Erőspaprikakrém: létezik ehető is

Olvasási idő kb. 9 perc

A ketchupteszt után elég sok levelet kaptunk, hogy teszteljük az erőspaprika krémeket is. Mivel sokan közülünk nagyon szeretjük a csípős ételeket, nem láttuk akadályát a kóstolónak. Vettünk egy jó nagy trappista sajtot, és belevágtunk a misszióba: meg akartuk találni az ehető erőspaprika krémet.

Mindenki örült a tesztnek, mert senki számított rá, hogy ennyire gyomorforgató lesz nyolcfajta paprikakrémet végigkóstolni. Ahogy azonban majszolták a trappistára kent erőspaprika krémeket, gyorsan eltűnt a mosoly mindenki arcáról. Ez tényleg egy nehéz vakteszt volt, de megérte. A sok csípős kőzé véletlenül bekerült egy édes is, de erről majd később.

Fine Food Darált paprika

Ezt a terméket is kevesen szerették, többeket már a kinézete is kétségbe ejtett: „Túl sötét színe van, állottnak tűnik, átlagos állag. Erős illat, nem túl sós íz. Csíp,mint a barom.” Többet vártam tőle a kinézete miatt, sajnos csalódás volt.” Abban is mindenki egyetértett, hogy a krém jó erős, bár ez még vajmi kevés ahhoz, hogy ezt emeljék le a polcról amikor vásárolnak.

„Csíp is, éget is, csak éppen az a fura mellékíz ne lenne.” „Aggasztóan sötét, nem szívesen kóstoltam meg: borzasztó az íze, gyenge erősségű. Köszönöm, többet nem kérek belőle.” „Na, érdekes ez a sötét szín. Sajttal enni képtelenség mert olyan mintha valami csípős sót kentem volna rá. Jó darabos és sok mag van benne. Ha nagyon kéne valami a kajába, beletenném.”
 

Le Gusto Erős darált paprika

Íme, a legolcsóbb paprikakrém a kóstolón, ami azonnal el is vitte a harmadik helyet. Igaz, senki sem rikkantott fel, hogy "nahát, ez egy csúcs termék", de legalább rossz élményt sem hagyott senkiben. Állítólag hasonlít az íze a vegetára, és nem is csíp annyira, mint elvárnánk, de legalább olcsó.

„Sötétpiros szín, illata nincs, pépes állag. Erős, nem csípős és vegetás mellékíze van.” „Homogén, gusztusos, kellemesen csípős. Bár nem szeretem az erőspaprika krémet csak így kanállal, ezt szívesen használnám otthon.” „Kicsit olyan mintha zselésítő lenne benne, viszont ez ne rémisszen el senkit, mert más rosszat nem tudok róla mondani. Mondjuk egy kicsit sós, szóval inkább főzésre ajánlott.” „Nagyon finom, de azért csíphetne jobban is.”
 

MPM Darált cseresznyepaprika

Ez a krém egyértelműen a dobogó első fokán áll – csak éppen hátulról... Bár a terméken ez nincsen feltüntetve, többen is rákérdeztek, hogy milyen gyümölcs van benne, mert állítólag az ízén és az illatán is érezni valamit. Az összetevői alapján viszont csak cseresznyepaprika,. kápia paprika és étkezési só van benne. A kinézete tényleg megnyerő, lehet, hogy emiatt volt olyan nagy csalódás az íze a tesztelőknek.

„Ha csak kinézetre kellene pontozni, nálam ez lenne a befutó. Jó darabos, szép friss piros színe van, nem folyós. Jó az illata is, az íze viszont hatalmas csalódás: nagyon sós és még csak nem is csíp. Olyan ez, mint amikor illuminált állapotban hazaviszek egy gyönyörű csajt hajnalban, de ébredés után már nem is olyan gyönyörű.” „Gyümölcsös az illata, szaftosnak tűnik, az íze lehetne jobb is és csíphetne jobban is.” „Kicsit száraz, meg sós, egyébként nincs túl sok baj vele.” Sűrű, ránézésre bizalomgerjesztő, viszont inkább sós mint csípős. Csalódás volt.”„Házi jellegű küllem, élénk szín, darált állag. Csípős illata van, éppen nem túl sós. Miért van gyümölcsíze (talán csipkebogyó)?”
 

Kalocsai Darált erőspaprika

Nem is finom, nem is csíp, és még mellékíze is van – legalábbis a kóstolók szerint. Hű maradt a versenypontjához, éppen az ötödik helyre sikerült becsúszni a hétből. Nem valami szép teljesítmény, de legalább olcsó.
 
„Sötét szín, pépes-magos állag, erős, fűszeres illat. Paprikaízű, nem túl sós.” „Ránézésre ez is egy nehéz küzdelem lesz. Szerencsére a kettesnél jobb, de a són kívül mást nem igazán érezni. „Erőssége elmegy, de nem lesz a kedvencem.” „Fura állaga van és szerencsére mellékíze is. Lesz a teszten olyan paprikakrém is ami igazán finom?!” „Hm, az illata zseniális és nagyon megtévesztő! KI KELLETT KÖPNÖM! Ennyire rossz valamit még nem ettem.” Sokunknak lett hányingere ezután a termék után...
 

Univer Erős Pista

Az erősek között a legdrágább volt a legismertebb és mindenki által oly favorizált Erős Pista. Ehhez képest érdekes módon csak negyedik lett, jó, csak fél ponttal csúszott le a dobogóról. A teszt elején azt hittük, simán veri majd a többit a jól bevált íz, hát nem így lett. Az értékelések alapján semmi rosszat nem lehet mondani róla, de pontozásnál azért mégis mindenki lehúzta kicsit, ami fura. Még jó, hogy vakteszt volt.
 
„Eddig ez a legjobb! Jó az íze, színe, csípőssége, szóval minden frankó.” „Végre egy termék ami tök jól csíp! Tetszik!” „Illatra és állagra is ilyennek kell lennie egy paprikakrémnek. Nem annyira sós és alattomosan csíp, ami nem baj! Elsőre nem csíp annyira, de szerencsére később, pár rágás után már lehet érezni.” „Jó krémes, vannak benne magok, a színe is korrekt, ezt megvenném!” - lelkesedett mindenki.

Puszta íze

Egyértelműen ez a krém vitte a prímet és semmi kétség afelől, hogy remek termék, csak éppen egy kicsit drága. Ha ön is szereti szendvicsbe kenni vagy sajttal enni, ezt nyugodtan ajánljuk, nem fog csalódni benne.

„Pépes állag, szép sötétpiros szín, paprikaillat, paprikaíz, jó erős.” „Lágy, csípős, enyhén sós, jó a színe.” „Illatra és kinézetre elég furcsa, viszont az íze zseniális! Csíp, vállalhatóan sós és még az utóíze is csípős.” „Jó az illata, egyáltalán nem indul erősen, de pár másodperc után rákapcsol.” „Ez az egyik legjobb! Minden rendben van vele, drága?"
 

Noszlopi finomságok

A második helyzett valószínűleg a pont jól eltalált csípőssége miatt kapott összesen 20 pontot a maximális 25-ből. Mindenki kiemelte, hogy jól csíp és ugye ez elég fontos szempont egy erős paprikakrém esetében.

„Vizes, pépes állag, halvány szín, piros arany szag. Kellemes íz, a közepesnél sósabb. Utócsíp, közben alig erős.” „Nem néz ki rosszul és gyümölcsös az illata. Jóval erősebb mint az előzőek, kellemesen csúszik végig az ember torkán. Mondjuk azért lehetne kicsit ízesebb.” „Nagyon jól csíp, nem is annyira sós (csak az utóíze) és a színe is rohadt jó!”
 
Termék neve Ár (forint) Pont (maximum 25 pont)
Puszta íze 414 22
Noszlopi 358 20
Le Gusto 249 16
Erős Pista 449 15,5
Kalocsai 296 10,5
Fine Food 345 10
MPM manufaktúra nincs adatunk 9
Virágoskút Édes Rózsa (kakukktojás) 640 3,5
 

Kakkuktojás

A kóstolóba teljesen véletlenül belekerült egy édes paprikakrém is, de úgy gondoltuk ha már így alakult, ezt is megkóstoljuk.

 
 

Virágoskút, Édes Rózsa (nem csípős)

A legtöbben a színét és az állagát kritizálták, bár az is mindenkinek feltűnt, hogy rettentően sós a termék. „Sápadt piros szín, vizes állag. Az illata kellemes, viszont az íze nagyon sós és alig paprikás." „Narancssárga színe van, nagyon folyós és az illata is bizarr. Alig van benne mag, egyáltalán nem bizalomgerjesztő és valami elképesztően sós.” Akadt olyan kóstoló, aki a kínai édes-csípős káposztához hasonlította: „Olyan mint a kínai káposzta - ami mondjuk finom -, erre viszont még jóindulattal sem lehet ezt elmondani.”

„Dizájnszíne van, UV-fényben tuti jól mutatna ez a neonos narancs. Ízre olyan mint a Piros Arany, nagyon vizes és sós.” ”Állagra olyan, mint a mosogatóban hagyott tányéron felejtett erős pista, ami már kapott egy kis vizet. Csak a sót érezni benne, de azt kegyetlenül.” „Ránézésre nekem nagyon világos, túl sok a leve. Jaj, az íze nagyon sós”

 
Konklúzió: A legtöbb gyári paprikakrém elképesztően sós, tehát inkább főzéshez ajánlott használni őket. Nekünk legjobban a Puszta íze ízlett, talán ez az egy, amit simán lehet kenni sajtra, kenyérre, zöldségre. Ha nagyon csípős krémre utazik, vegye a Noszlopi finomságok termékét, finom is és csíp is. Furcsálltuk, hogy a nagy kedvenc, az Erős Pista csak a negyedik helyet szerezte meg magának, és az aldis Le Gusto lett a harmadik. A ketchupok között az Aldi terméke csak a végén kullogott. A bio (ebben az esetben az MPM manufaktúra terméke) megint nem kapott jó eredményt, és a nem erős változata a paprikakrémnek ehetetlen. Legalábbis amit kóstoltunk: a Virágoskút, Édes Rózsa nevű paprikakrém.
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek