Utcai torna: ha tényleg szép és arányos testre vágyik

Zanza!

A szabadtéri edzés egyre népszerűbb Magyarországon, látványosan szaporodnak a különböző szabadtéri kondi- és tornaparkok. A Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága is a Szabadtéri Testnevelők Egyesületének látványos bemutatójával hívta fel a figyelmet arra, hogy a házimunka is megterhelő lehet az ízületek számára. A bemutató után az egyesület alelnökével, Jahn Gergellyel beszélgettünk arról, hogy mi is valójában a szabadtéri torna és hogyan érdemes nekikezdeni.

A Szabadtéri Testnevelők Egyesülete

Az egyesületet körülbelül 1 évvel ezelőtt jegyezték be hivatalosan, de a kezdeményezés körülbelül 2 éves történetre tekint vissza. „A hazai street workout élet szervezőivel akkor támadt az igény, hogy valamilyen módon a bürokratikus térképre kell kerülnünk, amikor egy országos találkozót szerveztünk és bárhol próbáltunk meg támogatást kérni, mindenhol falakba ütköztünk. Szívesen támogattak volna minket, de mivel nem voltunk hivatalosak, erre nem volt mód. Ezen okulva összeálltunk páran, és megalapítottuk az egyesületet, méghozzá úgy, hogy az ország minden régiójából legyen képviselő és ezáltal össze tudjuk fogni, hangolni a sport országos szervezését. Évente több verseny, találkozó, tábor, bemutató szervezését végezzük, mi delegáljuk a világbajnokságra a résztvevőket egy válogatón keresztül" – mondta az egyesületről Jahn Gergely.

Mit nevezünk szabadtéri tornának?

A szabadban, saját súllyal végzett tornát, erőállóképesség-fejlesztő gyakorlatokkal. Az alapgyakorlatok közé tartozik a húzódzkodás, a fekvőtámasz, a tolódzkodás és a guggolás, ezeken kívül vannak még a különböző tartáselemek, ami azt jelenti, hogy adott figurában meg kell tartanunk a saját testünket. Az edzéshez mindent fel lehet használni, amit a környezet biztosít. Ez a mozgásforma az amerikai gettókból indult, ott is azt használták, amit találtak a lámpapóznán át a padokon át a kocsik lökhárítójáig. Így tulajdonképpen az egész világ egy konditerem lesz, és akik ezt a sportágat űzik, mindenhol megtalálják az edzéshez szükséges eszközöket, akár otthon, akár az utcán, akár a játszótéren, akár a konditeremben.

Ti hogyan fedeztétek fel ezt a mozgásformát?

A Youtube-on fedeztük fel és rájöttünk, hogy ez egy nagyon ösztönös dolog, a szervezetünket tulajdonképpen ezekre a mozdulatokra teremtették és nincs olyan kondíciónövelő program, aminek ezek a gyakorlatok ne képeznék az alapját. A gyerekek ugyanezt csinálják a játszótereken, és utána valami elromlik, bár a felnőttekben is ott van azért a késztetés, hogy ha meglátnak valami érdekes tárgyat, akkor felmásszanak rá. Ezek a mozdulatok sok izomcsoport bevonását igénylik, nincs izoláció, nem külön-külön foglalkozunk velük, ahogy a profi testépítők, akiknek tulajdonképpen semmi más dolguk, mint edzeni. Egy átlagembernek nem is lenne ideje (vagy nem szánna rá annyi időt) ezekkel így foglalkozni, így viszont egy arányos, funkcionális izomzatot építhet. Ahogy láttuk ezeket az arányos, egészséges fizikumú embereket a videókon, nekünk is kedvünk támadt kipróbálni. Először a könnyebb gyakorlatokkal kezdtük, amiket eleve meg tudtunk csinálni, majd így haladtunk előre, és most már számunkra sem tünnek olyan bonyolultnak az ő mutatványaik.

Milyen előnyei vannak még?

Amellett, hogy formálódik a test és nő az állóképesség, fontos az is, hogy olyan dolgokat tanulunk, amiket be tudunk mutatni az embereknek, amikkel szórakoztatni tudjuk őket. Ha valaki csak az esztétikumra hajt, az eredményeit meg tudja mutatni a barátnőjének és a strandon, itt viszont jóval többről van szó. És egyre több fiatal csatlakozik, rajtuk pedig nagyon gyorsan meglátszik, ha valami hasznos dolgot művelnek. New Yorkban is az volt a cél, hogy a fiatalokat a sport felé tereljék, ám mivel nem volt pénz, olyan mozgásforma kellett, amihez nincs is rá szükség. Korábban az volt a menő, ha az iskola utána haverokkal el lehetett menni cigizni és inni, most pedig ez. Közösségteremtő ereje van. Arról nem is beszélve, hogy nem helyhez kötött, nincs az a kényszer, hogy most el kell menni a konditerembe, nem kell tartanod attól, hogyha nyaralni mész, akkor nem tudsz majd edzeni.

Hogyan érdemes belevágni?

Mint minden sportághoz, ehhez is alázattal kell hozzáállni. Nem kell egyből a csúcsra törni, ha kell, hónapokat, sőt, éveket is érdemes rászánni az alapok elsajátításához. Mindig olyan gyakorlatokat szabad csak végezni, amihez az embernek megvan a fizikuma. Ha valaki nem elég hajlékony és edzett, akkor az szakadáshoz, kopáshoz, húzódáshoz, zúzódáshoz vezethet és ez további panaszokat okozhat, így fő az óvatosság. Azoknak, akiknek egészségügyi problémáik vannak, még óvatosabban kell nekifogniuk, és csak olyan mozdulatokat szabad csinálni, amelyek nem járnak fájdalommal, és mielőtt mozogni kezdenének, mindenképpen keressenek fel egy mozgásterapeutát.

Egyénileg is el lehet kezdeni az edzést vagy érdemes csatlakozni egy csapathoz?

Ami a kezdeteket illeti, érdemes tapasztalt emberhez fordulni, az ország számos pontján vannak csapatok, csoportok, akik együtt edzenek. A legjobb módszer, ha az ember belép a Facebook-csoportunkba és körülnéz, körbekérdez,hogy kik edzenek a közelében. Ha nincs lehetősége senkihez csatlakozni, akkor a Youtube tele van úgynevezett tutorialokkal, vagyis edzővideókkal, melyek megtanítják az egyes gyakorlatok helyes kivitelezését. Sajnos ezek között van jó pár csapnivaló, de ha ajánlhatok valamit, akkor a Barstarzz csatornáján érdemes keresgélni, ők ugyanis értenek hozzá. 

Mennyit érdemes edzeni?

Heti háromszor egy óra a minimum, ennél kevesebbet nem érdemes. Ez minden sportágra igaz, és annak is legalább ennyit kell mozognia, aki nem akar komoly eredményeket elérni. Ha viszont pont ez a cél, akkor heti öt-hat alkalom ajánlott. Aki fizikai munkát végez, az ezzel letudja a napi mozgásadagját, viszont aki irodában dolgozik, annak elengedhetetlen, hogy óránként öt percre felálljon az asztaltól és megmozgassa egy kicsit izmait. Az embereknek meg kellene tanulniuk, hogy nincs könnyebb út, és muszáj mozogni. A legtöbben nem tartják karban a testüket, és ez egy olyan ördögi kör, amiről az idő előrehaladtával egyre nehezebb kilépni. Középiskolai tanároktól tudom, hogy a gyerekek majdnem fele valamilyen szinten fel van mentve tornából, ötödüknek olyan gerincferdülése van, hogy nem mozoghatnak. És az, hogy párszor lemegyünk edzőterembe, nem segít, ezt magamon tapasztaltam. Mindig sokat mozogtam, de a munkahelyi nyújtásokat, kimozgatásokat mindig elhanyagoltam. Volt egy vállsérülésem, amivel egy évig vacakoltam. a végén már nem tudtam aludni, annyira zsibbadt a karom. Amióta azonban az irodában is felszereltünk egy húzódzkodó rudat, sokkal jobban vagyok.

Milyen sportágakkal érdemes kiegészíteni?

Ez a mozgásforma alaposan megdolgoztatja a felsőtest, a törzs izmait, a lábaknál viszont van egy kis hiányosság. Mi sokat guggolunk, akár úgyis, hogy egymás nyakába ülünk. A láb edzéséhez persze bármilyen plusz súly megteszi, viselhetünk súlyzós mellényt, edzhetünk kettlebellel, tárcsával, olimpiai rúddal vagy akár egy kövekkel telepakolt hátizsákkal is, a lényeg az, hogy maradjunk a természetes mozgásmintáknál, erről szól ugyanis a calisthenics, aminek a street work out az egyik fajtája. Aki elég mobilis, az egylábas guggolással is próbálkozhat, ám aki még nem elég ruganyos, kerülje ezt a gyakorlatot, ugyanis az ízületei bánhatják

Mire kell ügyelni ősszel és télen?

Nagyon fontos a réteges öltözködés, sapka, sál, kesztyű mindenképpen kell és az ízületeket is jól be kell bugyolálni. A bemelegítést soha nem szabad elhanyagolni, de ilyenkor különösen lényeges. Például az otthon, a munkahely és a park közötti távot kocogva érdemes megtenni. Persze a szabadtéri edzés helyett otthon vagy konditeremben is lehet gyakorolni. Nagyon olcsón lehet kapni például húzódzkodó rudat, de fekvőtámaszt is bárhol lehet végezni, a kézenálláshoz is csak egy fal kell. Ráadásul egyre több edzőteremben vannak a funkcionális edzésekhez szükséges eszközök is.

 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra