#ÉLETEM

Ön mellém ülne, ha vörös hólyagok lennének a testemen?

2015. október 8., csütörtök 14:35 |

Képzelje el, ahogy ellazultan ül a Szecska gőzfürdőjében. Nincs társasága, úgyhogy megnézi azokat, akik a medencébe ereszkednek, például azt a nőt is, aki óvatosan lépeget lefelé a lépcsőn. Furcsa, már majdnem térdig jár a vízben, de még mindig magán tartja a köntöst, és csak az utolsó pillanatban dobja ki a medencepartra. Több méterre van öntől, de még így is kivehető a vörös, elváltozott bőr. És a hólyagok. A hátán, a karján, a mellkasán. Most mit tesz? Ön elhagyja a medencét? Megkérdezi, fertőz-e? Esetleg figyelmen kívül hagyja az egészet?

Megértjük, ha nem jön csípőből a válasz, mi is sokat beszélgettünk a szerkesztőségben arról, hogyan reagálnánk hasonló helyzetekre. A diskurzus végén arra jutottunk, hogy a helyes válaszhoz legalább hozzávetőlegesen tudnunk kellene, milyen lehet a köntösös nőnek lenni, milyen lehet attól tartani, mit szól a környezet? A Több mint szépséghiba társadalmi kampány keretein belül pár napra én is kipróbáltam, milyen egy bőrelváltozással együtt élni. 

Elutasítóak vagyunk

Egy reprezentatív felmérés szerint a magyarok döntő többsége elutasító magatartást tanúsít, ha valakin bőrelváltozást, hólyagokat, kiütéseket lát. A Magyar Dermatológiai Társulat kutatásából kiderült például, hogy a társadalom nagy része a kiütéseket, bőrelváltozásokat a rossz higiéniához köti. Ebben a teóriában egyébként a férfiak a zászlóvivők, hiszen egynegyedük gondolja úgy, hogy a látványos bőrtünetek a mosdatlanság miatt alakulnak ki. De legalább elfogadóbbak, a bőrelváltozás kevésbé zavarja őket a párválasztás (vagy kapcsolat) során, ellenben a nőkkel, akiknek döntő többsége nem tudja elképzelni, hogy intimebb viszonyt alakítson ki egy bőrproblémákkal küzdő férfival.

Ön tudta?

A magyar lakosság több mint fele szenvedett már valamilyen bőrbetegségtől élete során: a legtöbben az ekcémát (25%), a csalánkiütést (18%), a nem lábon jelentkező bőrgombát (12%) és a pikkelysömört (7%) említették, de sokan (15%) – kezelés vagy orvosi konzultáció hiányában – nevesíteni sem tudták bőrproblémájukat.

A felmérések szerint a bőrbetegeket gyakran érik hátrányos megkülönböztetések az élet számos területén, legyen szó állásinterjúról vagy egyszerű, hétköznapi szituációkról. A szorongó, szeparált életmód pedig depresszióhoz, sőt öngyilkossághoz is vezethet. 

Eitler Szilvia, a Heim Pál Gyermekkórház pszichológusa zömében bőrbetegséggel küzdő páciensekkel foglalkozik, és szerinte a társadalom elutasító attitűdjének több olyan oka is van, amin lehetne, sőt kell is változtatni. „Már az ősember is távol tartotta magát azoktól a társaitól, akikről feltételezte, hogy betegek és esetleg őt is megfertőzhetik. Valahogy így működik ez a bőrbetegségekkel kapcsolatban is. Ha látunk egy csúnya elváltozást, egyből arra gondolunk, hogy esetleg mi is elkaphatjuk” - magyarázza, majd hozzáteszi, hogy felvilágosítással, alapismeretek átadásával azért fel lehetne oldani ezt az ösztönös és sok esetben alaptalan félelmet. A legtöbb bőrbetegség ugyanis nem fertőző, ellenben gyógyítható.

Az is a szomorú igazsághoz tartozik, hogy a magyar átlagnak nem sok fogalma van a bőrbetegségek típusairól, okairól, kezelési lehetőségeiről annak ellenére sem, hogy a lakosság fele már átesett valamilyen bőrproblémán. De nemcsak tájékozatlanok vagyunk, hanem az orvosi segítségből sem kérünk: minden ötödik válaszadó legalább egy hónapig halogatná a konzultációt, minden tizedik pedig egyáltalán nem keresne fel orvost, még akkor sem, ha a tünetek állandósulnának

A tájékozatlanságon kívül az empátiánk sincs csúcsra járatva, a tapasztalatok azt mutatják, hogy bele sem tudunk, pontosabban nem is akarunk belegondolni, milyen lehet egy ilyen "stigmával" együtt élni. A Több mint szépséghiba társadalmi kampány pont ezen hivatott változtatni, vagy legalább elindítani egyfajta változást. Az érzékenyítés és érthetőség kedvéért Jordán Adél, Pokornyi Lia és Lola vállalta, hogy pár órára (és egy plakátkampány fotóinak kedvéért) kipróbálja, milyen lehet látványos bőrelváltozással együtt létezni. Én is belekeveredtem a történetbe, azzal a különbséggel, hogy a fotózás után magamon hagytam a hólyagos (ál)tüneteket és teszteltem, miként reagál az utca embere, a szűk környezetem  – és nem utolsó sorban a saját pszichém.

Krónikus csalánkiütés

A fotózás során maszkmesterek segítségével krónikus urticariát, azaz a csalánkiütés vörös, hólyagos tüneteit applikálták ránk. A csalánkiütés enyhe formája az emberek nagy százalékánál legalább egyszer előjön az élete során. A viszkető, nem fertőző hólyagokkal, bőrpírral, esetenként ödémával járó betegség krónikus verziója kezelés nélkül évekig is elhúzódhat, vissza-visszatérhet. A krónikus urticaria bármikor, bárkin, minden előzetes tünet nélkül jelentkezhet. 

A krónikus urticariárólrészletesen a Magyar Dermatológiai Társaság honlapján tájékozódhat.

Élesben

Azt gondoltam, pár kiütés alapvetően nem lehet olyan borzasztó, bár a maszkmester székében ülve be-bekúszott egy gyerekkori emlék, amikor az allergiás eredetű pigmenthiányos foltjaim miatt csak dalmatának hívtak a környékbeli gyerekek, a felnőttek pedig vércsehangon kérdezgették anyámtól, hogy mitől foltos ez a gyerek.

A lamentálgatásból egyből vissztértem a sminkszobába, amikor megütötte a fülemet, hogy az egyik folt az arcom jobb felére fog kerülni. Nehezen álltam meg, hogy ne kezdjek le alkudozni: szerintem bőven elég a vállamra, a nyakamra rakni, mi lenne, ha az arcom nem is lenne opció? Csak azért voltam képes befogni a számat, mert arra koncentráltam, hogyha ez most valódi lenne, valószínűleg az urticaria sem kérne tőlem engedélyt. Fél órával később már ott virított a szám sakától egészen a fülem tövéig egy lángolóan vörös, hólyagos folt, ami annyira valósághűre sikerült, hogy tükörben vizsgálódva egyre inkább nem akaródzott így maradni, emberek közé menni meg pláne nem.

Egy pohárka pálinka bátorítása után csak elindultunk Halász Ambrussal (aki a kampány egyik ötletadója) a belváros felé. Mivel elsősorban a környezet reakciójára voltunk kíváncsiak, igyekeztünk minél mélyebb merítést végezni pár óra alatt: villamosoztunk, buszoztunk, beültünk egy nyolcadik kerületi gyorsétterembe, és bemerészkedtünk a bulinegyed szórakozóhelyeire is. Érdekes volt látni, ahogy Ambrus is ie-oda kapkodja a tekintetét, miközben hozzám beszél, szinte láttam rajta a koncentrációt, hogy ne a kiütésekre fókuszáljon. Egyébként mindketten arra számítottunk, hogy megkövült pillantásokat és rosszabbnál rosszabb beszólásokat kell majd elviselnünk, de ahhoz képest, hogy főleg részeg fiatalok és a belváros bugyraiban jártunk, nem kaptunk hangos megjegyzéseket. Oké volt egy incidens, de az köszönőviszonyban sem volt a kiütéseimmel, a srác alkoholszintjével már annál inkább.

Szégyelld magad!

A környezet reakciójánál jóval érdekesebb volt az a lélektani változás, ami viszonylag gyorsan elkezdődött nálam. Alig egy óra alatt bekapcsolt a szégyenérzet: kerültem a tekinteteket, a szemkontaktus, takargattam az arcomat és folyton arra gondoltam, mindenki a kiütéseimet nézi. Utóbbin, ha nem is feleslegesen, de túlzottan sokat rugóztam, ugyanis akárhányszor körbepillantottam, mással voltak elfoglalva az emberek. Kivéve, amikor tényleg rólam pusmogtak.

Már majdnem elhittem, hogy az emberek ilyen tapintatosak és az összes statisztika szar, de pár óra múlva rá kellett jönnöm, hogy a visszafogott tekintetek, alig hallható megjegyzések csak annak szóltak, hogy egy férfi társaságában voltam. Nem mondom, hogy Ambrus távozása után úgy bántak velem, mint egy cirkuszi majommal, de tény, hogy a nézőközönségem felbátorodott, és sokkal durvábban bámultak és/vagy diskuráltak arról, mi lehet az arcomon. Meglepő volt, ahogy a híresen határozott fellépésem egy-kettőre cserben hagyott: normális esetben biztos nem bírom ki szó nélkül, hogy a mellettem ülő férfi már húsz perce, kitartóan hesszeli az arcomat. Egészséges önbizalommal rendelkező, fiatal nőként ijesztő volt megtapasztalni, ahogy a szorongás és a szégyenérzet elhatalmasodik rajtam és lesütött tekintettel próbálom kizárni a kiváncsiskodó külvilágot. A 7-es busz neon megvilágításában nagyon vágytam fejembe húzni a kapucnit, de arra meg még inkább, hogy villámgyorsan a lakásom nyugalmában tudjam magamat.

Elszigetelődés

Másnap, a reggeli napfényben konstatáltam, hogy a világosság nem a barátom, a hólyagok és a vörös pír méterekről is kiszúrható. Pechemre aznapra  a nyár is visszatért, így kénytelen voltam a kirakatba tenni a vállamon és a mellkasomon található foltokat is. Ahogy a tükörben vizsgálgattam az új külsőmet, kezdtem megérteni, hogy a bőrbetegségben szenvedőknek miért épülnek le a társas kapcsolataik és a szociális életük. Még csak egy napja éltem az urticaria látványos tüneteivel, de már nehezemre esett rávenni magam, hogy elinduljak végre otthonról. Azon kaptam magam, hogy letöröltem a port, kiporszívóztam, ötször megnéztem az e-mailjeimet és még többször a Facebookomat, de a lakást még mindig nem sikerült elhagynom. Végül enyhén izzadó tenyérrel bezártam magam mögött az ajtót, közben pedig azon rimánkodtam, hogy csak a szomszédokkal ne fussak össze.

Felesleges volt a mantra, három lakóval is találkoztam. Nem tudom, az volt-e a kínosabb, amikor próbáltak úgy tenni, mintha nem lenne semmi furcsa rajtam, vagy amikor vizsgálódva nekem szegezték a kérdést, mik azok a testemen? Szemkontaktust kerülve (rossz nézni, ahogy a másik próbál nem a hólyagokra fókuszálni) hebegtem valamit az urticariáról, meg arról, hogy nem fertőző, és közben igyekeztem minél inkább lerövidíteni az egyre kínosabb beszélgetést. 

Mindent ugyanúgy csináltam mint máskor, azzal a különbséggel, hogy átitatta a napomat egy furcsa szorongó érézés, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy az emberek mit szólnak, néznek, nem néznek, beszólnak, nem szólnak? Rövid idő alat kihívások lettek olyan hétköznapi dolgok is, mint feladni a postán a levelet, bemenni a megszokott ABC-be, beszélgetést folytatni félismerősökkel, a flörtölést pedig hagyjuk is. Túlzás nélkül mondom, pár nap az urticaria társaságában (ami ráadásul nem is volt igazi), és a lakásom lett az a hely, ahol a legszívesebben töltöttem az időmet; minden olyan tevékenység, amihez el kellett hagynom a kis zugomat, kizökkentett a komfortzónámból, minden emberi találkozás nyomasztott és zavarba hozott. Ha ismertem az illetőt, akkor a magyarázkodás miatt, ha nem ismertem, akkor a kiszámíthatatlan reakciója,miatt. Szégyen, nem szégyen, de számoltam vissza az órákat, hogy visszakaphassam a folt nélküli arcomat, a fürkésző tekintetek nélküli hétköznapjaimat, és végre ne érezzem, hogy valami olyan dolog van rajtam, ami megkülönböztet,meghatároz, sőt, esetenként meg is foszthat lehetőségektől.

Az ötlet spontaneitása és az idő rövidsége miatt nem állt módomban olyan helyzeteket kipróbálni, mint egy állásinterjú, vagy fürdőzés valamelyik strandon, de minden bizonnyal hatványozottan nehezebbek lettek volna ezek a szituációk, tekintve, hogy egy szimpla hétköznap is megborította a belső harmóniámat. Abban is biztos vagyok, hogy kevesebb lenne a kíváncsiskodó tekintet és kérdés, ha az emberek tájékozottabak lennének a bőrgetegségek fajtáit illetően, ha beszédtéma lenne, hogyan viselkedjünk, amikor az enyémhez hasonló tüneteket látunk a mellettünk állón, ülőn és nem ártana azt sem tudni, hogy a betegségben szenvedők milyen lelki küzdelmeket élnek át nap,mint nap.

A szomszédaimat utólag megkérdeztem, mire gondoltak, amikor meglátták az arcomat? A válaszok a himlő, az égés és az allergia köré rendeződtek és szinte mindegyikük fejében megfordult, hogy talán fertőző...

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta