Egy holland kutatás szerint a népességnek mindössze 10,6 százaléka balkezes. A kutatók 350 ezer gén vizsgálata alapján azt is megállapították, hogy ezért egy ritka génváltozat lehet a felelős. Kiderült ugyanis, hogy a TUBB4B nevű gén genetikai változatai gyakrabban fordulnak elő a balkezeseknél.
A jobb agyféltekén is múlhat a különleges tulajdonság
A géneken kívül azon is múlik az ember bal- vagy jobbkezessége, hogy melyik agyfélteke a dominánsabb. Az agyi aszimmetria okára még nem találtak magyarázatot a kutatók. Arra viszont rájöttek, hogy a balkezeseknek általában a jobb agyféltekük a dominánsabb, amiből logikusan következik, hogy a jobbkezeseknek a bal a meghatározóbb.
Ez a dominancia még magzati korban alakul ki.
Akinek a bal oldala dominánsabb – tehát jobbkezes – annak általában jobb a nyelvérzéke, a jobb oldali dominanciával rendelkezőknek – vagyis a balkezeseknek – pedig az olyan feladatok mennek jobban, ahol szerephez jutnak a vizuális érzékek és a térbeli elhelyezés. Ebből adódik, hogy a balkezeseknek általában jobban mennek a kreatív feladatok.
A balkezesek olyan tulajdonságokkal is rendelkezhetnek, ami remek vezetővé teszi őket. Balkezes volt például Winston Churchill, ahogy ebbe a körbe tartozik David Cameron, Bill Clinton, Barack Obama és Vilmos herceg is. De sok világhírű zenész – mint például Justin Bieber, Paul McCartney, Lady Gaga és Jimi Hendrix – szintén balkezes, ami arra utalhat, hogy kreatív oldaluk tényleg erősebb.
Bizonyos egyéni sportokban is lehet előnye annak, ha balkezes az ember. Szakértők elmondása szerint ennek az az oka, hogy a legtöbb sportoló jobbkezes, ezért amikor szembekerülnek egy balkezes ellenféllel, akkor nem tudják olyan könnyen kiismerni. Emellett összevarhatja őket, hogy ellenfelük fordítva működik, így nehezebben alkalmazkodnak hozzá.
Különleges képesség ide, vagy oda, nagy hátrányt okoz
Sok kultúrában egyenesen áldásosnak tartják a balkezességet. Az észak-amerikai zuni törzs tagjai például úgy vélik, a test jobb oldala az impulzivitást, a bal oldala pedig a bölcsességet képviseli. Így szerintük a balkezesek egyfajta spirituális áldással, különleges erővel rendelkeznek. Az eszkimók is hasonlóan gondolkoznak, ők varázslóknak gondolják a balkezeseket.
A világ nagyobb részén azonban inkább hátrány balkezesnek lenni, amit már az iskolában megtapasztalnak a gyerekek. A balkezeseknek gyakran több időre van szükségük a tanuláshoz, így előfordul, hogy rosszabbul teljesítenek jobbkezes társaiknál, amikor az írásról vagy az olvasásról van szó.
Megfigyelték, hogy a balkezeseknél gyakrabban alakulnak ki olyan tanulást nehezítő rendellenességek, mint a diszlexia, az ADHD vagy a hangulati zavarok.
Pszichológusok szerint a balkezesség a non-konformitás és az önálló gondolkodás jele, de ez nem feltétlenül előny. A balkezeseknek ugyanis általában nehezebben fejlődnek ki a szociális készségeik, valamint nagyobb a kockázata annak is, hogy valamilyen mentális betegséggel kell megküzdeniük életük során.
A Yale Egyetem kutatói azt figyelték meg, hogy a balkezeseknél nagyobb arányban alakulnak ki pszichotikus rendellenességek, mint például a skizofrénia vagy a PTSD. A balkezeseknél raáadásul nagyobb valószínűséggel lépnek fel alvási zavarok és alkoholproblémák.
A sátán leszármazottainak gondolták a balkezeseket
A középkorban úgy tartották, a balkezes emberek a gonosz leszármazottai. Több középkori festményen is megfigyelhető, hogy balkezesként ábrázolják az ördögöt. Voltak olyan idők is, amikor egyenesen boszorkányságnak tartották, ha valaki balkezes volt.
Ezt az állítást főleg azzal magyarázták, hogy a Bibliában is kétfelé osztja Isten a nyájat, jobb oldalra kerülnek a jók, és bal oldalra a rosszak. Sok afrikai, közel-keleti és ázsiai kultúrában a mai napig tisztátalannak nevezik a bal kezet.
Még Európában is egészen sokáig a "rosszabbik" kéznek tartották a balt, így a hetvenes, nyolcvanas években még jellemző volt a gyerekek átnevelése jobbkezessé.
A Magyarországi Balkezesek Egyesülete szerint ez még ma sem kopott ki teljesen az oktatásból, ami nagyon komoly egészségügyi következményekkel járhat:
Az erőszakkal átnevelt gyerekeknek agykárosodásuk is lehet. Van, aki dadogni kezd, van, akinél diszlexia, vagy diszgráfia alakul ki. De akadnak olyan érintettek is, akiknél ez megnehezíti a térbeli tájékozódást.
Az egyesület álláspontja szerint nincs olyan, hogy valaki a „szép kezét” használja. Mindenkinek azt kell használnia, amit természetesebbnek érez.
Ebben a cikkünkben arról olvashatsz, milyen jelei lehetnek annak, hogy okosabb vagy az átlagnál.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés