Egymilliót kaphatsz az államtól, ha itt tartod a pénzed

allam-penz-997519530 (1)
Olvasási idő kb. 2 perc

Az öngondoskodás és az állampapír-vásárlások erősítésére indított kampányt a Magyar Államkincstár, amely most egy játék keretében egymillió forintos pénznyereményt kínál.

„A MÁK meglévő és új ügyfelei állampapírra váltható utalványt nyerhetnek” – írja az Economx. A közlés szerint a játékon azok indulhatnak, aki új értékpapírszámlát, vagy gyermekük számára Start-számlát nyitnak, úgy hogy arra legalább 100 ezer forintért vásárolnak állampapírt, vagy már meglévő számlájukon ugyanekkora összeget fektetnek állampapírba a szeptember 23. és november 30. közötti időszakban.

Egymilliós pénznyeremény az államtól

A nyereményjáték fődíja az új és a jelenlegi ügyfelek számára is 1-1 millió forint, de állampapír vásárlására beváltható utalványok, valamint egyedi ajándékcsomagok

összesen 10 millió forint értékben találnak gazdára.

A most induló kampány célja, hogy felhívja a figyelmet az öngondoskodás fontosságára, illetve arra, hogy a megtakarításukat befektetni szándékozók mindezt díjmentesen és biztonságban tudják megtenni a Magyar Államkincstár szolgáltatásain keresztül.

Egymilliós pénznyereménnyel jutalmazza a Magyar Államkincstár az értékpapírba fektetőket
Egymilliós pénznyereménnyel jutalmazza a Magyar Államkincstár az értékpapírba fektetőketsukanya sitthikongsak / Getty Images Hungary

A legfrissebb adatok szerint a lakossági típusú állampapír-állomány 60 százalékát a kincstár kezeli, az ügyfelek száma már megközelíti az 1 milliót. A magyar családok eddig mintegy 400 ezer gyermek részére nyitottak Start-számlát, akik így 350 milliárd forint értékben birtokolnak Babakötvényt.

A kincstár az elmúlt időszakban számos fejlesztést hajtott végre. Lehetőség nyílt többek között ügyfélkapun keresztül azonnal díjmentes értékpapírszámlát, Start-számlát és nyugdíj-előtakarékossági számlát nyitni, továbbá megújult és modernebbé vált a WebKincstár és MobilKincstár alkalmazás.

Mindezek mellett a kincstár állampapír-befektetési életútprogramot indított. Ezzel a gyermek születésétől kezdve a Babakötvénnyel, majd felnőttként már a teljes állampapír-portfólióval, később pedig a nyugdíj-előtakarékossági számlával egy egész életen át kivitelezhető az öngondoskodás.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek