Családok százezreit támogatják milliókkal: most jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium

család otthon támogatás
Olvasási idő kb. 3 perc

Az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő családok akár 3 millió forintot is igényelhetnek otthonuk felújítására. A Nemzetgazdasági Minisztérium a Kormány Facebook-oldalán tájékoztatott a részletekről.

Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője videóüzenetben tájékoztat arról, hogy a Magyar Közlönyben fontos részletek láttak napvilágot a Vidéki Otthonfelújítási Programról. Mint mondta, akár külső festésre, a tető vagy például a fürdőszoba felújítására is használható lesz a 3 milliós támogatás.

Minden gyermeket váró vagy gyermeket nevelő, 5000 főnél kisebb településen élő magyar család jogosult a támogatásra. A támogatás célja, hogy elősegítsék a falvak népességmegtartó erejének növelését, valamint a lakhatási körülmények korszerűsítését tegyék lehetővé, amellyel a vidéki élet feltételeit javítják. A támogatást széles körű felújítási munkálatokra lehet igényelni.

Az érintettek a legfeljebb 3 millió forintos, vissza nem térítendő támogatás mellett további, maximum 3 millió forintot is igényelhetnek jelzálogalapú, államilag támogatott hitelkonstrukció formájában, amely 3%-os fix kamatozással érhető el. Ez lehetővé teszi a felújítási költségek megelőlegezését és megkönnyítését. 

Ők jogosultak a családokat támogató 3 millió forintra

A támogatásra házas- vagy élettársak pályázhatnak, akik legalább egy gyermeket várnak vagy nevelnek, és velük azonos címen laknak. Feltétel továbbá, hogy a pár legalább egyik tagjának maximum 30 napos megszakítással, legalább egyéves tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie Magyarországon vagy külföldön. Jogosult lehet az is, aki felsőfokú tanulmányokat folytatott vagy gyermekgondozási díjban részesült, vagy kiegészítő tevékenységet folytató személynek minősül.  

További feltétel, hogy az igénylők ne rendelkezzenek 5000 forint feletti köztartozással, vagy azt két héten belül rendezzék. Azt is vállalniuk kell, hogy az érintett ingatlanban legalább 5 évig életvitelszerűen éljenek.

A program előnyeként szolgál, hogy az igénybe vevő családok akár tetőfelújításra, külső homlokzati munkákra vagy belső helyreállításra is fordíthatják a támogatást.

A gazdasági akcióterv 3 pillére

A szóvivő azt is közölte, a kormány célja ezzel az intézkedéssel is az, hogy a megfizethető lakhatást támogassa, amely kiemelt célja a 21 pontos új gazdaságpolitikai akciótervnek. Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv három pilléren, a jövedelmek vásárlóerejének növelésén, a megfizethető lakhatás biztosításán, valamint a vállalkozások méretét megduplázni kívánó Demján Sándor Programon nyugszik. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek