Ha ilyen helyet látsz a Google Térképen, messziről kerüld el

google-terkep-1175256533
Olvasási idő kb. 2 perc

Rövidesen új jelölést vezet be a Google a térképén – azok a helyek kapják majd, amelyek feltehetően hamis értékelésekkel trükköztek.

Sokan próbálják kihasználni a Google Térkép azon tulajdonságát, hogy minősíteni lehet rajta a különböző helyeket. Eddig elég volt ehhez néhány kifejezetten erre a célra létrehozott Google-profil, és máris záporozhattak a 5 csillagos értékelések. A rafináltabbak akár szöveges leírásokkal, fotókkal is hitelesebbé tehették a kamu véleményeket. Ennek próbál újításával véget vetni a techcég – derül ki a hvg.hu írásából.

A lépés persze a cég érdeke is: az Egyesült Királyságban például a versenyfelügyeleti hatóság eljárást indított a Google ellen amiatt, ahogy a hamis értékeléseket kezeli. Így valószínűleg nem véletlen, hogy pont ebben az országban jelent meg az az új funkció, amely

figyelmezteti a felhasználókat, ha egy hely korábban gyaníthatóan hamisította az értékeléseket.

Többféle büntetésre is számíthatnak a Google Térképpel trükköző cégek
Többféle büntetésre is számíthatnak a Google Térképpel trükköző cégekF2Gphotography / Getty Images Hungary

Letiltja az értékeléseket a Google Térkép

Nem ez az egyetlen retorzió, amelyre azok a vállalkozások számíthatnak, amelyeket a Google rajtakap a trükközésen: a cégeknek a térképes felületére egy időre nem tudnak majd a felhasználók értékelést vagy véleményt írni.

Mivel a hírek szerint a Google már frissítette az ehhez kapcsolódó támogatási oldalát – amely nem országspecifikus, hanem nemzetközi érvényességű –, az újítást minden valószínűség szerint rövidesen mindenhol, így Magyarországon is bevezetik. Az büntetések ellen természetesen az érintett cégeknek lesz lehetőségük fellebbezni.

A frissítésnek bizonyára örülni fognak azok a felhasználók, akik döntés előtt megnézik egy hely értékelését a térképen. Persze csak akkor, ha nem csúszik hiba a dologba, és nem teszi részben használhatatlanná az újítás az alkalmazást – ahogy az a Google Térkép legutóbbi frissítésénél történt, amikor a Waze-ből már ismert funkciókkal bővült az app. Ahogy arról a Dívány is írt: akkor sokan panaszkodtak például arra, hogy nem töltődik be, elakad a betöltési képernyő, és a térkép egyszerűen nem jelenik meg.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek