Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Mai feladványunkkal Bács-Kiskun megyébe látogatunk.

A dél-alföldi régióban járunk, városunk a Duna középfolyásának bal partján, az Alföld peremén fekszik, Bács-Kiskun megye északnyugati szélén. A város területe már az őskortól fogva lakott volt, számos népnek adott otthont, itt vezetett a Pannóniából Daciába vivő kereskedelmi út. A területet a honfoglalás idején Árpád fejedelem foglalta el, halála után legkisebbik fia kapta örökségül – az ő nevéből származik a város elnevezése, melyet írásban először a 12. században, városként pedig a 14. században említenek. A helyiek körében népszerű – de sohasem bizonyított – legenda szerint IV. Béla király hálából, amiért a lakók elbújtatták őt a tatárok elől, két aranykulcsot ajándékozott a városnak, melyet a református templom tornyának gömbjében helyeztek el. A torony villámcsapás következtében leégett, az aranykulcsok eltűntek, összeolvadtak – ma már csak a város címerében láthatók.

A török hódoltság alatt a városból újra falu lett, később csak a 18. században sikerült újra felvirágoznia. Fontos átkelőhely volt, a Rákóczi-szabadságharc idején sáncot emeltek itt. Ma 6100 lakosnak ad otthont, fő nevezetessége a 19. században épült Vécsey-kastély.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.