Véget ér egy korszak: 90 ezer magyar háztartásban szűnik meg az óraleolvasás

GettyImages-166676218
Olvasási idő kb. 2 perc

Korszerű eszközök váltják fel a hagyományos óraleolvasási módszert, amelyek nemcsak a fogyasztók számára jelentenek kényelmesebb és pontosabb mérést, hanem az elosztóhálózat rugalmasságát és az ellátás biztonságát is növelik.

Több mint 89 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az MVM csoport két áramhálózati elosztó társasága több mint 5 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással – adta hírül az MTI. Az első lépcsőben összesen 20 milliárd forintos keretösszeget fordítanak mintegy 280 ezer eszköz telepítésére. A közlemény szerint e fejlesztés fontos része annak, hogy

versenyképes, megbízhatóan üzemelő villamosenergia-hálózat működjön Magyarországon, és megfizethető áron tudják ellátni a kis- és nagyfogyasztókat.

Több százezer okosmérő működik

„Már most is több százezer okosmérő működik Magyarországon, de fontos, hogy ezek az eszközök még jobban elterjedjenek” – mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára, hozzátéve: arra számítanak, hogy 2030-ra 40-50 százalékkal is nagyobb lehet hazánk áramigénye, így

megnő a villamosenergia-hálózatok stratégiai jelentősége, amire fel kell készülni.

Vége az óraleolvasásnak: a hagyományos módszert okosmérők váltják fel
Vége az óraleolvasásnak: a hagyományos módszert okosmérők váltják felD4Fish / Getty Images Hungary

Az óraleolvasás után csupa kényelem

A mostani hálózati üzemeltetés már most is korszerűbb a néhány évvel ezelőtti helyzethez képest, köszönhető ez többek között annak, hogy jelentősen megnőtt a megújulóenergia-termelő létesítmények száma. Az összes beépített napelemes kapacitás már 6000 megawattnyi, így a politikus szerint, ha süt a nap, akkor a paksi atomerőmű termelésével együtt Magyarország teljesen el tudja magát látni villamosenergiával,

ezt azonban a hálózatoknak le kell tudniuk szállítani.

Mátrai Károly, az MVM csoport vezérigazgatója szerint az okos fogyasztásmérőkkel sokkal több információ áll rendelkezésre a villamosenergia-hálózatokról, így szabályozhatóbb és biztonságosabb a rendszer. Az energetikai nagyvállalat egyébként már több mint 100 ezer okosmérőt működtet, és az újakkal együtt a vállalatcsoport által üzemeltetett összes fogyasztásmérő több mint 10 százaléka okosmérő lesz. A hosszú távú cél 650 ezer okosmérő felszerelése 2030-ig.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek