Az egész egy lüktető ámokfutás - házasság, ha tényleg jó

Zanza!

Manapság a házasság semmire nem garancia, annyian válnak ahányan házasodnak, a rossz, de meg nem szakította házasságok száma is duzzad, és a fiatalok házasságról alkotott véleménye sem a legpozitívabb. Manapság ez az intézmény nem úgy működik, ahogy kellene, pedig a pozitív példa sokunk életében ott van.

Erőteljesen közelítek ahhoz az évjárathoz, amikor a nő a gyomrában elkezdi érezni az enyhe, de kitartó nyomást: a család, a rokonság, a barátok egyre gyakrabban hozzák elő a megállapodás, a házasság meg az unokák témakört. De harminc év meg a társadalmi szokás ide vagy oda, bennem szikrányi vágy sincs, hogy mindezt meglépjem. Nem hiszek a házasságban, környezetemben túl sok működőképes, boldog házasságot nem tudok mutatni.

Kizárólag kierőszakolt, pánikból, elkeseredésből, megszokásból vagy éppen anyagi érdekből köttetett frigyekről tudnék mesélni, melyek már az oltár előtt halálra voltak ítélve. De ennek ellenkezőjét gondolom, ha a szüleimre gondolok: 33 év után is együtt veszik az akadályokat. Olyan példaként állnak előttem, amiben valószínűleg nekem nem lesz részem. Gyakran kérdezem: Anyu, mondd, mi a titok? De ő csak fáradtan legyint: "Nincs semmiféle titok, így is nehéz, úgy is nehéz!"

A házasság elavult

Egy amerikai felmérésből kiderül, hogy az amerikaiak negyven százaléka szerint a házasság ódivatú, a 18-29 év közöttiek szerint pedig jó szülőnek lenni sokkal fontosabb, mint jó házasságban élni, és bár legtöbben a tradicionális házasságot választják, a többség közepesen boldognak tartja magát. A Kinsey Institute több mint háromezer házasembert kérdezett meg, a kutatás pedig azt mutatja, hogy a házasságban élők huszonöt százaléka unja a monogám házasságot, huszonöt százalék pedig most kezdi el megunni. Szakértők szerint a válások, megcsalások többsége az unalomra vezethető vissza.

A szülők által választott tradicionális házasság ma már sokak számára nem a járható út, bár sokan nagyon magas elvárásokkal mondják ki a boldogító igent, idővel a kapcsolat átalakul, a közepesen boldognak nevezett házasságokban a nők magányosnak, a férfiak pedig csapdában érzik magukat. Nem véletlen, ha egyre több szingli vagy elvált ember érzi úgy, hogy egy házasság nem ad sok pluszt az életükhöz, magyarázza Pamela Haag írónő.

A tiszteleten alapuló házasság

Tehát kutatni kezdtük a boldog házasság modelljét. Hanna (31) vőlegénye szüleit hozta fel példának, bár abban az országban, ahol a szülők élnek, a fiataloknak nincs beleszólása abba, hogy ki kit választ, esetükben a döntés szerencsésnek bizonyult.

„Házasságuk azon alapul, hogy elfogadják egymást, amikor felcseszi az egyik a másik agyát, simán le is kiabálják egymást, meg általában halál nyugodtan szemberöhögik a másikat, viszont így nem nagyon maradnak tüskék, tök tiszta játszma az egész. Nem beszélik ki másokkal a házasságukat, ha egymással van gondjuk, egymásnak mondják el. Az sosem merült fel, hogy elváljanak, így sosem a megfutamodás, hanem a megoldás volt az első gondolatuk.

Körülbelül minden hétvégén csinálnak közös programot, a papája hősiesen végigszenvedi a színházat is, ha kell, mert az anyukája is elkíséri olyan programokra, ahova ő szeretne menni, az utazás meg közös öröm. A női-férfi szerepek teljesen tiszták, apunak természetes, hogy meleg étel kerül az asztalra, amikor hazaér, de az is, hogy ő viszi el anyut bevásárolni, és kifizeti a takarítónőt, mert nagy a ház, sok a gyerek, és anyu is dolgozik. Ha gond van a család bármelyik tagjával, összezárnak, a gyerekek ügyeiben pedig nincs olyan, hogy nem közösen döntenek. Alapvetően tiszteletre épül, ha meg valaki mindig tisztességes veled, elég könnyű szeretni.”

Borúlátó hozzáállás vagy ez a valóság?

Pamela Haag írónő egy egész könyvet szentelt a házasság témájának, melyben a házasság öt új, ma nagyon jellemző típusáról értekezik. Könyvét házaspárok beszámolói alapján állította össze.

1. A közepesen boldog házasság – Ebbe a kategóriába azok tartoznak, akik csupán kényelmes megszokásból vannak együtt. Ebben az állapotban minden csak közepesen van meg: közepes a vágy, a szeretet, a kielégülés és a konfliktus is.

2. Házasság, amit a gyerek tart egyben – A halmazba azok a párok tartoznak, akik kapcsolata rég kifulladt, csupán a gyerek miatt vannak együtt, ha ők nem lennének, már rég külön utakon járnának.

3. Ahol a feleség igásló – A házasság harmadik típusa az, amikor mindent a feleség visz a hátán. Háztartás, bevásárlás, gyereknevelés: minden rá marad, amibe szépen-lassan belefárad, tönkremegy. Ennek is válás lesz a vége.

4. Legyen meg a te akaratod! – Ide már azok a párok kerülnek, akinek halálosan elegük van egymásból, de főleg a veszekedésekből, egy újabb vitát pedig úgy kerülnek el, hogy egész egyszerűen mindenbe beleegyeznek, amit a másik mond, felvet. Válás az egyetlen megoldás.

5. Félházasság – A felek nem szeretik, de nem is utálják egymást, pont emiatt a válásra is nehezen szánják rá magukat.

Imádat 32 év után

Hannához hasonlóan Kata (30) is barátja szüleit hozza fel ideális példaként. „Peti szülei imádják egymást a mai napig. Mindenben együtt döntenek, a gyerekeik sem hallották, látták veszekedni őket. Mindegyik tolerálja a másikat, ha valami gebasz van, maximum viccelődnek, ha nem tudnak mit tenni ellene. A papa rengeteget dolgozik, és a hiányát mindig igyekszik pótolni azzal, hogy a mamát elviszi jobbra, balra, világot látni. Ajándékokkal is elhalmozzak egymást, de nemcsak ünnepekkor, hanem amikor eszükbe jut. Rengeteg közös programjuk van hétvégente.”

Kiborultak, ezek után megebédeltünk

Sára (33) nem a szülei házasságát, hanem az apai nagyszüleiét hozza fel példának. "Ők a harmincas évek elején házasodtak, amikor még azért kevesebb volt az úgynevezett szerelemházasság. Hogy az övék az volt-e, vagy csak az lett, azt nem tudom. Négy fiúk született, és be kell vallanom, inkább nagyanyám hordta a nadrágot, de mindezt úgy, hogy azért nagyapám egyáltalán nem volt egy papucsférj. Egyszer valamin összekaptak, nagyapám összepakolta a kisbőröndöt, és közölte, hogy elköltözik. Negyed óra múlva érkezett haza, és közölte, hogy azt hitte, nagyanyám sírva szalad majd utána, de ha nem, akkor inkább nem megy sehova. Ezek után megebédeltünk.

András napon mindig jöttek a cigányok zenélni, imádott nagyapám énekelni ugyanis. Egyik András napkor nagyanyám hepciáskodott, hogy a cigányok összesározzák a szőnyeget. Erre az én mindig halkszavú nagyapám elkiabált egy isten bassza meget, belevágta a nagytükörbe a széket, mire nagyanyám beinvitálta a cigányokat és összesöpörte a virágcserepeket.  Aztán vacsoráztunk. Szerintem az ő házasságuk is attól volt jó, hogy tudtak egymással beszélni. Ha volt valami kimondták, és érdekelte őket a másik problémája. Mikor meghaltak, valaki azt mondta a temetésen, hogy azért szerette őket nagyon, mert bár volt négy gyerekük, igazából mindig egymásnak éltek."

Szuperházasság

Andrea (29) számára tulajdon szülei jelentik a példát, de számára mindez félelem forrása is egyben. „Az én szüleim lassan 35 éve házasok, anyukám 16 volt, amikor megismerkedtek. Olyan példaként állnak előttem, ami egyrészt csodálatos, mert magam körül én is csak szörnyen kiábrándító eseteket (csonka családok, egymást és a gyerekeiket maró szülők) látok, másrészt viszont magasra tették a lécet. Mert ha már ilyen harmonikus házasságban élő szülők gyerekeként és tökéletes családi boldogságban nőttem fel, csak nem adhatom alább. Sokszor gondolok rá, vajon nekem is megadatik-e majd, hogy egy szuper házasságban úgy neveljem fel a gyerekeimet, ahogy ők tették? A testvéreim és az én baráti társaságomban is csodájára járnak, milyen harmónia van nálunk - a cinikusabbak néha felvetik, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, biztos csak látszat, pedig nem.”

A viszonyítási alap

Persze nem csak a szülők, nagyszülők példájához nyúlhatunk, igenis vannak olyan házasságok, amik mindenféle borúlátás és statisztika ellenére nagy is működnek, ahogy Gabriella (35) esetében.

"Mindenki a szülei meg a nagyszülei házasságáról ír. Nagyon merész vagyok, de 11 éve vagyunk együtt, ebből 7 éve házasok, van egy közös gyerekünk és kettő, akik pár év múlva betöltik a 18-at. Úgy gondolom ez elég alap arra, hogy legyen legalább arról fogalmam, hogy eddig mitől működött. A mi házasságunk két dolog miatt jó: az egyik az, hogy kurva nagy szerelem az alapja. Az a fajta szerelem, aminek az első fél évét már részleteiben fel sem tudom idézni, az egész egy lüktető ámokfutás, ami persze most már nem olyan, de ha rá gondolok, azért elindul valami most is.

Nem látjuk már egymást tökéletesnek, de vannak olyan értékek, amiket annyira szeretünk és tisztelünk a másikban, hogy a hibáinkat simán elviselhetővé teszik még a legnagyobb gázok közben is. Vannak giga veszekedések, de az alapokban nagyon egyetértünk és eddig mindig túl tudtunk lépni az összes nehéz helyzeten. Néha magam sem értettem, hogy hogyan tudtam ezt vagy azt megérteni, elfogadni, túlélni, a végén mindig az a magyarázat, hogy annyira sok mindent szeretek benne, hogy még mindig megéri.

A másik dolog, ami működteti az együttélést az, hogy nem hagyjuk, hogy a szőnyeg alá söprődjenek, vagy elfelejtődjenek az ügyeink. Van olyan, hogy valakinek szarabb hete van, és alig tudunk két értelmes szót szólni egymáshoz, ilyenkor felgyülemlik egy csomó sértettség. Ezeket, amikor nyugalom van, mindig megbeszéljük.

Legtöbbször a megbeszéljük enyhe kifejezés - csapkodjuk az ajtót, üvöltünk és én a végén elrohanok otthonról, de amint elszáll a harag minden olyan egyértelmű és normális lesz megint (a békülőszexről nem is beszélve). Lehet, hogy ez közhelyes, de attól ennyire jó együtt, hogy a férjem tényleg a társam. Ha valamire nem tudom a választ, vagy bizonytalan vagyok, addig nem találok megnyugvást, amíg ő nem mondja el a véleményét - még akkor se, ha nem értünk egyet. Ő a viszonyítási alap."

De hol a recept?

A szép történetek ellenére kérdése a válasz továbbra sincs meg, mi az, amitől megjön a kedv a házassághoz, mi az, amitől működhet? Válasszuk az élettársi viszonyt, vagy a próbaházasság, netán az összeférési teszt a megoldás, vagy lesz-ami-lesz alapon vágjunk bele? Vagy egész egyszerűen törődjünk bele, hogy nem létezik tökéletes házasság, amit, mint valami lottó ötöst meg lehet nyerni?

Összeférési teszt

Egy angol családjogi vállalkozás egy olyan kérdőívvel állt elő, amit házasság vagy összeköltözés előtt ajánl a pároknak, melyben olyan kérdésekre kell választ adniuk, amiből kiderül, hogy a felek hogyan gondolkodnak az együttélésről, gyermekvállalásról és további kardinális kérdésekről. Hogy a rózsaszín ködben ez a technika mennyire jelent jó megoldás, kérdéses, de a cél érdekében érdemes próbálkozni.
Blogmustra