EGO

Megvan, mi kell az igazán jó ajándékhoz

2016. december 21., szerda 19:30

Ideális esetben már rég kitalálta, elkészítette vagy megvette az ajándékot mindenkinek, előkészítette az ünnepekre, amit kell, lezárta a még futó munkaprojektjeit, és már csak karácsonyi dalokat dúdolgatva ücsörög a karosszékében, kezében egy pohár jó forralt borral. Ha azonban mégsem ilyen mázlista, ha vár még önre egy utolsó kör agyalás, rohanás, kapkodás, de mégis szeretne elég jó ajándékot adni szeretteinek, akkor érdemes venni egy mély levegőt, és tudományos alapokra helyzeni az ajándékvásárlást. Még jó, hogy a téma a pszichológusokat is érdekli. 

Az a gond, hogy nem látjuk a másikat

Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy béna ajándékot az ad, akiben túl sok vagy túl kevés a kreativitás, aki magából indul ki, akit elvakítanak a csillogó dolgok, vagy aki odabent, mélyen direkt bántani akar. Ezekben az állapotokban az a közös, hogy az ajándékozó nem veszi figyelembe azt, akinek az ajándékot adja, és úgy tűnik, ezt a hibát nemcsak az empátiahiány, az önzőség és a passzív-agresszív viselkedés hozza magával. A gond azzal van, hogy teljesen más motiválja az ajándékozót, mint ami az ajándékozott számára valódi értéket hordoz. Legalábbis egy friss kutatás erre jutott.

shutterstock 527346793

Current Directions in Psychological Science oldalán nemrég megjelent kutatás szerint hajlamosak vagyunk annak alapján ajándékot választani, hogy az milyen hatást ér majd el az átadás pillanatában. Ez persze egyrészről érthető. Átkozottul jó érzés látni, hogy a szerettünk meglepődik, hogy boldog, büszkeséggel tölt el minket, hogy az ajándékra áldozott idő, energia és pénz egy katartikus pillanattal térül meg. Az ajándékozott szempontjai azonban mások. Számára sokkal többet jelent, ha hosszú távon is örömöt okoz neki az ajándék, ha rendszeresen használni tudja, ha idővel mélyül annak értéke. Ha az ember például kap egy meleg, puha takarót, azt az átadás pillanatában nyilván kevés örömkitörés, hűha és azonnal kifejezett hála kíséri majd, de minden olyan téli estén, amikor az ajándékozott a kanapén fekve abba burkolózik, szeretni fogja. Éppen ezért nem kell feltétlenül elfelejteni a praktikus ajándékokat, ha szükség van rá, egy porszívó vagy egy kenyérpirító nagy könnyebbséget, tartós életminőség-javulást okoz a mindennapokban. 

Nézőpontot, azt kell váltani

Az, hogy ajándékválasztáskor hajlamosak vagyunk csak arra az egy pillanatra fókuszálni, amelyikben mi is részt veszünk, számos következménnyel jár. Ezek a következmények pedig rossz választásokhoz vezetnek. Részben emiatt ragaszkodunk ahhoz, hogy valami meglepetést vásároljunk, hogy váratlan dolgot adjunk. Ez persze azokban a helyzetekben jó, ha a másiknak gőze sincs, hogy mire van szüksége, hogy mire vágyik. Ha azonban szerettünk pontosan tudja, mit akar, érdemes neki azt megadni. A kutatások szerint nagyobb örömöt okozunk vele. Ráadásul így még agyalnunk sem kell, bőven elég, ha megkérdezzük, mit kér a másik karácsonyra. 

A másik nagy hiba, amit hajlamosak vagyunk elkövetni, hogy valami drága vagy különleges tárgyat választunk ajándéknak, ami már ránézésre kiváltja a lelkesedést. Ez nekünk, ajándékozóknak, nyilván öröm, de a másik szempontjából sokszor szerencsésebb, például egy jövőben bekövetkező élményt ajándékozni. Ez a materiális javakkal szemben sokkal inkább hozzájárul ahhoz, hogy a másik boldog, tartalmas életet éljen. Ennél jobb ajándékot pedig nehezen adhatnánk.

Ha tehát fontos nekünk, hogy a másik tényleg boldog legyen az ajándékával, ha hosszú távon szeretnénk örömet szerezni, akkor érdemes elengedni azt a vágyunkat, hogy az öröm legintenzívebb pillanatainak mi is a részeseivé váljunk, és válasszunk olyan ajándékot, amit tényleg szeretne a másik, amire szüksége van, és aminek valódi értéke talán csak később bontakozik ki teljesen. Ha pedig ez a megoldás nem szimpatikus, és azzal nyugtatja magát, hogy úgyis a szándék a fontos, van egy rossz hírünk: nem így van. Elsősorban ugyanis a jó ajándéknak örülünk, és nem annak, ami kizárólag a szándékról tanúskodik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a befektetett időt és energiát nem díjazzuk, csak arról van szó, hogy a gyakorlatban az ajándék maga fontosabb, mint annak a szimbolikus jelentősége. 

Blogok, amiket olvasunk

JÓZAN Mit ad az alkohol, mit ad a józanság?

Hazugság lenne, ha azt mondanám, józannak lenni mindig csodás vagy könnyű. Akkor mégis mit ad? Összeszedtem, nekem miért jó nem inni.

KETTŐS MÉRCE Tényleg bezárják a CEU-t, mert... Soros?

Nem lehetne kivételesen a magyar diákok és professzorok érdekeit nézni, meg azt, hogy viszik jó hírünket a nagyvilágban?

SZUBKULTÚR Ez a könyvtár olyan menő, hogy arra nincsenek szavak

Hipermodern űrhajóval a Gutenberg galaxisba? Ezt itt komolyan vették, és építettek egy olyan könyvtárat, hogy a képeket nézve dalra fakad a szívünk. Mennyire menő már!
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés