Nagyvárosi kertész: génbank az ablakban

Zanza!

Lila répa, csíkos cékla, chili-chilly ezer színben, hófehér paradicsom. Úgy hangzanak, mintha valami agyament genetikus teremtményei volnának, pedig nem. Létező, tájjellegű, vagy elfeledett zöldségfélékről van szó, csak éppen „egzotikus” voltuk miatt kevesen ismerik őket itthon.

Színes paprikák
Színes paprikák

Tudták, hogy közel 300 féle paradicsom létezik? És 400 fajta paprika? És ez még semmi ahhoz képest, hogy ezen fajok egy része akár egy nagyvárosi balkonládában is termeszthető!

Domonyai András civil kutató projektjével, a MonJardinnel olyasmibe kezdett, amely nemcsak egy kis cégnek hozhat hasznot, hanem az ország mezőgazdaságába és a zöldségfogyasztási szokásainkba is új színt vihet.

Edzés paradicsomoknak

Különlegességek óvodája
Különlegességek óvodája

A kutatási projekt egyik legjelentősebb feladata annak kiderítése, hogy melyek azok a zöldségfajták, amelyek amellett, hogy szeretik és bírják a már lassan változó itthoni klímát, azt a stresszt is jól tűrik, ha a balkonkertész gazdi elmegy egy hétre nyaralni.

A Monjardin néhány év kutatómunka után már tud megoldást kínálni ezekre a kérdésekre is, sőt: nem egy olyan fajta van a birtokában, amely maradéktalanul eleget tesz a fenti kívánalmaknak.

A kutatómunka azonban nem csak a városi hobbikertészek kényelme miatt folyik, annál a távlati célok sokkal komolyabbak. Akiben tehát az merült volna fel, hogy vajon szükséges-e sokmilliós beruházás ahhoz, hogy a városi kertészek elmehessenek nyaralni, az jó ha tudja, a MonJardin projekt ennél sokkal többről szól.

A balkonkertészeti projekt-rész maradéktalanul próbálja modellezni egy átlagos városlakó szakértelmét, idejét, odafigyelését, amit a növényeire fordíthat. Mindezt úgy, hogy azok mégis elfogadható, a konyhát akár önellátóvá tévő, de mindenképpen gasztronómiánkat gazdagító, ésszerű mennyiségű termést hozzanak a termesztési időszak végére a balkonládákban.

Ehhez – részben kényszerből, részben ésszerű megfontolásokból – még nem szükségesek milliós befektetések. Az elv az, hogy a legelső a kutatómunka. Az értelmes részeredmények megjelenése után kezdődhetett az Európában még csak kevéssé ismert, de hatalmas növekedés előtt álló, várhatóan a vevőnek és a befektetőnek is jelentős hasznot hozó, tőkeigényesebb termékpaletta kifejlesztése.

Nekünk a Balaton a Riviéra

Közelgő események kertbarátoknak

2012. április 7-8 és 14-15.: Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben

Az ELTE Füvészkertben több éves hagyomány az évente megrendezett Sakura ünnep, amely mindig az áprilisi japán cseresznyefa virágzáshoz, Japán tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz kapcsolódik. Ilyenkor, amikor a japán cseresznyefák virágot bontanak a Füvészkertben, a látogatók – a japán szokásokhoz hasonlóan – takaróra telepedve piknikezhetnek a kertben, gyönyörködhetnek a Sakura fák virágzásában. Emellett más érdekes, a japán kultúrához kapcsolódó program is várja a látogatókat, például teaház, kalligráfiai bemutató, és íjászat. A részletes programot a Füvészkert honlapján lehet megtekinteni.

2012. április 12–15.: Orchidea Kongresszus és Kiállítás (Syma Csarnok Budapest)

2012. április 20–22.: Újbudai Dísznövény vásár

2012. április 27–29.: Corvinus Díszkert 2012 dísznövény kiállítás és vásár

A magyar Alföld egyes részeit a FAO már félsivatagos területté nyilvánította. Ezzel kapcsolatban lehet sopánkodni, vagy lehet előre gondolkodni, ahogyan néhány felkészült agrárszakember, vagy a MonJardin már levédett projektje is teszi. Ha félsivatag, akkor meg kell vizsgálni, hogy mit termesztenek azokban az országokban, ahol az ilyen mikroklíma már évszázadok óta jellemző. Például Madagaszkár, Zanzibár, Közép-Amerika, Ázsia, és Ausztrália egyes területein. A folyamatot elmondani egyszerű, megvalósítása viszont hosszú munkát kíván a MonJardin csapatától.

A helyszínen felkutatják az ideális, szóba jöhető, hagyományosan termesztett haszonnövényeket. Elkezdik itthoni, kontrollált termesztésüket tesztkörülmények között. Végül szelektálják a legjobban viselkedő egyedeket, akár egész új alfajt kialakítva, amelyik már ősének kedvező tulajdonságait is tartalmazva, direkt genetikai beavatkozás nélkül, tökéletesen alkalmazkodni tud az itthoni klímához, lehetőleg minél kisebb környezeti terhelést okozva.

Egyszerűen hangzik, de mégsem az, mert nálunk a vetőmagok és a kutatás hivatalos engedélyeztetése, a kereskedelmi forgalombahozatal folyamata (az EU-s szabályoknak is meg kell felelni) olyan költséges folyamat lesz, amelyet egy átlagos magánszemély az akár milliárdos haszon reményében sem biztos, hogy saját zsebből képes finanszírozni.

Chioggia.c+ękla stock

Több országban már sikeresen oldják meg ezt a problémát, részben magánbefektetői, részben állami támogatással. Ha például valaki besétál az osztrák határ melletti első Praktiker áruházba, az megvásárolhatja annak az adott környéknek ajánlott, oda alkalmas speciális tájfajtáit, vetőmag vagy palánta formájában. Spanyolországban dettó.

Ezeket az elfeledett, vagy új, de táj-illeszkedő vagy már tájjellegű fajtákat elkötelezett kistermelők, mikrocégek, őstermelők termesztik, értékesítik. Büszkék rá. Finomabbnak, másnak, a tájhoz tartozónak tálalják őket, úgy mint az akár csupán 30 kilométerrel odébb termesztő gazda a saját zöldségeit. (Úgy kell elképzelni, mint ahogy a budapestiek a Dreherre, a Soproniak az Ászokra, a Miskolciak pedig a Borsodi sörre esküsznek, és meg vannak győződve arról, hogy a többi sör a nyomukba sem ér.)

Mángold az ablakban

Van akinek muskátli, van akinek bazsalikom, és van akinek színes mángold nő a konyhaablak párkányán, cserépben. Az utóbbi természetesen a MonJardin irodájában található, én máshol még nem találkoztam azzal, hogy ezt az egyébként nagyon dekoratív levélzöldséget cserépben nevelték volna.

„Mindig van egy cseréppel az ablakunkban. Folyamatosan nő és szedhető, ezerféleképpen fel lehet használni, úgy szeretjük a legjobban, ha zsülienre vágva, olajon megijesztve tésztára tesszük, de a növény az összes levélzöldségünket helyettesítheti. Hangsúlyos, fűszeres, „növényes”, a spenótnál karakteresebb íze van, ha egy kis fokhagymát is tesz hozzá az ember, fejedelmi köretként tálalható.”

A mángold egyszerűen szép...
A mángold egyszerűen szép...

A MonJardin álláspontja szerint vissza kell hozni a tájjellegű és igazán izgalmas, elfeledett zöldségfajtákat, és ezzel párhuzamosan új, sikerrel termeszthető fajtákat is be kell vezetni. Ez nagy lehetőséget (de rövidesen kényszert is) jelent a mezőgazdaságnak: nem csak azért, mert új munkalehetőségeket hozhat majd a vidéknek, hanem azért is, mert egyre többet fognak érni a kistermelői vagy otthoni, alacsony költséggel, hagyományos eljárásokkal termesztett , de mégis különleges fajták és haszonnövények.

Blogmustra