Igazán régi hagyománynak tűnhet, ha megismered részleteit, pedig a múlt században indult csak a szentcsaládjárás, amely eredetileg december 15-én kezdődik. A szokásban részt vevők közösen járták ekkor az utcákat a Szállást keres a szent család című éneket dalolva, majd a következő napokban egy Máriát, Józsefet és a kisded Jézust ábrázoló képpel látogatták meg egymást estéről estére.
A tradicionálisan egy közösségben, egymás közelében élő családoknál egy-egy éjszakát tölt el a kép: egyes vélemények szerint a betlehemezésből kinőtt felnőttek igényei kelthették életre a szokást. A képet megáldotta a pap, majd útnak indult: egyik család vitte azt a másikhoz, amikor pedig megérkeztek,
egy imádságokból, vallásos énekekből és bibliai szövegrészekből álló, pontosan meghatározott rendű szertartással adták át és fogadták azt.
Akár kis oltárt is berendeztek a képnek arra az éjszakára, amelyet náluk töltött: ezen nem ritkán a december 13-án elvetett lucabúza vette körül. Nap közben többször imádkoztak is előtt az épp otthon levők, míg el nem vitték tőlük. Szenteste aztán a kép vagy a közösség templomába került, vagy ahhoz a hívőhöz, aki vállalta, hogy a következő adventig megőrzi azt.
A magyar szokás felkészít és összehoz
A valódi családi készülődést jelentő hagyományt egyes plébániákon máig őrzik, van olyan hely még a fővárosban is, ahol a szentcsaládozás minden advent része. Ebben a verzióban december elsején indul útnak a kép és december 24-én ér csak a templomba, ezáltal sokkal több családnak van lehetősége arra, hogy bekapcsolódjon a szép hagyományba. Az ünnepre való felkészülés mellett a kép házról házra kísérése arra is lehetőséget teremt, hogy szeretetvendégségre, agapéra hívják egymást azok a családok, akik talán nem is ismerik olyan mélyen még egymást. Közösségépítő és lélekemelő hatása egyaránt van ennek a szokásnak.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés