmekben, rajzfilmekben és könyvekben leggyakoribb sárkányos, varázslós, kalandozós hangulathoz.
Ők kitalálták, milyen karaktereket szeretnének játszani, én pedig leültem, és megpróbáltam hozzájuk igazítani a sztorit. A történet, amit kitaláltam, igazából egy „tech demo”, vagyis egy olyan történetfüzér, amiben minden alkalom kóstolót kínál abból, hogy milyen változatos stílusokat, műfajokat és sztorikat lehet játszani a játékkal.
Eddig kellett nyomok után kutatni a hegyek között, detektívest játszani egy kereskedőállomáson, menekülni üldözők elől (amit végül egy duzzasztott tó gátjának megbontásával oldottak meg, ami elmosta az üldöző ork csapatokat), aztán jött a legnépszerűbb, föld alatti barlangokban felfedezős rész, és vár még rájuk udvari intrika és kémkedés-lopakodás.
Az egészet lazán összeköti egy nagyobb történet (az aszályos évek miatt az északi ork törzsek összefogtak, hogy titokban átkeljenek a hegyeken és lerohanják a virágzó, déli birodalmat), de mivel a cél a játék kiismerése, ezért mesélőként egyelőre elnézőbben kezelem a becsúszó hibákat.
Te is játszottál ifjúkorodban? Mit szóltak a szüleid?
Én is nagyjából 15-16 évesen kezdtem játszani, gimnáziumi osztály- és évfolyamtársakkal, amint egyikünk nagynénjének sikerült Kaliforniából meghoznia nekünk a szükséges szabálykönyveket (AD&D 2. kiadás, ha ez mond valakinek valamit). A szüleim öröme nem volt felhőtlen. Nekik ez a világ teljesen ismeretlen volt, itthon nem nagyon lehetett hallani róla. Nem is tudtak vele mit kezdeni. Egyrészt persze jött a „legalább nem keveredik bele egy utcai galeribe”, másrészt jutott a „kint kéne játszanotok a levegőn” típusú vitákból is, de akadtak nagyon komoly veszekedések a hobbim kapcsán, teljesen váratlan indokokkal. Voltak ismerősök, akik ennél sokkal rosszabbul jártak.
Mi ennek a pozitív hozadéka szerinted, amellett, hogy időt vesz el a tanulástól és a friss levegő helyett egy sötét szobában dobáljátok a kockát? Nem kéne inkább focizni menni? Vagy azért focizol is velük néha?
A foci nálunk nem honosodott meg, de a gyerekek járnak sportolni, ez nem is vita tárgya, és a játék nem mehet a sport rovására. Nem a szerepjáték a legrosszabb dolog, ami miatt nem mozdulnak ki: ez a kiváltság a számítógépé. Én már annak is tudok örülni, ha a szerepjáték elveszi az idejüket az internet elől. De például igen, az egy pozitív hozadéka, hogy nem keverednek utcai galerikbe.
Komolyra fordítva a szót, ez akárhogyan is nézzük, egy kreatív hobbi, annak minden előnyével. Készségeket fejleszt, tornáztatja az agyat, dolgoztatja a fantáziát, nevelhet összetartásra és problémamegoldásra, konfliktuskezelésre is. Egyedi, mert több mint egyszerű Rizikó vagy Carcassone vagy Gazdálkodj okosan, de mégsem egy szakkör.
De alapvetően ez is csak egy nagy társasjáték, és lényegét tekintve nem sokban különbözik attól, mintha valaki improvizációs színjátszókört tartana a nappalijában. Mintha a Beugró című műsor elevenedne meg, csak sokkal szervezettebben. „Oké, mindenki kitalált magának egy karaktert: te vagy a nagyszájú, te a bohém, te meg a szófukar. Győzzétek meg az ajtónállót (akit szintén eljátszik valaki), hogy engedjen be titeket a bulira. Rajta. Mit csináltok?” Ezt lehet aztán feldíszíteni különböző játékszabályokkal, kockadobásokkal, a helyzetet tovább bonyolító vagy könnyítő kellékekkel, fordulatokkal, a környezet részletesebb leírásával és kidolgozásával, mellékszereplőkkel stb. Annyi pozitív hozadéka van, amennyi egy interaktív történetmesélős, improvizatív társasjátéknak lehet.
Amit a legérdekesebbnek tartok a szerepjátékkal kapcsolatban az az, hogy olyan gyerekeket is vonz, akik nem igazán tudnak beilleszkedni a közösségekbe, kicsit kilógnak a „furcsa” érdeklődési köreik miatt: sokat olvasnak(!), nem járnak bulizni(!!), nem azokat a filmeket és zenéket szeretik, mint a többség.
A „kockák” és különcök, akik a szociális életük és érzékenységeik miatt egy kicsit a perifériákra szorultak ideális esetben a különböző szerepek eljátszásával, szimulált konfliktusok megoldásával éppen ezeket a készségeiket tudják, ha nem is fejleszteni, de valahogy csiszolgatni, és esetleg később jobban reagálnak éles helyzetben.
A leggyakorlatiasabb haszna azonban szerintem a szövegértés és nyelvtudás fejlesztése (mivel ezeknek a játékoknak a többsége nem jelent meg magyarul). Számos ismerősöm ha nem is a szerepjátékokból tanult meg angolul, de sokat segített neki, vagy éppen motiválta rá.
Ha öten görnyednek a szabálykönyv fölé egy nem egyértelmű szabályon vitatkozva, hogy kitalálják, hogy például a sárkány lehelete csak megpörkölte vagy megsütötte őket, akkor előbb-utóbb csak ragad rájuk valami, és talán nem lesz gondjuk összetettebb szövegek feldolgozásával.
Mit szól ehhez az anyjuk? Ő is játszik?
Nálunk ez nem gond, a párom is játszott annak idején, sőt, játszottunk együtt is. Ebben a helyzetben azért kicsit „túlerőben” lennénk a gyerekek haverjaival szemben. Nem akarnám, hogy a többiek úgy érezzék, hogy ők csak „külsősök” a családi hóbortban. Ez legyen az ő bulijuk és elég, ha csak engem kell elviselniük. Bár szívesen mesélek, a cél az, hogy minél hamarabb maguktól játsszanak.
A mai kamaszok egyébként még szerepjátékoznak így élőben is, vagy már csak online szerepjátékoznak inkább? Szerinted mi a különbség, szülőként mit szólnál, ha a gyerekeid csak online játszanának?
Magyarországon drámaian visszaesett az asztali szerepjátékok népszerűsége, a piac is mintegy a tizede annak, ami a fénykorában, a kilencvenes évek közepe táján volt. Világszerte is hasonló a tendencia, a 2000-es évekre az internet és a számítógépes játékok kiszorították ezt a műfajt. Talán a tavaly megjelent 5. kiadású Dungeons & Dragons felrázza majd a piacot, de ki tudja?
A számítógép kényelmesebb, kevesebb energiabefektetést igényel, sokkal vizuálisabb. Bármikor lehet vele játszani, nem kell megvárni, míg sikerül összeszervezni öt embert egy egész szombat délutánra, a félénkebbeknek nem kell időnként hülyét csinálniuk magukból a többiek előtt, amikor el kell játszani valamit...
Az online játékok egészen máshogy formálnak közösséget, mint az asztali társasjátékok. Egyrészt személytelenebb, nem kell érintkezni senkivel élőben, a Skype-ot ki lehet kapcsolni, nem kell elviselni a másik arcát, viselkedését, stb... Cserébe az ember kicsit bátrabban hallatja a hangját, világméretű, és sokkal több emberrel hoz össze, akikkel személyesen talán soha nem találkozhatnánk. Szerintem a pro és kontra érvek nagyjából egyensúlyban vannak ezen a téren.
Az online szerepjáték (MMO-k – Massive Multiplayer Online, MOBA-k – Multiplayer Online Battle Arena) egy teljesen más állatfaj. Sokkal addiktívabbnak tartom, alattomosan rabolja az időt, pénzt és a figyelmet, és a többségük kompetitív, amibe folyamatosan ölni kell a pénzt és energiát, hogy sikerélménye legyen a játékosoknak. Észre sem veszi az ember, mennyi időt és pénzt áldozott rá, akik pedig komolyan veszik, azok számára megszűnik hobbinak lenni, és egy csomó kötelezettséggel jár.
Mi hosszasan elbeszélgettünk a gyerekekkel ezekről a csapdákról és buktatókról, és ugyan tiltva sosem volt, inkább észérvekkel (illetve a pénztárcával) próbáltam meggyőzni őket, hogy ne merüljenek bele ebbe a műfajba. Most már tizenhét évesek, ésszerű keretek között és mennyiségben játszanak online is.
Mintha régebben lett volna valamennyi nemi különbség ebben, nálunk többnyire a fiúk játszottak. Neked van fiad és lányod is, mindketten játszanak veletek. Van különbség a lelkesedésükben, a játékstílusukban?
Lányok mindig is voltak az asztali szerepjátékok (sőt, a videojátékok) világában is, legfeljebb az arányuk változott. Többségében még mindig a fiúkat vonzza, és a lányok közül is csak a „különcebbeket”, de ahogy a szerepjátékok társadalmi elfogadottsága nőtt, úgy javult a nemek aránya is.
Szerintem a lányok más dolgokat keresnek a szerepjátékokban is, és azt hiszem, a játékstílusukban is. Ha nem is lehet egyértelmű határvonalakat húzni, nekem a lányom és a párom kapcsán is az a tapasztalatom, hogy ők kevésbé akcióorientáltak, és inkább a karaktereket, a színjátszás részét preferálják.
Ha szerepjátékozik a gyerekem, és akár velem is hajlandó lenne, akkor mit kell csinálni, hogyan kell ezt elkezdeni?
Azt hiszem, a modern fantasy-k, ahogyan azt a szerepjátékok ábrázolják, mind Tolkien köpönyegéből bújtak elő. A Gyűrűk Ura és a Hobbit jó kiindulási alap, de persze ez nincs kőbe vésve. Kezdőknek azt tudom javasolni, hogy azokból a történetekből, világokból, műfajokból induljanak ki, amiket ismernek. A Koppányi aga testamentumától a Sherlock Holmeson át a Buffy, a vámpírok réme című sorozatig bármiből lehet játékot faragni. Szinte minden fantasztikus irodalmi zsánernek van szerepjáték változata, híresebb regényciklusokat, filmeket, tévésorozatokat, könyveket is feldolgoztak már. A Csillagok háborújához szintén bő húsz éve létezik szerepjáték, több kiadásban is.
Egy-két regény után elő lehet venni az adott művekhez legközelebb álló szabálykönyveket. Vannak „komolyabb”, összetettebb szerepjátékok, amikben már máshová fektetik a hangsúlyt, ezek feltételezik, hogy a játékosok már otthonosabban mozognak a műfajban és árnyaltabb, elvontabb dolgokat keresnek, tisztában vannak a játékmechanikával.
Nyilván egy Trónok harcára alapuló szerepjátékban nagyobb szerephez jut az intrika és az emberi természet sötétebb oldalai, ezért ha van is belőle szerepjáték, az valószínűleg nem újoncoknak készült. Pláne, ha valaki a könyveket sem olvasta.
A legegyszerűbb összeállni egy olyan társasággal, ahol már legalább a mesélőnek van rutinja és tudja egy kicsit fogni a játékosok kezét az elején, amíg mindenki belerázódik. Aki tud angolul, azoknak a Dungeons & Dragons tavaly megjelent ötödik kiadása (D&D Next néven is reklámozták) jó kezdet lehet, ezt a játékot eleve felhasználóbarátabbra tervezték. Maga a szabályrendszer is világfüggetlen, vagyis a mesélő saját világot is alkothat, a játékosoknak pedig nem kell elolvasniuk egy polcnyi regényt, hogy képben legyenek.
Vannak kész receptek, ha valaki kezdő?
Minden szerepjátékhoz készülnek világleírások, előre legyártott történetek (kalandmodulok), amikben a mesélőknek szóló vázlatok vannak. Ezekben a szerzők előre elvégezték a háttérmunkát, tippeket adnak. Ezeket kevesebb előkészítéssel is el lehet kezdeni. Akit inkább a sci-fi vagy modernebb műfajok érdekelnek, azok a Csillagok háborúja kiadványaihoz nyúlhatnak.
Magyar fejlesztésű szerepjátékok közül muszáj megemlítenünk a hányattatott sorsú fantasy szerepjátékot, a MAGUS-t, amihez szintén sok regény készült és több kiadást is megért, de a szabályrendszere nem számít felhasználóbarátnak.
Ezek mellett persze rengeteg másik szerepjáték is számításba jöhet a játékosok ízlése és igényei szerint. A legnagyobb forgalmú, szerepjátékokkal foglalkozó magyar nyelvű honlap talán az lfg.hu, ahol számos cikk és letölthető tartalom segíthet tájékozódni, illetve a legnépszerűbb játékoknak külön fórumai is vannak.
Ha velem nem játszik a gyerek, de a barátaival komoly játékosok, akkor mire kell figyelnem? Mindegy, mivel játszanak és mennyit? Vagy azért jobb, ha rajta tartom a szemem, mert lehetnek árnyoldalai is?
A beszélgetés sosem árt. Jó tudni, hogy kikkel, hol és mivel játszik a gyerek, de viszonylag könnyű képben lenni. Az „anyu, átmegyek a haveromékhoz szombaton játszani” semmivel sem „veszélyesebb”, ha szerepjátékról van szó, mintha a Rizikóról vagy egyéb társasjátékról lenne szó. A srácok beülnek egy szobába/megszállják a nappalit (nyáron esetleg a kertet, ha van ilyen, vagy lemennek egy hosszú hétvégére a balatoni nyaralóba), előveszik a könyveket, ceruzákat, dobókockákat, és üldögélnek egy asztal körül.
Régebben művelődési házakban is voltak szerepjátékos klubok, a legnagyobb ilyen a Petőfi Csarnokban kapott helyet. (Bár nem volt ritka, hogy az Oktogonon a Burger King emeletén tartottak megszállva játékosok egy-egy asztalt egy fél napig.) Mára ez lényegében eltűnt, tehát a gyerekek valószínűleg valakinek a lakásán fognak kikötni, esetleg egy szakbolt klubhelyiségében, ahol általában figurákat, könyveket, egyéb kellékeket is árulnak (mint ahogy vannak figurás stratégiai játékot játszó klubok, vagy kártyajáték-klubok is).
A házigazda szülők néha hallhatnak furcsa mondatokat kiszűrődni játék közben, ahogy a játékosok például leírják, hogyan harcolnak vagy varázsolnak, ami kontextus nélkül biztosan szürreális élmény lehet. Az sem jó ha a gyerek minden zsebpénzét erre a hobbira költi, ez ugyanis a költségesebb szórakozások közé tud tartozni.
Drámák persze adódhatnak, ahogy minden baráti társaságban. Akik érzékenyebbek vagy indulatosabbak, azok ugyanúgy meg tudnak sértődni, be tudnak fordulni, vagy ki tudnak akadni dolgokon, mint akár a játszótéren vagy az iskolában.
Mint minden hobbi, ez is mehet a tanulás rovására, lehet túl sok időt tölteni vele és ebből ugyanúgy lehetnek konfliktusok mint a tévénézésből. Szerencsére a „szerepjáték sátánista és potenciális gyilkosokat nevel a gyerekből” típusú közhelyek mára kikoptak a közbeszédből, de vészmadarak mindig vannak. Tapasztalatom szerint az online játékok, mint pl. a World of Warcraft vagy a League of Legends nagyobb pénznyelő, és addiktívabb tud lenni az asztali játékoknál.
Mit tartsak szem előtt szülőként?
Ami fontos: tájékozódjunk. Mint bármelyik hobbinál, ennél sem árt, ha a szülő legalább alapszinten képben van azzal, miből áll ez a játék. Nem is feltétlenül a potenciális veszélyek, hanem az előnyök miatt. Persze, akár online, akár offline szerepjátékról, vagy videojátékokról van szó, a mértékletesség sosem árt.
Az interneten is bőségesen fellelhető információ ezekről a hobbikról. Vannak kiváló honlapok és cikkek a témában (a legnagyobb angol nyelvű gyűjtőoldal máig az rpg.net), a kiadók oldalain gyakori kérdések, sőt, esetleg ügyféltámogatás is segít eligazodni, oszlatni a kételyeket. Persze az sem mindegy, hol tájékozódik a szülő: mindig akadnak oldalak, amik minden rossz forrásának nevezik a szerepjátékokat/videojátékokat/tetszőleges életmódot, és hosszasan értekeznek a vélt káros hatásokról.
Célszerű mindig a forráshoz menni: a kiadók, szaklapok, a témával foglalkozó honlapok oldalain körülnézni, szerepjátszó ismerősökkel, szaküzletek eladóival beszélni a témáról, utóbbiak kifejezetten örülnek, ha segíthetnek. Tudom, hogy ez sok időt és energiát igénybe vehet és nehéz kiszűrni a releváns információt, ha az ember nincs képben, a magyar nyelvű oldalak pedig még ritkábbak, de sok félreértés és vita kerülhető el vele rövid- és hosszútávon egyaránt. És aztán ki tudja, lehet, hogy a végén még a szülő is kedvet kap hozzá és beszáll a játékba. Csak arra kell vigyázni, hogy ne éljen vissza a hatalmával.
Érdekesség? Vin Diesel, Billy Crystal, Jon Stewart, Stephen King, a Wikipedia-alapító Jimmy Wales, Ben Affleck és Matt Damon, valamint számos egyéb híresség játszott vagy játszik szerepjátékokkal. Sőt, az E.T. elején van egy jelenet, ahol a srácok Dungeons and Dragons-t játszanak a konyhaasztal körül.
