Roppant kellemetlen, amikor az embernek hirtelen szerelőt kell hívnia, mert meghibásodott valamilyen fontos készüléke vagy más, váratlan probléma adódott. Ilyen esetben sem szabad azonban megfeledkezni az elővigyázatosságról, hiszen a csalók rengetegféle módon próbálják átverni az embereket. Saját bőrén tapasztalta ezt meg két Tolna vármegyei nő, akik közösségi felületeken próbáltak szerelőt szerezni, ám elkövettek egy hatalmas hibát: előre átutalták a kért összeget.
Szerelőnek adták ki magukat a csalók
Egyiküknek a hűtőszekrénye romlott el. Mivel a korábbról ismert szakember nem érkezett meg a várt időre, feladott egy online hirdetést. Erre még aznap jelentkezett egy „szerelő”, aki vállalta a munkát. A nő a megadott bankszámlaszám és a hozzá tartozó név alapján nem gyanakodott, és még a javítás elvégzése előtt átutalta a kért összeget. Természetesen már ez is komoly hiba volt, hiszen sosem szabad ismeretlen embernek előre fizetni. A bűnözők nem elégedtek meg az így zsákmányolt pénzzel: a nőt felhívta a „szerelő könyvelője”, aki közölte, hogy az utalás nem ment át, és többször is megismételtette a tranzakciót a sértettel.
Összesen másfél millió forintot is meghaladó összeget csaltak ki a Tolna vármegyei nőtől.
A másik áldozat kéményseprőt keresett, és egy közösségi oldalon talált egy ilyen témájú hirdetést. Felvette a kapcsolatot a „mesterrel”, aki a megrendelés megerősítéseként szintén előreutalást kért. Itt sem sikerült az első tranzakció, és erre hivatkozva további kisebb-nagyobb összegek utalását kérte. Ebben az esetben összesen 750 ezer forintot veszített a nő, a szaki pedig egyik pillanatról a másikra eltűnt.
Érdemes résen lenni, hiszen a csalók módszerei folyamatosan változnak, egyre újabb és újabb trükköket eszelnek ki. Nemrég egy asszonytól például arra hivatkozva csaltak ki aranyékszereket és nagy mennyiségű készpénzt, hogy lánya bajba került.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés