#ÉLETEM

Egy génmutáció tehet arról, ha nem bírja a piát

2015. december 13., vasárnap 17:24

Vannak, akik nem bírják a piát. Nemcsak azok, akik nagyon ritkán isznak, vagy akiknek a kóros fogyasztással összefüggően már olyan súlyos szervi problémáik vannak, hogy képtelenek feldolgozni az alkoholt, nem. Vannak, akik egyszerűen ilyenek, így születtek, és ha isznak – akár csak keveset is – hirtelen elég furán kezdenek viselkedni, impulzívak, agresszívek, kiszámíthatatlanok lesznek. Finn kutatók most rájöttek miért. 

A Translational Psychiatry nevű lapban publikált tanulmány szerint a jelenséget egy génmutáció, pontosabban a szerotonin 2B receptort érintő változás okozza. Dr Roope Tikkanen, a kutatás vezetője szerint az ilyen genetikai mutációval rendelkező emberek józanul is impulzívabbak, hajlamosabbak a hangulatzavarokra, és több problémájuk van az önkontrollal is. A génmutáció a feltételezések szerint az emberek 2,2 százalékát érinti. 

Ez a vizsgálati eredmény – amellett, hogy önmagában is izgalmas – szépen megmutatja, hogyan járulhat hozzá egyetlen gén a személyiség struktúrájához, és a személyiség hogyan tükröződik aztán egy konkrét viselkedésben. Ez pedig klassz. Majdnem olyan klassz, mint az, hogy már megvannak az alkoholizmusért felelős idegsejtek. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta