Vonatút: váratlan izgalmak és meditatív órák
Az, hogy a turizmus mennyire lehet zöld, eleve kétséges, mégis próbálkoztam. Mivel Európán belül még nincsenek akkora távolságok, viszont az úton sok a látnivaló, nyugodt szívvel döntöttem az akármelyik fapados légitársaság helyett a vonatozás mellett.
Jegyem ára különben is egy olcsóbb repülőjeggyel vetekszik, és az ökolábnyomom sem növekedett aránytalanul a kiruccanás során - bár tagadhatatlanul tovább tartott az út, na ja, valamit valamiért.
Minden kezdet nehéz
Indulásom napján kábellopás döntötte káoszba fél napig a vasúti közlekedést, a vonatok órákat késtek, elégedetlen utasok tömkelege bámulta reményvesztetten a kijelzőt a Keletiben. Az én nemzetközi vonatom azonban tartani látszott magát, tíz perc csúszást jósoltak neki, így, miután leraktam a táskáim és kabátom, még leugrottam egy gyors cigire.
Alighogy leszállok, az ajtó becsukódik mögöttem, amit először még nyugodt optimizmussal, aztán másodpercek leforgása alatt a teljes pánik felé sodródva próbáltam kinyitni, még a mozgó vonatot is püföltem egy kicsit, hátha. Mégsem indult később. Hátrafordulva a peronon álló szemtanúk együttérző ijedtségtől dermedt arca fokozza a hangulatom, mire az ügyfélszolgálati irodába beesek, már elég meggyőző lehetek, ugyanis az ingerült sorbanállók is megszánnak, az ügyintéző pedig rögtön nyúl a telefonért.
A stresszes óra után
Egy stresszes óra elteltével robogtam Tatabánya felé, ahol a csomagom - amit a kalauz összeszedett, átnézett és leadott- hiánytalanul várt. Innentől kezdve az összes MÁV alkalmazottat kebelbarátomnak éreztem, legalább 5 ember önzetlen segítségének köszönhetően még csak időt sem vesztve vághattam bele a vonatút további 24 órájába. Hálálkodásom szerény és lemondó mosollyal konstatálták, „Örülünk, hogy segíthettünk.”, illetve „Legalább valaki nem minket szid ma.”
Ezután az adrenalin- és endorfinkoktél után boldogan szundikálok az éjszakai vonaton Zürichig, délelőtt bámulom a hegyi legelőket, Genfben meghívom magam egy svájci csokira, csak délután, a francia TGV-n kezdek unatkozni, akármilyen jó is a könyvem.
Egy jóképű francia kalauz ráz fel bágyadt hangulatomból. Miközben a magyar politikai viszonyokat próbálom kedves érdeklődésére vázolni, belső párbeszédet folytatok gimnáziumi franciatanárommal, lehetett volna szigorúbb... Mindent összevetve élménydús és kellemes az út, már meg se kottyan, mikor a barcelonai pályaudvaron fennragadok az éjszakai tárolóhely felé induló szerelvényen, ugyan, mi az a plusz félóra vissza a külvárosból.
Csak gördülékenyen
A környezetbarát közlekedés turistaként nem nagy kihívás, busz vagy séta, de hah! sose turistabusz, azoktól itthon is megőrülök. S bár ez nem a látogatókra van szabva, feltétlenül említést érdemel Barcelona bérbicikli rendszere, a Bicing.
A barcelonaiak kiválthatnak egy kártyát, amivel a városszerte rengeteg ponton elhelyezett tárolóból bármikor leakaszthatják a helyes kis piros cangákat. Kényelmesek, annyi lámpa van rajtuk, mint egy űrrakétán, és fél óráig ingyenesek, utána se drágák, de mivel a rövid-A-ból B-be való közlekedésre vannak kitalálva, ezért egy napig már nagy ráfizetés tartogatni őket.
Előbukkan a mediterrán vérmérséklet
5 tipp, hogy túléld a téli biciklizést!
Nemrég összegyűjtöttük, melyek a legfontosabb szabályai a téli biciklizésnek. Íme mind az öt röviden:
1. Jól állítsd be a biciklit!
2. Merj váltani!
3. Lassabban járj!
4. Ruházz be téli szettre!
5. Praktikusan öltözz/vetkőzz!
Az elv, hogy a Bicing cangák a tömegközlekedés alternatívái legyenek (Istenem, irigykedek), és működik is, a város elég kicsi, hogy fél óra alatt is elérjük célunkat, a biciklisávok sok helyen fel vannak festve, és az idő jó. Bár az utakon néha elő-előbukkan a mediterrán vérmérséklet, ez nem a vakmerő biciklisták és homicid vezetők városa, persze a vastag kerekű bicinggel nem is nagyon tudnék repeszteni.
Amire viszont sok felhasználó panaszkodik, az a biciklis-infrastruktúrával járó temérdek szabály. Az egyik ismerős például azért kapott 200 eurós bírságot, mert egyik vasárnap a kihalt sugárúton tekerve fülhallgatóval zenét hallgatott.
Többek között tilos a bérbringákon ketten utazni, bár láttam kihágást a pár nap alatt. A piros lámpa itt nem vörös posztó, a szabályozás mégis elér egy bizonyos közlekedési fegyelmezettséget. A biciklizés mételye azonban a gyakori lopás - állítólag durvábban megy, mint itthon. A cangákat mindenki felcipeli a lakásába a lift nélküli, szűk lépcsőházas belvárosi épületekben, vagy, és tényleg következetesen mindig, mindent és mindenhol duplán lakatolnak.
A bringalopás újabb jelenség, s távolról összefüggésbe hozható Barcelona trendiségével, olyannyira, hogy egy szintén külföldiekből álló fiatalok csapata kimondottan a biztonságos biciklitárolásra alapozta cégét.
Folytatjuk.
Szerző: Szabadkai Vera.
