Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

GettyImages-685005245

Ismét egy híres csata helyszínére látogatunk: mai úti célunk Erdély.

Marosvásárhelytől 45 kilométerre, a Nagy-Küküllő és a városhoz hasonló nevű (ezért most meg nem nevezett) patak találkozásánál fekszik településünk, amely már az őskortól fogva fontos, lakott területnek számított. A római korban katonai őrhely állt itt, majd óbolgár nép lakott a környéken. A 12. században II. Géza magyar király szászokat telepített ide, a település a szász szék központja lett, ekkor kezdték építeni nevezetes várát, amelynek 14 tornyából 9 még most is áll. A tatárjárás után sikeresen újjáépült, a 14. századtól szabad királyi város volt. Mátyás uralkodása alatt polgárai részt vettek a király elleni felkelésben, 1562-ben az itt tartott nemzetgyűlés után a vár piacán fejezték le a lázongó székelyek 26 vezetőjét.

1849-ben a szabadságharc egyik legfontosabb, vesztes csatáját vívták a város környékén, melyben Bem tábornok csapatai vereséget szenvedtek az orosz és osztrák hadseregtől. A vár mellett a napjainkban 25 ezer lelket számláló település legfőbb látnivalója a történelmi városközpont, amely 1999 óta a Világörökség része. Szintén a város nevezetessége, hogy itt született a rettegett Vlad Țepeș, Drakula gróf alakjának ihletője.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Oszd meg másokkal is!
Mustra