#ÉLETEM

Ne betegedjen bele a munkába!

2014. január 29., szerda 12:49

Akik irodában dolgoznak, nap mint nap kénytelenek szembesülni az ülőmunka átkaival. Sajnos kevesen vannak, akik egyáltalán nem sínylik meg, ezért összeszedtük a leggyakoribb panaszokat, és a megoldásokat, amelyekkel enyhíteni lehet a kellemetlen tüneteket.

Száraz szem szindróma

Amikor az ember feszülten figyeli a képernyőt, hajlamos arra, hogy hosszú időn keresztül pislogni is elfelejtsen. Ennek egyenes következménye az, hogy a szem kiszárad, ami akár krónikussá is válhat. Ekkor az illető eleinte idegentest-érzéssel küzd (magyarul úgy érzi, mintha porszem vagy szempilla került volna a szemébe), amit később égő, fájdalmas tünetek váltanak fel. Hogy elkerülhesse a problémát, tudatosan kell odafigyelnie arra, hogy rendszeresen pislogjon: ezt megfelelő fényviszonyok biztosításával segíteni is tudja, azaz fontos, jól megvilágított környezetben dolgozzon. Ha már bekövetkezett a baj, akkor első körben műkönny alkalmazásával próbálkozhat, ha pedig így sem változik a helyzet, érdemes szemorvoshoz fordulnia.

Ínhüvelygyulladás

Aki számítógépen dolgozik, annak ismerős jelenség, amikor a sok gépelés következtében a kézfejében, csuklójában kisugárzó fájdalom lép fel, melyet akár halk ropogás is kísér. Enyhébb esetben pár nap pihentetés után elmúlik a probléma, azonban ha tovább erőlteti, akkor az ínhüvely gyulladása mellett fertőzés is kialakulhat, amit már lényegesen nehezebb kezelni. Ha ön is tapasztal olykor hasonló tüneteket, próbálja meg pihentetni és befáslizni a kezét, és rásegíthet mindezek hatására gyulladáscsökkentő kenőcsökkel is. Ha ezek hatására sem javulnak a panaszok, fizioterápia, esetleg antibiotikumos kezelés javasolt.

Nyak- és hátfájás

Szinte nincs is olyan irodai dolgozó, aki az ülőmunka következtében ne fájlalta volna nyakát vagy a hátát. Ennek oka nagyon egyszerű: a helytelen testtartás. Bár valóban nehéz egész nap egyenes háttal és nyakkal ülni, ha megfelelően van beállítva és elhelyezve a szék, a billentyű és a monitor, akkor nem annyira megerőltető. Fontos, hogy a monitor közepe szemmagasságban legyen, így elkerülheti, hogy görnyedjen és hogy nyakával 'S' alakot formáljon. Ezen kívül érdemes a széket úgy beállítani, hogy az asztal kb. a derékig érjen, így a kezeket kényelmesen lehet a klaviatúrára tenni (az alsó- és felsőkarnak kb 90 fokos szöget kell bezárnia).Természetesen megteremtheti magának a legideálisabb körülményeket, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy óránként 10 perce álljon fel és mozgassa át magát egy kicsit! Amennyiben már krónikussá vált a hát- illetve a nyakfájása, válasszon magának olyan sportokat – pl. jóga, úszás, gerinctorna -, melyek a hát izmait dolgoztatják meg és elősegítik a helyes testtartást, vagy keressen a neten olyan nyújtó videókat, melyekkel orvosolhatja a panaszait!

Visszerek

Napjainkban egyre több fiatal lábán jelennek meg bőr alól elősejlő (rosszabb esetben akár ki is türemkedő) visszerek, melyek kialakulásában a genetikai okokon kívül az ülőmunka is szerepet játszik. Ez javítható az érintett végtag kompressziós kezelésével (vagy gumiharisnyával, vagy rugalmas pólyával), visszér elleni kenőcsökkel, de a legjobb mégiscsak a megelőzés, amit főleg a láb mozgatásával érhet el. A megelőzés, illetve a kezelés azért is fontos, mert a visszerek olyan súlyos szövődményt is okozhatnak, mint a mélyvénás trombózis. Ezért is fontos a már említett, óránként legalább 10 perces mozgás, és hogy hetente legalább kétszer sportoljon is valamit.

Fejfájás

Ez talán a leggyakoribb panasz, amivel az irodai dolgozók szembesülnek, mivel kínzó fejfájás több okból is kialakulhat. Elsősorban a rossz tartás, a szemproblémák és a stressz tehető felelőssé a fejfájásos tünetekért. A folyamatos görnyedés miatt ugyanis a nyak izmai megfeszülnek, és eközben nyomhatják a közelben futó idegeket, ami fejfájásként jelentkezhet. Hogy ezt elkerülje, végezzen a székében nyaktornát, időközönként járjon el lazító masszázsra, és persze ennek is jót tesz a munka közben, óránként elvégzett tízperces átmozgatás. Ha nem javul a dolog, érdemes látásvizsgálatott végeztetnie, elképzelhető, hogy elegendő az is, ha csak munka közben visel szemüveget!

A stresszről és kezeléséről pedig már sokat írtunk: a legjobb persze, ha megtalálja élete munkáját, de amíg ez nem jön össze, addig is tehet pár dolgot, hogy ne utálja azt, amit épp csinál, és jobban boldoguljon a munkahelyén. Ha pedig nincs más megoldás, kezdje összerakni a tuti CV-t, még mielőtt rámegy arra, amit nap mint nap kénytelen csinálni.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta