Az előítéletek csökkentéséhez társadalmi változások kellenek

Zanza!

Kikkel vagyunk előítéletesek? Az idegenekkel, nyilván. Azokkal, akiket nem ismerünk, nem értünk, akikkel szemben bizalmatlanok vagyunk. Hogy csökkenthető az előítélet? Személyes találkozással, azzal, ha lehetőségünk van rálátni, hogy a másik önálló személyiséggel, érzésekkel, kompetenciákkal bír, vagyis sokkal összetettebb, bonyolultabb lény, mint ahogy az a fejünkben élő - gyakran hamis - információfoszlányból következne. Az előítélet és a gyűlölködés ellenszere tehát elméletileg a kapcsolat. Logikusnak hangzik. Viszont úgy tűnik, önmagában a kapcsolat kevés lehet.

Nemrég legalábbis erre jutott egy kutatócsoport, akik munkájukért elnyerték a Klineberg-díjat, ami az interkulturális és nemzetközi kapcsolatokban írt tudományos cikkekért járó egyik legmenőbb elismerés. A díjat - és a hozzá járó 1000 dollárt - a The Society for the Psychological Study of Social Issues nevű szervezet évente adja át a legjobb, társadalmi kérdésekkel foglalkozó cikk szerzőinek, köztük ebben az évben egy magyar pszichológusnak is. Kende Judit épp Belgiumban készül megszerezni doktoriját, a díjról és a cikk témájáról Skype-on beszélgettünk.

shutterstock 343424030



“Az eredményeink azt mutatják, hogy azokban a kultúrákban, ahol a hierarchia érték, ahol az intézmények működése, a társadalmi gyakorlat egyenlőtlenséget eredményez, az emberek gyakran nem lesznek kevésbé előítéletesek attól, hogy egyszerűen találkoznak. Azokban a kultúrákban viszont, ahol az egyenlőség fontos érték, ahol ezt az értéket a társadalom gyakorlati szinten is támogatja, a különböző csoportokba tartozó emberek találkozása sokkal hatékonyabb az előítéletek csökkentésében.“ - foglalta össze a pszichológus a kutatás eredményét.

Az ötfős kutatócsoport (a magyar pszichológuson kívül Wim van den Noortgate, Karen Phalet, Aycan Kara és Ronald Fischer dolgozott a projekten) 36 kultúrában végzett 660 vizsgálatot tekintett át, és a metaanalízisük eredményeképpen megállapították, hogy az előítelet csökkentéséhez az emberek összehozása sok esetben kevés: társadalmi szintű változásokra is szükség van.

De mit is jelent ez a gyakorlatban? Vegyünk egy egyszerű példát. Ott a rabszolgaság. A rabszolgaság esetében mindegy volt, hogy napi szinten érintkeztek egymással az emberek, ez a rabszolgák megítélésén, státuszán mit sem változtatott. Az akkori világban az intézmények és a társadalmi gyakorlat is szélsőségesen hierarchikus volt. Egy olyan helyzetben, ahol bizonyos emberek csak bizonyos szakmákban dolgozhatnak, ahol szigorúan meg van szabva az adott embercsoport helye, ott nehéz elképzelni, hogy ez máshogy is lehet, nehéz a másikat teljes jogú embernek tekinteni. Azonban például az Egyesült Államokban a polgárjogi mozgalmaknak köszönhetően sokkal egyenlőbbé vált a feketék és fehérek közötti viszony az elmúlt évtizedekben, akik emiatt máshogy is érintkeznek egymással. A társadalom egyenlőbbé válásának köszönhetően, amikor ma találkoznak fehérek feketékkel, az sokkal erősebben csökkenti az előítéleteiket, mint például egy 60 évvel ezelőtti találkozás. 

“A hierarchikus társadalmakban csak azt látod más csoportok tagjaiból, amit a társadalom láttatni enged.” - magyarázta a pszichológus. - “Ahhoz, hogy ez megváltozzon, olyan társadalmi színterekre van szükség, ahol a különböző csoportok egyenlően vannak jelen, közösen vesznek részt az ott folyó tevékenységekben. Ez teszi lehetővé, hogy képesek legyünk más szemmel tekinteni egymásra. Ha szegregáció van, ha a társadalom legaljára helyezünk embercsoportokat, akkor a rendszeres találkozás sem fogja oldani az előítéleteket.”

Tehát ahhoz, hogy oldódjon bennünk az előítélet, hogy megtapasztalhassuk, mennyi előnye van, ha képesek vagyunk egymáshoz kapcsolódni, nemcsak a mi nyitottságunkra van szükség, nemcsak arra, hogytanuljuk a kapcsolatteremtést, de arra is, hogy legyenek olyan társadalmi színterek, legyen olyan hétköznapi közeg, amiben mindenkinek lehetősége van egyenrangú félként jelen lenni.

Blogmustra