Hamarosan a napvédelemre is kapszulát szedünk

Zanza!

A legújabb kutatás szerint a jövőben egy olyan növénykivonatot terveznek piacra dobni, amely belülről fogja védeni a bőrt a nap káros sugaraival szemben. Amíg viszont nem kapszulásítják a jótékony hatású harasztot, a naptej mellett együnk minél több paradicsomot!

A jövőben lehet, hogy kapható lesz egy olyan növénykivonat, amely belülről fogja védeni a bőrt a nap káros sugaraival szemben. A hatóanyagot a Polypodium Leucotomos nevű Közép-Amerikában őshonos harasztból vonták ki. „Kapszula formájában lehet bevenni, és így belsőleg nyújt védelmet az UV-sugarak okozta károsodásokkal szemben.”- magyarázta Thomas Luger professzor, a Münsteri Klinika igazgatója.

Anti-ageing, fény- és immunvédő

Kell ennél több? A növényi kivonat ugyanis állítólag megelőzi a napégést, megakadályozza a bőr öregedését és az immunrendszer fény hatására történő esetleges legyengülését.  A harasztkivonat hatékonyságát gyulladásos bőrbetegségekkel végzett próbák már tudományosan igazolták. Mesterséges körülmények között vizsgálták az UV-A sugarak hatását az emberi bőrre, és azt tapasztalták, hogy azok a tesztszemélyek, akik megkapták a növényi hatóanyagot, kevésbé égtek le, mint akik nem kaptak a kivonatból.

A német professzor abban is bízik, hogy a kapszula bevételével ezt a hatást lézeres kezelésnél és különböző gyógyszerek hatására kialakuló fényérzékenység enyhítésére is használhatják. Az orvosok optimisták, már csak azért is, mert más olyan bőrbetegségnél, amilyen például az atópiás dermatitisz, a vitiligo vagy a rozácea, a harasztkivonat védő hatását szintén kimutatták. Azt azonban még vizsgálják, hogy a hatóanyag a bőrrákkal szemben is védelmet nyújt-e.

A célnak egyelőre a paradicsom is megfelel

Amíg a kapszula nem kerül forgalomba, addig a paradicsom is megfelel a célnak. A paradicsom húsa ugyanis szintén a belső napvédelmet szolgálja. Egy német-holland kutatócsapat összehasonlította, hogy bizonyos mennyiségű UV-sugárzás hatására milyen különbségek mutatkoznak a paradicsomot fogyasztók és a fényvédő szert egyáltalán nem alkalmazók bőrében. Az eredmény egyértelmű volt és meggyőző: 40%-kal volt kisebb a bőrirritáció mértéke azok bőrében, akik paradicsompürét kaptak.

Az eredményeket a kutatók a paradicsomban lévő nagy mennyiségű antioxidáns hatású festékanyagnak, a lycopinnak tulajdonítják. Ez az anyag a karotinoidok közé tartozik, melyek UV-sugárzással szembeni védő hatása már régóta ismert. Tudományosan már kimutatták, hogy számos krónikus betegség megelőzésében van fontos szerepe, köztük a prosztatarák, a szívbetegségek és az időskori vakság megelőzésében. A likopin antioxidáns hatásával csökkenti a szervezet szemmel látható, vagyis a bőr ráncosodásával járó, és nem látható idő előtti öregedését. A lycopin a paradicsomon kívül más piros és sárga gyümölcsökben is megtalálható (különösen a görögdinnyében, a csipkebogyóban és a vérnarancsban).

A paradicsom jó, mert

- C-vitamint és ötféle B-vitamint tartalmaz (ezek rendkívül fontos hatással vannak a bőr állapotára),     - gazdag ásványi anyagokban, nagyon erős antioxidáns,                                                                - magja fényvédő anyagokat tartalmaz                                                                                           - napi egy paradicsom fogyasztásával rengeteg betegség kialakulását előzheted meg (annak, aki nem szereti: paradicsom likopin kapszula már létezik!)
- nyersen és főzve is finom, recept-ajánlókat ITT találsz

Bár maga a paradicsom fogyasztása nyilván semmiképp sem helyettesíti a bőr külső védelmét, de kiegészítő védelmet adhat. Abban azonban senki ne bízzon, hogy a paradicsom rendszeres fogyasztásával, bőre nem károsodik vagy nem ég le! Akármennyi paradicsomot is ettünk a szabály, az szabály: 4 óra napozási embargó és fényvédelem árnyékban is!

Blogmustra