Már a 19. században megjelentek az első karácsonyfák az otthonokban, az óvodai hálózat és Brunszvik Teréz segített abban, hogy egy teljes generáció számára már ne legyen kérdés, vajon felnőttként kerül-e örökzöld a házba december 24-én.
Már 200 évvel ezelőtt elterjedt a magyar királyságban a karácsonyfa-állítás rituáléja, azonban igencsak eltérően alakultak a szokások az egyes társadalmi csoportok között. Az 1800-as évek elején még csak a polgárok, a papság, a vidéki értelmiség, a jegyzők, tanítók otthonaiban díszítettek fenyőt a téli napfordulót követő napokban, majd szép lassan a parasztság körében is általánossá vált a szokás.
Az óvodákban már a forradalom előtt díszes fa állt
Brunszvik Teréz, az óvodaalapító magyar nemesasszony 1824-ben már a krisztinavárosi kisdedóvóban is fényes karácsonyfát díszített, s ahogy az óvodákban terjedt országszerte a szokás, úgy költözött be a magánházakba is. Jókai Mór Karácsonyi dolgozó című novellája valóságos korrajz, ha el szeretnénk képzelni az első karácsonyfákat:
A kis földszinti szobában fel volt állítva a karácsonyfa: gyermekek öröme, angyalok példája. Egy zöld fenyőfa, mindegyik ágán apró ajándékok, bábuk és czipőcskék, fakardok, falovak és czukorangyalkák, miket jó fiuk, jó leányok számára szerető szülök kötöztek oda tarka szalagokkal, s minden kis faágra egy szál viaszgyertyát gyújtottak meg.
„A Pesti Divatlap 1848. január 30-i számában a bécsi őrültekházában felállított, aranyozott dióval, almával, mézesbábokkal feldíszített karácsonyfáról olvashatunk. A szalonokban felállított fák, a szépirodalmi alkotások és az ehhez hasonló beszámolók minden bizonnyal nagy befolyással voltak a szokás elterjedésére – avatja be a Dívány olvasóit dr. Batári Zsuzsanna, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos és ismeretátadási igazgatója. 1853-ban, a Pesti Napló december 3-i számában azt írják, hogy »a magyar vidék« nem ismeri ezt az ünnepet, Budapesten viszont a legszegényebb iparos is törekszik legalább egy zöld ágat venni, és ajándékot tenni rá.”
Szimbolikus elemekkel díszítették
Az első karácsonyfák sem pusztán jó illatú fenyők voltak, ugyanis már a kezdetekkor is igyekeztek a családok az ünnep tartalmának megfelelően díszíteni őket. A parasztok otthonaiban leginkább ehető díszeket aggattak az ágakra, ügyelve arra, hogy Jézus születésének jelentőségét megmutassák. Alma, dió, ostya, kiszúrt sütemények kerültek a tűlevelek közé.
„Az alma összetett jelentésű, az újszülött Jézust idézi, illetve a tudás fájának gyümölcsét is, a parasztságnál egészségvarázsló szerepe is volt. A későbbi üveggömbök tekinthetők az alma modern változatainak is. A dió is Jézus Krisztus jelképe, a különböző füzérek pedig utalhatnak a paradicsomi kígyóra – magyarázza a szakember. Később az árjegyzékekből, katalógusokból szépen nyomon követhető, hogy milyen karácsonyfadíszek voltak elérhetők azok számára, akik megengedhették maguknak a vásárlást. Ismertek az üvegből, fémből, vattából, viaszból, porcelánból, drótból, papírból (kartonpapír, papírmasé, krepp-papír, szentkép) és ezek kombinációjával készült díszek, amelyeket nagy becsben tartottak tulajdonosaik.”
A romlandó terméseket időtálló díszek váltották fel
Már az 1840-es években megjelentek a kerekded formájú gömbdíszek, melyeket formára fújtak, üvegből. Ezek ekkoriban csak a legtehetősebbek számára voltak elérhetőek, és a korábban a fára kerülő Jézus-szimbólumokat, almát, diót mintáztak. Később megjelentek a tükrös belsejű üveggömbök is, melyek a körülöttük elhelyezett gyertyák fényét is felerősítették. A 20. századra fogyasztási cikkekké váló karácsonyfadíszek lassan országszerte elterjedtek. Egy-egy szebb darab valóságos kincs volt a vidéki parasztság otthonaiban, nagyon vigyáztak rájuk. A második világháborút követően vált igazán mindenki által megvásárolhatóvá a törékeny díszítőelem, ekkoriban már nemcsak a hagyományos formák, hanem a kor politikájához igazodva egyéb, profánabb figurák, állatok, űrhajó, használati cikkek is – például szódásszifon, szamovár stb. – kaphatók voltak a boltokban. Az olcsóság és tartósság jegyében az üveget lassan felváltotta a műanyag.
Már a kezdetekkor került gyertya is a fára, hiszen a fény születésének ünnepén az aprócska lángok szintén a várakozást és Jézust testesítették meg. A gyertyákat eleinte dróttal, majd kifejezetten erre a célra készült csippentőkkel helyezték el a fákon. Az első világháború idején azonban a mindennapokban is nagy hiány mutatkozott belőle, ekkoriban olajjal töltött dióhéj helyettesítette. A szokás a fényfüzérek formájában ma is sokaknál tovább él. A fa tetejére minden esetben csúcsdísz, eleinte csillag, majd lángcsóva formájú, netán angyal került. Az angyali üdvözlet, illetve a betlehemi csillag szimbóluma ma is elengedhetetlen díszítőelem a legtöbb otthonban.
„Az almát a kezdetektől megtaláljuk a díszek között, és az ehető díszeket figyelembe véve kiemelkedő fontosságú volt hosszú ideig, ennek a formának a mai változata a gömb. A karácsonyfán vagy alatta olyan gyümölcsök is helyet kaptak, amelyek egyébként a parasztság körében ritkaságszámba mentek, így például a füge vagy a narancs – sorolja dr. Batári Zsuzsanna. Ezek a téli időszakban igazi luxuscikknek számító áruk voltak, önmagukban ajándékot jelentettek a gyerekek számára, amit csak speciális alkalmakkor kaptak meg. Az alma és a dió erős szimbolikus jelentése miatt is megmaradt.”
A karácsony ünnepe történelmünk legszomorúbb pillanataiban sem veszett el. Hiába háborúk és forradalmak vagy éppen az őket követő általános szegénység, a kreatív édesanyák és édesapák mindig megtalálták a módját annak, hogy díszessé varázsolják Jézus születésének ünnepét.
„A háborúk alatt sokkal nehezebb volt díszíteni a fákat, de az emberek mindig nagyon leleményesek voltak. A kártyalapok, lőszerek, gránátszilánk felhasználása mellett a papírból készült füzérek is láthatók a világháborús karácsonyfák kinagyított képein. Egyébként mindenki a lehetőségekhez képest díszítette a fát mindig is, így kerülhetett rá akár dohányzacskó, paprika vagy krumpli is. Tudunk piros-fehér-zöld szalaggal átkötött rozmaringágról vagy fokhagymáról is” – mesél a kevésbé ismert megoldásokról a múzeumigazgató.
Bár a negyvenes évek végétől szovjet mintára igyekeztek megfosztani az ünnepet vallásos tartalmától, sem a Télapó, sem a fenyőünnep nem tudta átvenni a karácsony szerepét. A 200 éves hagyomány napjainkban is szinte minden háztartásban tovább élteti vallásosságtól függetlenül a megújulás vágyát.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
