#ÉLETEM

Magyar lány az egyik legjobb ifjú golfos

2013. november 12., kedd 12:49

Az utóbbi időben a sportújságokban többször lehetett Rózsa Csilla nevével találkozni, hiszen rendszeresen kiemelkedően szerepelt a különböző golfversenyeken. Volt többek között olyan alkalom is, amikor sikerült legyőznie a tavalyi Európa-bajnokot, a francia Céline Boutiert, és tavaly óta vezeti a World Junior Golf Series ranglistáját, azaz ő az egyik legjobb fiatal női golfjátékos. Mindemellett kétszeres junior és kétszeres felnőtt magyar bajnok. Ahogy a Díványnak elmondta, ezekre talán a legbüszkébb az eredményei között. Rózsát arról kérdeztük, hogyan ismerkedett a sporttal, milyenek az edzések és hogy kinek ajánlaná. Kiderült az is, hogy a golf nem csak a kiváltságosok sportja.

A most tizenhat éves lány nyolc évesen találkozott először a golffal: egy eseményen volt a családjával, ahol ki is lehetett próbálni. Ott mondta neki egy oktató, hogy ügyes. "Na, és ez 3 évig megragadt a fejemben." Aztán épült a közelükben egy pálya, ahova tizenegy évesen elengedte már az anyja gyakorolni. Elsőre egyébként nem tudja, hogy bármi is megfogalmazódott-e benne a golfról, most viszont már semmire nem cserélné egy jó ütés érzését a kezében, és a látványát a fejében: "Mondhatjuk úgy, hogy azért játszunk, hogy egy-egy jót üssünk." A golfozás előtt teniszezett, de tizenegy éves korában döntenie kellett, hogy melyiket választja, mert mindkettő elég időigényes. "Nem bántam meg."

601708 275610365916857 792864402 n
Fotó: Facebook / Rózsa Csilla

Az edzések

A golf lényege, nagyon leegyszerűsítve, hogy egy apró labdát kell különböző akadályok között, különféle utakon eljuttatni tizennyolc lyukba, mindezt a természetben kiépített pályán. Egy évben két időszak van: tavasz-nyár a versenyidőszak, amikor az időjárás leginkább engedi, hogy versenyeket rendezzenek. Ilyenkor egy-egy verseny között Rózsának csak egy-két napja van arra, hogy eddzen. A másik a téli felkészülési időszak, amikor heti hat edzése van, és mellett még heti háromszor egy-egy óra kondizás. a vasárnap pihenőnap. A golfedzései pedig reggel kilenctől nagyjából este hatig, azaz sötétedésig tartanak.

Az eső, mint mondta, nem különösebben befolyásolja a menetrendet, mert szakadó esőben is kell versenyezniük, csak villámláskor kell abbahagyniuk. Persze, hogy ne fázzanak meg, azért időnként adnak egy kis engedményt maguknak, és mielőtt teljesen eláznának, bejönnek a pályáról. Mivel viszont tetőtől talpig vízhatlan ruhában vannak, az edzés így is eltart egy darabig. Vannak egyébként beltéri gyakorlók is, ahol egy hálóba kell ütögetni a labdát, valamint szimulátoron is lehet gyakorolni. Rózsa viszont már bőven van annyira kiemelkedő játékos, hogy karácsonyig Floridába utazzon az edzőjéhez a téli felkészülésre.

A golfos edzés egyébként, ahogy a Díványnak elmagyarázta, nagy monotonitástűrést igényel. Mivel egy gyors mozdulatról van szó, nem lehet azonnal változtatni, rávezető gyakorlatokat végeznek, és miután az apróság pár száz labda után berögzült, meg lehet próbálkozni azzal, hogy beépítsék a teljes lendítésbe. "Maga az úgynevezett swing nagyon összetett. A téli időszakban van lehetőség nagyobb változtatásokra, mert ilyenkor kevesebb a verseny és teljesen szét lehet szedni, majd újra összerakni a mozdulatot." És hogy mik tartoznak ebbe bele? Lehet például a csuklótartáson, a rogyasztáson vagy a lendítésen változtatni.

1010963 275403585937535 1529527440 n
Fotó: Facebook / Rózsa Csilla

A konditermes edzéseken főleg az állóképességre mennek, rövid, ismétlődő gyakorlatokat végeznek (például egy perc ugrókötelezés, majd egy perc futógyakorlat, így tovább, majd az egészet előről). Emellett pedig a fő izomcsoportokra dolgoznak rá például guggolással, húzóckodással. A lényeg, hogy mindenhez a saját súlyát használja.

Tapasztalat, fegyelem

Rózsa Csillának állítása szerint mentálisan kell még erősödnie, és tapasztalatot is kell szereznie - lehetőleg nyilván minél több helyzetben. Magyarországon már csak négy nagy versenyen játszik (magyar amatőr bajnokság, magyar amatőr nyílt bajnokság, nyílt magyar junior bajnokság és magyar kupa), sokat van külföldön. Mint kiderült, rengeteg olyan verseny van szerte a világban, amire érdemes egy játékosnak elmenni (németek, franciák, britek, spanyolok, amerikai és dél-afrikai felnőtt és junior bajnokságok), ezekre viszont egyre nehezebb bekerülni. Rózsa mindenképpen a profi golffal szeretne foglalkozni, de mint mondta, csak jövőre fog kiderülni, hogy ez pontosan hogy fog kinézni.

És hogy kinek ajánlja? "Nincs igazán korhoz kötve. Ezt bármikor el lehet kezdeni. Sok senior ismerősöm van, akik már idősebb korban kezdték, de még mindig lelkesen járnak. Természetben vannak a barátokkal, ez a lényeg. Fiatalon pedig sok dologra tanít: fegyelemre, alázatra, szorgalomra. Emellett ki ne szeretne versenyezni?"

1016126 276020959209131 236815292 n
Fotó: Facebook / Rózsa Csilla

Kedvet kapott?

A golf ráadásul korántsem olyan költséges, mint azt elsőre gondolná. Használt profi szetthez már 25 ezer forintért hozzá lehet jutni, de hasonló áron lehet új kezdő szettet is vásárolni. A pályahasználat egy évre kortól függően akár 60 ezertől is megváltható (felnőttnek 120 ezer forint körül van), egy hétköznapra pedig ötezerért be lehet szállni egy pályába.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 4 ruhadarab, aminek nincs helye egy stílusos nő ruhatárában

A nagy őszi gardróbcsere remek alkalom arra, hogy megszabaduljunk néhány olyan holmitól, ami csak a megvásárlás pillanatában tűnt jó ötletnek. A divat változik, trendek jönnek-mennek, de biztos lehetsz benne, hogy a most következő cuccok nélkül igenis, lehet élni. Ráadásul egy magabiztos, stílusos életet.

KERTÉSZ Így gondozd ősszel a csónakorchidádat

Most, hogy ránk rúgta az ajtót az ősz, egyre jobban figyelünk a szobanövényekre. Az orchideák különösen népszerűek. ennek oka lehet különleges szépségük, szokatlan megjelenésük, vagy éppen az, hogy a meleg trópusi tájak hangulatát hozzák közel, ami télen különösen jóleső érzés.

OTTHONTÉRKÉP Elfogytak a zuglói garázsok

Fizetős övezetté vált a XIV. kerületben az Örs vezér tere és a Felvonulási tér környéke is. Ráadásul nem csak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is. Gondoltuk, megnézzük, milyen a garázshelyzet a kerületben. Aztán koppantunk.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta