Rosszabul alszik, aki kutyástul bújik ágyba?

Zanza!

Sajnos csak a kutyások alvási szokásait vizsgálták meg a kutatók, így nem egyértelmű, kutyával vagy anélkül jobb-e az ágyban. Aludni!

Sokan sokfélét mondanak arról, vajon milyen hatással van a kutyával alvás a gazdák alvásminőségére. Ennek próbált most utánajárni egy csapat kutató, akik 40 egészséges, alvászavaroktól mentes és 1 egész kutyával rendelkező felnőtt alvásmintáit elemezték egy csuklóra szerelhető nyomkövető segítségével. A kutatásról a Science Alert számolt be. 

Elég az

A kutyák is kaptak amúgy aktivitásfigyelő eszközt, arra is megszületett tehát a válasz, hogy alszanak a kutyák, ha a gazdáikat is be kell hogy fogadják a franciaágyukba. Egy kicsit jobban, mint a kétlábúak. Egy hétig figyelték egyébként a kutyákat és gazdáikat a kutatók, akik szerint „kielégítőnek” nevezhető az emberek által ágyban töltött 7.9 óra alatt abszolvált 6.7 órányi alvás. A kutyák sem aludtak azért sokkal többet, ők 6.9 órát aludtak ezalatt. Egy kicsit többet aludtak egyébként azok (egészen pontosan három százalékkal), akiknek a hálószobában aludt ugyan az ebük, az ágyra viszont már nem mászhatott fel.

shutterstock 504980047

A kutyáknak tökmindegy

A kutyákat amúgy hidegen hagyta, ők hol alszanak, ugyanolyan jól aludtak ugyanis az ágyra már nem felengedett négylábúak, mint a privilegizált társaik. A kutyák mérete nem sokat nyomot egyébként a latban a kutatók szerint, akik azt mondják, az eredmények elég egyértelműek ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni: a gazdáikkal együtt háló kutyák hálószobai jelenléte valószínűleg nincs rossz hatással a gazdák alvásminőségére. 

Blogmustra